Shock!

április 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Max Cavalera: „Az ember akkor cselekszik helyesen, ha kitart az elvei mellett”

0311max01Akad-e valaki, aki kétségbe vonná, hogy a metal történelem egyik legrögösebb, legizgalmasabb karrierutazása Max Cavalera nevéhez fűződik? Aligha. A Soulfly 44 éves főnöke egy olyan országból küzdötte fel magát a színtér legnagyobbjai közé, amelyet korábban semmiféle könnyűzenei térképen nem jegyeztek, ma pedig már egyre inkább a műfaj nagy öregjei közé tartozik – ez a felismerés vezetett a My Bloody Roots című önéletrajzi kötet megszületéséhez is. Maxszel a könyvről és néhány egyéb aktualitásról beszélgettünk.

Max, miért pont most jöttél ki az önéletrajzi könyveddel?

Az ötlet és az időzítés is elsősorban a feleségemtől jött, ő kezdett el beszélni a dologról Joel McIverrel is. Minden szempontból úgy tűnt, ideális az időzítés, hogy elmeséljem a történetemet, és nekem is tetszett a gondolat. Joel szintén tökéletes választásnak tűnt, több könyvét olvastam én magam is: a Motörheadről, a Randy Rhoadsról vagy a Metallicáról szólót. Utóbbi maguknak a metallicás srácoknak is tetszett egyébként. Joelnek nagyon gördülékeny a stílusa: könnyű olvasni, szórakoztató, lényegretörő... Így aztán azt mondtam, oké, vágjunk bele.

Milyen munkamódszerrel dolgoztatok?

Telefoninterjúkat csináltunk. Nagyon sokat, nagyon sok témáról. Tulajdonképpen minden egyes beszélgetés másról szólt: egyszer a gyerekkoromról beszélgettünk, máskor a zenei gyökereimről, megint máskor a Sepultura széteséséről, aztán a Soulfly megalakításáról, és így tovább. Minden szóba került, aztán Joel összerendezte ezeket a beszélgetéseket egységes egésszé. Például tőle származott az ötlet, hogy a jelenben, a Brixton Academyn adott legutóbbi Soulfly bulin induljon a könyv, ami nekem nagyon tetszett. A rengeteg ritka archív fotót pedig mi válogattuk ki illusztrációnak – ezek között olyan intim, bensőséges képek is szerepelnek, amelyeket korábban tényleg soha senki nem látott.

Mennyire volt megterhelő felidézned a legsúlyosabb eseményeket: Dana halálát, a Sepultura szétrobbanását és ezeket?

Megterhelő volt, de egyben alapvető is, hiszen ezek mind roppant fontos részei az életemnek. Egy ilyen könyvnek akkor van értelme, ha az ember tényleg beleáll a dolgokba, és jóról-rosszról egyaránt őszintén beszél. Arról nem is beszélve, hogy semmi sem árul el rólad többet annál, miként kezeled a nehéz helyzeteket. Ilyenkor derül ki igazán, ki is vagy valójában... Őszintén elmeséltem a Sepultura szétesését, amiből rólam is sok mindent meg lehet tudni, mint ahogy abból is, hogyan kapaszkodtam ismét vissza, és miként hoztam létre egy új zenekart.

0311max02

Mit éreztél, amikor elolvastad a kész kötetet?

Nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel, tényleg minden fejezettel. Pont olyan lett a könyv, amilyet előzetesen elképzeltünk. Az is roppant megtisztelő, hogy akit Joel felkért, az is szívesen mondott rólam pár kedves szót Tom Arayától kezdve Sean Lennonig. Az előszót pedig ugye Dave Grohl írta... Most már tehát elmeséltem a történetemet, mindent, amin keresztülmentem az évek során. Majd húsz év múlva lehet, hogy írunk egy újabbat is! (nevet)

Andreas Kissernek már volt pár keresetlen szava a könyvet illetően...

Szarok rá, tudod? Nem érdekel, mit dumál. Én az igazat mondtam el, ő meg nyilván nem szívesen olvassa, hogy a felesége különböző akciói milyen mértékben járultak hozzá a döntésemhez annak idején. De hát ha egyszer ez az igazság, akkor nem tudok mit csinálni. Ugyanígy Igor előző feleségéről is simán elmondtam, hogy egy ribanc volt. Ha egyszer ezt gondolom róla, miért kellett volna finomkodnom? Az ember akkor cselekszik helyesen, ha kitart az elvei mellett. Az egész könyv e szellemiség mentén íródott. Remélem, ezt az olvasók is értékelik majd...

A könyv népszerűsítése mellett hogy néz ki a menetrended 2014-re?

Tavasztól Európában turnézunk, majd ezután egy elég alapos orosz körút következik. Itt lesz olyan is, hogy a Kornnal közösen játszunk, szóval jó lesz, várom nagyon! Aztán a turnézás mellett két lemezem is kijön még idén: az egyik a hármas Cavalera Conspiracy lesz, ami valamikor az év vége felé várható, a másik pedig a Killer Be Killed projekt albuma Greg Puciatóval, Troy Sandersszel és Dave Elitchcsel.

0311max03

A Cavalera Conspiracy lemez tényleg grindcore-t rejt majd?

Tény, hogy az energiaszint, a megközelítés sok szempontból grindcore-os, de azért ne félperces számokra számíts! (nevet) Nem akartam ilyen drasztikus váltást, ezt valószínűleg a rajongók egy része sem értette volna, de kezdetektől fogva nagyon brutális, nagyon durva anyagban gondolkodtunk. Olyanban, ahol az agresszió tényleg a grindos vonalon gyökerezik, de a nóták azért tartják a háromperces átlaghosszt. De tényleg régóta ez a legdurvább muzsika, amin csak dolgoztam, baromira várom, hogy megjelenjen! És nincsenek rajta lassabb dalok, mindegyik gyors. Manapság már nem születnek ilyen típusú lemezek, szóval marha jól is esett megcsinálni. Igor is baromira élvezte a munkát.

És milyen a Killer Be Killed? Mert itt meg a Nailbombot emlegettétek, de azért kétlem, hogy Greggel meg Troyjal azt a vonalat vinnétek...

Zeneileg másmilyen, de abban azért rokon, hogy Alex Newporttal is valami egyedit hoztunk össze annak idején azzal a nagyon dühös, punk rockos hatású indusztriális, zúzós muzsikával. A Killer Be Killed is súlyos zene, de másképp, és egyszerre nagyon dallamos is. Szerintem roppant különlegessé teszi eleve a három eltérő hang, és az, hogy mindhárman énekelünk az összes dalban. Magát a zenét egyébként javarészt én írtam, a gitártémákat, a dalok alapjait. Egyelőre még nem tudom, pontosan mikor jelenik meg az anyag, valamikor tavasszal vagy nyár elején, de ehhez is komoly reményeket fűzök!

Az interjú elkészítése óta kiderült: a Killer Be Killed első albuma május 12-én kerül a boltokba.

Hozzászólások 

#13 kéjsóvár bohóc 2014-03-13 18:14
Szóljál be mindenkinek, Max! Főleg a metálosoknak! Ha-ha!
Idézet
 
+5 #12 sepumark 2014-03-12 21:54
Idézet - spanom_gyurma:
Idézet - messire:
Idézet - sepumark:
Nem tudhatni mi tortent anno, de Andreas korrektebben kezelte mindig a dolgokat... hatalmas respect mindket felnek.
Szemely szerint orulok hogy a Sepu szetesesevel lett meg par klassz bandank, de en a Sepu mellett voksoltam.
Raadasul felduhitett hogy fizetni kell Max-ert (???)!
Andreas-szal minden koncerten pacsizok es a mellkasomon kivul meg 70-szer leirta a nevet kulonfele Sepu/Nailbomb/Kisser/De La Tierra cuccokra.
Akarcsak a tobbiek, beleertve Igort is... mar csak Max hianyzik :)
Ettol fuggetlenul Max munkassagat is tisztelem es gyujtom is a cuccait, de lenyegesen kevesebbet porog nalam mint Andreas dolgai.
A konyvet is beszerzem ;)
Nem reunion kell, hanem idogep!!!

Megnéztem volna az arcát, mikor aláírta a Nailbombos cuccod, bármi legyen is az :D

FYI: Andreas szerepelt a Point Blanken.

Mosolygott is rendesen... mint ahogyan Steve DiGiorgio is mikor az orra ele toltam a Death Symbolic es The Sound... lemezek ujrakiadott, bonuszolt cd boritoit :)
Ertekelik a fanatizmusom, en pedig a munkajukat (teljes mertekben).
Igyekszem odafigyelni a legaprobb reszletekre is, raadasul tuti megmartam volna magam ha itthon eszreveszem hogy a Pont Blank-et kihagytam... -_-
Idézet
 
+3 #11 mrataxi 2014-03-12 15:06
grindcore lesz, de nem az, de manapság gyors zenék már nincsenek is - agyhalál... a többit a többiek már kifejtették előttem :)
Idézet
 
+6 #10 spanom_gyurma 2014-03-12 02:52
Idézet - messire:
Idézet - sepumark:
Nem tudhatni mi tortent anno, de Andreas korrektebben kezelte mindig a dolgokat... hatalmas respect mindket felnek.
Szemely szerint orulok hogy a Sepu szetesesevel lett meg par klassz bandank, de en a Sepu mellett voksoltam.
Raadasul felduhitett hogy fizetni kell Max-ert (???)!
Andreas-szal minden koncerten pacsizok es a mellkasomon kivul meg 70-szer leirta a nevet kulonfele Sepu/Nailbomb/Kisser/De La Tierra cuccokra.
Akarcsak a tobbiek, beleertve Igort is... mar csak Max hianyzik :)
Ettol fuggetlenul Max munkassagat is tisztelem es gyujtom is a cuccait, de lenyegesen kevesebbet porog nalam mint Andreas dolgai.
A konyvet is beszerzem ;)
Nem reunion kell, hanem idogep!!!

Megnéztem volna az arcát, mikor aláírta a Nailbombos cuccod, bármi legyen is az :D

FYI: Andreas szerepelt a Point Blanken.
Idézet
 
+5 #9 messire 2014-03-11 21:08

+13 #8 sepumark 2014-03-11 20:05

+11 #7 Habbal 2014-03-11 15:17
Idézet - asdasd:
Nem valami elegans leribancozni mas feleseget es publikalni. Egy kis meltosag nem artana a hatalmas onerzet melle. Plane, ha koztudott, hogy a sajat feleseged mekkora sarkany.

Pláne hogy a feleségének is volt köszönhető a Sepu szétesése, mert a többiek szerint csak Max-et nyomatta és nem akarták hogy tovább menedzselje a zenekart. Persze azóta már mondott mindenféléket Max, hogy Dana-t eltemették mielőtt visszaért volna Braziliába stb.
Gondolom hogy egyik fél se könnyű eset, de Andreas sokkal korrektebb embernek tűnik a nyilatkozatai alapján.
Idézet
 
+5 #6 OutbreakOfEvil 2014-03-11 12:24
Entombed póló :D
Idézet
 
+17 #5 T.G. Nagaarum 2014-03-11 11:49
Folyamatosan erősödik bennem a megérzés, hogy az emberek nagy százaléka az "elvek" fogalmát használja fel a makacsság és intolerancia elárnyalására.
Idézet
 
+3 #4 BSND 2014-03-11 11:04
Idézet - asdasd:
Nem valami elegans leribancozni mas feleseget es publikalni. Egy kis meltosag nem artana a hatalmas onerzet melle. Plane, ha koztudott, hogy a sajat feleseged mekkora sarkany.

Ez az arc mindig is egy hatalmas proli volt, nem szabad csodálkozni rajta.
Idézet
 
+11 #3 messire 2014-03-11 09:44
Idézet - messire:
"Magát a zenét egyébként javarészt én írtam, a gitártémákat, a dalok alapjait."

Nagyjából itt estek kútba a reményeim a Killer Be Killeddel kapcsolatban. (Az előző hsz törölhető, bocs)
Idézet
 
+1 #2 messire 2014-03-11 09:43
"Magát a zenét egyébként javarészt én írtam, a gitártémákat, a dalok alapjait."
Idézet
 
+11 #1 asdasd 2014-03-11 08:23
Nem valami elegans leribancozni mas feleseget es publikalni. Egy kis meltosag nem artana a hatalmas onerzet melle. Plane, ha koztudott, hogy a sajat feleseged mekkora sarkany.
Idézet
 
Szóljon hozzá!

Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.