Shock!

szeptember 15.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Ivan & The Parazol: „Mindannyian a rock klasszikusain nőttünk fel”

0324ivan2A héten jelenik meg a budapesti Ivan & The Parazol második nagylemeze, a Mode Bizarre. A csapat neve indie-s körökben már korántsem cseng ismeretlenül itthon, a hard rock közönség azonban elsősorban akkor kezdte el megtanulni a nevüket, amikor februárban ők játszottak a Deep Purple előzenekaraként a Sportarénában. A formáció emellett nemrég sikerrel koncertezett az austini South By Southwest fesztiválon is, méghozzá nem először. Vitáris Iván énekest kértük fel, hogy a Shock! olvasótáborának is mutassa be a '60-as, '70-es évek klasszikus rockzenéin edződött, igen reményteljes csapatot.

Ugyan elég sok szó esett itthon az amerikai fellépéseitekről, sokan még mindig nem tudják, hogyan sikerült kijutnotok tavaly is és idén is például az SXSW-ra. Honnan jött az „amerikai kapcsolat"?

Ebben az egészBen az a legjobb, hogy bárkinek lehetősége van ide bejutni, mivel a regisztrálás nyitott. Simi (Simon Bálint dobos) regisztrált be minket, mert egy rokonától hallott erről. Nem is nagyon foglalkoztunk a dologgal, aztán 2012 őszén jött a válasz, hogy akkor várnának tavasszal Texasba. Brutális meglepetés volt. Aztán ebből kiindulva jutottunk el New Yorkba, majd megint az SXSW-re. Ez a fesztivál hatalmas dolgokra képes, minden zenekarnak csak ajánlani tudom!

Mennyiben tér el egy amerikai fellépés egy magyartól, egy nyugat-európaitól vagy simán csak attól, ahogyan azt itthon elképzelik az emberek? Hogy sült el számotokra az idei SXSW?

A mi itthoni közönségünk utánozhatatlan. Az amerikaiak nagy lépéselőnye, hogy a rock'n'roll hagyományokon nőttek fel, így a nagy többség könnyen azonosul az efféle muzsikával. Lelkesek és nyitottak, ami nagyon jó koncerthangulatot teremt. Mivel Európában még keveset játszottunk – eddig Szlovéniában és Londonban voltunk –, ezért azzal nem tudom összehasonlítani. Az idei SXSW mindenképpen előrelépés volt, mivel az ezévi koncertjeinkre átlagosan száz-százötven ember jött el, amit – megvallom őszintén – mi sem nagyon hittünk el, amikor ott álltak előttünk, elvégre tök ismeretlenek vagyunk arrafelé. De a blogok, újságok is felkapták a nevünket, például az Austin Chronicle koncertajánlójába is bekerültünk. Ezeken kívül megint sok promóterrel és más zeneipari képviselővel találkoztunk. Ezeken a kapcsolatokon most kezdünk el dolgozni, de a jövő zenéje még, hogy mi jön ki belőlük.

Milyen benyomásokat szereztetek magáról az Egyesült Államokról, amikor kint jártatok?

Érdekes kettőség jellemzi az országot. Nem szeretnék olyan sztereotípiákba belemenni, hogy ott az emberek „nem tudják, mi az az Európa", vagy hogy ott tényleg kolbászból van a kerítés, mert ezek nem valós feltételezések. Rövid kinti tartózkodásaink alatt észrevehető volt, hogy bíznak az emberben, és ha valamit teljes mellbedobással csinálsz, akkor melléd állnak és támogatnak. A kapcsolatok kezelése, a bizniszelés ott egy korrekt és nagyon tiszta formában megy, amit sok helyen tudnánk és tudunk is hasznosítani, sok mindenben lehet e téren tanulni tőlük. Érdeklődők és az esetek 90 százalékában nagyon kedvesek az emberek, persze ez a kedvesség néha felületessé tudja tenni a kapcsolatokat, de szerintem alapvetően nem zavaró, nem a „túlkedvesség" esetéről beszélünk. Ami viszont észrevehető még, az a gyökértelenség. Sokat gondolkodtunk ezen, hogy gyakorlatilag egy viszonylag „fiatal" ország kevés hagyománnyal és hatalmas népi keveredéssel hogyan tud mégis ilyen egységes képet mutatni. Erre a közös cél lehet a magyarázat. Az, hogy az amerikai zászló minden házban kint van, és büszkék arra, hogy „ők építhetik az álmok országát". Emellett ez a gyökértelenség okozza azt is, hogy Európa mind megjelenésében, mind kultúrájában is érdekesebb, sokszínűbb, mint az Egyesült Államok, de úgy érzem, ez alól is vannak kivételek... Kint kéne élnem ahhoz, hogy biztosabban nyilatkozhassak erről.

0324ivan3

Ugyan a zenekar már rég nem kezdő, egy bizonyos tábor a Deep Purple előtt látott titeket először. Milyen reményekkel indultatok neki ennek a koncertnek, és érzésed szerint mennyit profitáltatok belőle?

Hatalmas lehetőség volt, és egyben egy álmom is. A Deep Purple az a zenekar, akik miatt én személy szerint elkezdtem zenélni, szóval képzelheted, milyen volt megtudni, hogy velük fogunk egy színpadon állni... A szokásos maximalizmussal álltunk neki a feladatnak. Mindenből a legtöbbet akartuk nyújtani, és sikerült is. Jól működtünk abban a hatalmas térben is, és a közönség is vette, amit csináltunk. Csodás este volt.

A zenétekben a fiatal korotok ellenére elsősorban a '60-as és a '70-es évek hatásai köszönnek vissza. Ténylegesen ezek a régi zenekarok a hatásaitok, vagy először a késői követőikkel találkoztatok? Kiket neveznél meg elsődleges korai és mai hatásokként?

Ténylegesen ők hatottak ránk. Az újabb előadók nagy részét én például a zenekar többi tagján keresztül ismertem meg, amit ezúton is köszönök. Mindannyian a rock klasszikusain nőttünk fel, és az olyan maradandó nyomot hagyott bennünk, hogy hallhatóan hasonló érzéseket próbálunk kommunikálni a zenénkkel, mint anno a Beatles vagy a Led Zeppelin. Az elsődleges hatások a régiek közül a Deep Purple, a Free, a Cream, a Stones, a már két említett zseni brigád, valamint a Doors, a King Crimson és még számtalan másik zenekar. Fontos még azt is hozzáfűzni, hogy én a magyar rock nagy klasszikusait is nagyon szeretem: LGT, Taurus, Korál, Syrius, satöbbi. A maiak közül a zenekar összes tagjának kedvenceit emelném ki: Black Keys, Jack White, Band Of Skulls, The Raconteurs, Kasabian, Fidlar, Rival Sons.

Hogyan jellemeznéd a második albumotokat az elsőhöz képest, illetve attól függetlenül?

Ez a lemez egy érzelmi hullámvölgy. A bulistól a depressziósabb számokig minden benne van. Továbblépés a Mama Don't You Recognize Ivan & The Parazol?-hoz képest, mivel itt eleresztettük kicsit a gyeplőt, és ahogy a gitárosunk, Balla Máté mondaná, „kihasználtuk a stúdió adta lehetőségeket". Van rajta duett is Szeder-Szabó Krisztinával – aki vendégeskedett már koncertünkön például egy Jack White dalban –, több vokál téma, és olyan struktúrák, amik mondjuk eddig nem voltak annyira jellemzőek ránk. Az irányt természetesen megtartottuk, de tovább is léptünk. Nagyon kíváncsian várom a közönség véleményét, mert most eddig csak mi, laboráns kutatóorvosok mondtuk el, hogy szerintünk hogy fog terjedni ez a vírus, de hogy az életben miként lesz ez, az már rajtuk múlik.

0324ivan4

Ha valaki, aki még sosem hallott titeket, megkérdezné, milyen a lemez, miként összegeznéd neki a lényeget egy-két mondatban?

A lemez olyan, mint egy eseményekkel teli nap. Amiben egyszerre van tél és nyár. Ahol egyszerre vagy szereplő és néző. Ahol az idő néha gyorsan telik, néha meg lassan. Ilyen a rock'n'roll zene, és végső soron ez is „csak" rock'n'roll.

Mire utal a Mode Bizarre cím?

A lemezhez csatolt verssel magyaráznám:

Look up to me and say what's true
You're not here but I see you
Illusion is what we are
Seems that we go Mode Bizarre.

Miként zajlik nálatok a dalszerzés?

A zenekar együtt szerzi a dalokat. Egy „gyökérötletből" építjük fel a számokat, amely valamelyik hangszeren születik. Mindenki hozzáteszi a részét, és megszületik a végén valami jó. Ez a folyamat néha öt percig tart, de van olyan is, hogy fél évig. Dalfüggő is a dolog, mert ha belegondolsz, öt ember elképzelési találkoznak, így a lehető legjobb megoldás megtalálása sokszor több időbe telik. De általában a dalok karakterén nem szoktunk sokat bénázni, gyorsan ki szokott kristályosodni, hogy mit akarunk. Inkább a részletekben szeretünk elveszni.

Hogyan írnád le a zenekar belső dinamikáját zenei, illetve emberi viszonylatban?

Iszonyatosan nagy szerencsénk van, mert ez az öt ember úgy talált egymásra, mint egy jobb hollywoodi romantikus filmben a szerelmespár. Egy a célunk, hasonló környezetből érkezünk, tudunk együtt élni, szinte egyezik a humorunk, és jól tudunk együtt dolgozni. Ez eredményezi azt, hogy a színpadon létre tud jönni az a bizonyos kémia. Ugyanúgy, mint egy párkapcsolatban, nálunk is vannak természetesen súrlódások, de mindig a cél lebeg a szemünk előtt, és egymást toljuk felé. Sosem állunk meg.

Gyakran hallani, hogy itthon akár a hard rock, akár az indie rock „elkapcsolási tényező", nincs rá valós tömegigény, és így tovább. Erről mi a véleményed?

Az, hogy ez egy baromság. Erre jó példa az olyan YouTube hozzászólás, hogy „én eddig technót hallgattam, de srácok, ez nagyon jó". Magyarul sokan egyszerűen csak nem ismerik annyira ezt a stílust, de ha megismernék, szeretnék és hallgatnák. Ezért jó, hogy sok helyen van fesztiválokon, koncerthelyeken is rockzene, illetve igényes élő zene. Mi is sok lehetőséget kapunk, amiért hálásak vagyunk, szóval remélem, megváltoznak a dolgok a jövőben. Mi is ezen dolgozunk.

Problémát jelent-e még Magyarországon az angol nyelv, vagy mára már levetkőztük ezt a hozzáállást?

Problémát jelent bizonyos helyeken. De mi sosem zárkóztunk el a magyar szövegtől, mivel én is érzem magamon, milyen hatalmas pluszt ad hozzá az anyanyelved használata a zenéhez. Ettől függetlenül sajnos – vagy nem sajnos – a rock nemzetközi nyelve az angol. De szerintem semmi nincs abban, ha egy magyar zenekar angol nyelven tör be a nemzetközi piacra, mivel attól még ugyanúgy magyar marad. Sosem fogja tudni levetkőzni a hovatartozását, és nem is szabad. Akik megpróbálták, elbuktak. Pont az a jó, ha van valami érdekes még az emberben. És mi azt tapasztaltuk, hogy tárt karokkal fogadtak kint magyar zenekarként. Nem a nyelv számít, hanem a zene.

0324ivan1

Milyen a törzsközönségetek összetétele kor és nem szempontjából? Hogyan látjátok a különbségeket Budapest és a vidék között koncertezés, befogadókészség, lehetőségek stb. tekintetében?

Nagyjából egyenlő az eloszlás a két nem között, de a hölgyrajongók többen vannak. A potenciális közönségünket a 14-25 év közöttiek jelentik, de a stílusnak köszönhetően az idősebb korosztály is lelátogat a koncertjeinkre, maximum nem olyan gyakran járnak a bulikra. De tök jó látni, hogy családok a gyerekeikkel együtt jönnek el, mert a szülők hasonló zenén nőttek fel, és most a gyerekeik is ilyesmit szeretnek: össze tudja ez hozni az embereket! A lehetőségek abszolút városfüggőek. Mivel Budapest a legnagyobb, legtöbb lakossal rendelkező város, így a koncertre látogató közönség is itt a legnagyobb, de például Pécsen, Szegeden, Veszprémben is úgy tapasztaltuk, hogy sokan eljönnek a koncertjeinkre. Most tavasszal megint ki fog derülni, milyen nézőszámokat tudunk majd produkálni vidéken.

Kikkel éreztek zenei, illetve hozzáállás-beli rokonságot a hazai, illetve a külföldi előadók közül?

Nagyon hálásak vagyunk az itthoni kollegák segítségért, és azért, hogy befogadtak minket. Érdemes kiemelni a Heaven Street Seven, a Supernem vagy a 30Y legénységét, akik tanácsokkal és rengeteg borral igazgatták a zöldfülűek (mi) útját már az elején. Az ő hozzáállásuk annyiban tér el a miénktől, hogy más célokat tűztek ki maguk elé, más úton járnak. Külföldön a zenészek kollegialitása más formájú, az amerikai zenészek mások, mint az európaiak, a britek meg kicsit mindenkihez képest mások. Alapvetően mindenki kedves, és nyitott az új emberek megismerésére. Amerikában például nagyon jó volt látni, hogy ott zenész zenészről rosszat nem mond. Ha nem is tetszik neki, amit a másik csinál, megpróbál benne valami minimális jót találni. Szerintem ez jó hozzáállás. Itthon viszont egy erősebb összetartás jellemzi a zenészeket, mivel kevesebben vagyunk, és szinte ismer mindenki mindenkit. Sok problémás esetben ezt az „aduászt" szerintem jobban ki lehetne használni...

Milyen státusszal lennél elégedett mondjuk öt éven belül, és milyen kifutási lehetőséget látsz a zenekar előtt? Szerinted hol érdemes leginkább a szerencséteket keresnetek: itthon, Nyugat-Európában vagy Amerikában?

Mi mindig is a legjobb zenekar szerettünk volna lenni. Azt hozzuk ki a dologból, amit csak lehet. Hogy öt év múlva hol leszünk és milyen országban? Valószínűleg egy olyan állapotban és helyen, hogy akkor is feltehesse majd valaki azt a kérdést, hogy „sok minden van már a kezetekben, de a következő öt évben mi lesz?" (mosolyog) Folyamatosan fejlődünk, és ahogy az LGT mondta: „mindig magasabbra".

Mi minden idők három legjobb lemeze?

A Deep Purple-től a Made In Japan, mint a valaha volt legjobb élő koncertlemez. A Pink Floydtól a Dark Side Of The Moon, mint a világ legkomplexebb és legteljesebb zenei alkotása. És a Beatlestől az Abbey Road: tedd fel, és hidd el.

Mi az élet értelme?

Az, hogy úgy formáld saját képedre a lehetőségeket és a körülötted lévő világot, hogy a túlvilágon már ne legyen mit csinálnod.

 

Hozzászólások 

 
+1 #3 Tom 2014-03-25 15:00
nekem az ének nagyon pozitív csalódás, szerintem az utóbbi idők egyik legjobb angolul éneklő "magyar hangja" itt van szerintem. mondjuk az élvezetéhez fontos, hogy ne lássam a srácot, mert ettől a stílustól rosszul vagyok. :-)

nincs azzal gond szerintem, hogy nem túl eredeti a zene, ha ez tetszik nekik, akkor ez. én is favorizálom ezt a vonalat, de azért tény, hogy ilyen bandákkal szarásig van mostanság a zenei piac az meg csak az én véleményem, hogy ebben a stílusban nem lehet olyat villantani, hogy nagyon kitűnjön az ember, főleg mo-ról.
Idézet
 
 
+1 #2 asdasd 2014-03-24 21:14
Idézet - ddrum:
Az a baj, hogy ez tucatretro... A rockzene ismét nem Közép-Európából fog megújulni. Amikor hallgattam a zenéjüket, azon gondolkodtam, hogy kéne megcsavarni, hogy ne menjen el csak úgy mellettem. A hangzás lehetne bivalyabb, maibb, karcolhatna, ezekkel a dallamokkal érdekesebb lenne egy másik hangzás.
Szimplán levették a 65-75 közötti hangzást. SZTK-dob, Stratocaster-hangzás, az énekes a húga nadrágjában vonaglik, barkók mindenkin... Több a körítés, mint az újító zene. Majd szépen ez is lefut. Inkább hallgatok Purple-t vagy Fuzzy Duckot, ha ilyen zenét szeretnék.


Ez pontosan ugyanigy igaz a metalzenekarok 90 szazalekara, csak csereld ki a hivoszavakat.
Idézet
 
 
+2 #1 ddrum 2014-03-24 20:30
Az a baj, hogy ez tucatretro... A rockzene ismét nem Közép-Európából fog megújulni. Amikor hallgattam a zenéjüket, azon gondolkodtam, hogy kéne megcsavarni, hogy ne menjen el csak úgy mellettem. A hangzás lehetne bivalyabb, maibb, karcolhatna, ezekkel a dallamokkal érdekesebb lenne egy másik hangzás.
Szimplán levették a 65-75 közötti hangzást. SZTK-dob, Stratocaster-hangzás, az énekes a húga nadrágjában vonaglik, barkók mindenkin... Több a körítés, mint az újító zene. Majd szépen ez is lefut. Inkább hallgatok Purple-t vagy Fuzzy Duckot, ha ilyen zenét szeretnék.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.