Shock!

szeptember 30.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Hajnali Sándor: „Két világ között, a pokol kapujában”

0903HS1Őszre koncertképes felállást, tavaszra új lemezt, nyárra külföldi fellépések sorát tervezi a székesfehérvári brutális death metal zenekar, a Gutted. Hazánk egyik legrégebben működő halálfém formációjának szeretve tisztelt, ikonikus frontemberével, Hajnali Sándorral, bár nincs jeles évforduló, az életmű felől közelítve beszélgettünk – érintve tagságát a hódmezővásárhelyi/szegedi Symphony Of Symbolsban és a budapesti Limb For A Limbben, kötődését Bruce Dickinsonhoz, valamint a születést, mint az élet csodáját.

Húsz év alatt sem tudott kialakulni egységesnek mutatkozó death metal színtér itthon. Miért?

Az ok: a folytonosság hiánya. Mert hiába jöttek ki demók már 1991-92 környékén, a magyar death metal zenekarok 1–5 éves életút után, amikor elfogyott a lelkesedés, beálltak a földbe, s jöttek az újak, akik viszont nem tudták továbbvinni a tapasztalatokat, hatásokat, kezdhettek mindent elölről. Mint például a Gutted elődje, a Genocide 1996-ban. Nincs olyan biztos pont, akire hivatkozni, támaszkodni lehetne. Jelenleg Magyarország legjobb death metal bandája az Age of Agony. Méghozzá azért, mert a most már öt tagból négyen nagyon hosszú idő óta együtt zenélnek (1995-ben Silent Agony néven alakultak, 2002-ben cseréltek nevet – R. I. P.): egy irányba húznak, töretlen hozzáállással. És ez meg is látszik a produkciójukon.

A Gutted nem tudott ilyen szerepet betölteni?

A Gutted éppen az instabilitás példája. Alapító tagként mára csak én maradtam... Voltak olyan időszakok, amikor – most így látom – abba kellett volna hagyni a zenekar történetét. Ezek leginkább a személyes kapcsolatok megromlása miatt alakultak ki. Nagyon sok feszültség halmozódott föl közöttünk sorozatos koncertlemondások, próbák hiánya miatt. Drótival (Drótos Gábor gitáros – R. I. P.) beszéltünk is róla, mikor újra elindultunk 2011-ben, hogy talán más néven kéne... Ugyanakkor a Gutted zenéjére sem lehet egységesként tekinteni: teljesen más emberekkel készültek a lemezeink, más környezetben, a hangulat is nagyon változó volt.

Hogyan szakaszolnád a hanganyagok alapján a zenekar történetét?

Míg a Genocide 1996-os legelső demóján, a Grindingon kísérletezések folytak akusztikus, lassabb részekkel, addig a három évvel későbbi Vilification már brutál death metalt rejtett. Ezzel volt egy szinten az első lemez, a Defiled, amin hosszan érlelt számok találhatóak, még a második demóról is került ide dal. A következő, 2005-ös Human Race Deserves To Die című lemez készültekor Hujber Krisztián gitáros kiszállt, Dróti és Bandi (Horváth András, ma Embatheria – R. I. P.) érkezésével teljesen más felfogásban fejeződtek be a félkész nóták. Ez a lemez maga a káosz, témahegyek egymáson, hallgathatatlan. A 2010-es Mankind Carries The Seeds Of Hell – újabb szint – már teljesen Dróti keze munkáját dicséri: nagyon kidolgozott. Majd a most készülő, negyedik album lesz ehhez társítható, hangulatilag, de a tisztább jellegű ének okán is.

0903HS3

Ezt a lemezt már a kanadai PRC Music kiadó gondozza. Korábban mindegyik album más-más kiadónál jelent meg. Hosszú távon senki sem látott lehetőséget a bandában?

A japán Eclipse egyszerűen csődbe ment, nem tudta már vállalni a következő lemez költségeit. A cseh Nice To Eat You-val, melyet Vladimír Prokoš, a nagymúltú Fleshless zenekar énekese vezet, a 2005-ös, az amerikai Wasteformmal közös Európa-turnénk szervezetlensége miatt romlott meg a zenekar kapcsolata. Az orosz Soulflesh Collector Records vezetője, Ruslan „Mirus" Iskandaroff pedig valószínűleg becsapva érezte magát, mikor a betegségem miatt lemondani kényszerültünk 2010-ben a zenekarával, a Katalepsyvel közös, már lekötött európai turnét. Elképzelhető, hogy nem hitte el, valóban agyműtéten estem át, így, ennek tisztázásának hiányában, ez a kapcsolat is elhalt.

Elég gyászosan hangzik, remélem, van egy pozitív előjelű narrációd is a Guttedhoz!

Együtt zenélni, együtt alkotni a zenésztársakkal – ez az igazán nagy élmény. Nagyon jó zenészekkel találkoztam, akik egymást ösztönözték egyre jobb teljesítményekre. Mi mindig apró lépésekben gondolkoztunk. Először egy próbatermi demo, aztán egy stúdiós... Soha nem felejtem el, mikor Németh Lojzi, a Bikini basszusgitárosa, a Bikini stúdió vezetője, csukott szemmel meditál a Vilification demónk felvétele közben, vagy amikor értetlenül áll Söme (Selmeczi András – R. I. P.) basszusozása felett... Így, a „milyen jó lenne, ha..."-vágyak megvalósítása mentén léptünk fel aztán fesztiválokon, külföldön, lett lemezünk... De soha nem gondoltuk azt, hogy ha nem jön össze valami, akkor kész, vége a zenekarnak.

21 éves voltál, mikor az első demo megszületett, gondolom, a heavy és death metalhoz régebbi kapcsolat fűz.

0903HS6Életem első lemeze az Iron Maiden Powerslave-je volt. Nagyon nagy hatással volt rám. 1987-ben, 12 évesen nyűgözött le: a szomszéd lány irtó hangosan, hallgatta bakelitről, nyitott ablaknál. Annyira különbözött mindentől, amit korábban hallottam, otthon maximum a rádióból szólt a zene. „Van ilyen is?" – csodálkoztam rá. A mai napig beleborzongok...

Megvan tehát az „egyiptomi kapcsolat" a későbbi Nile-rajongásodhoz...!

Ráadásul meg is változtatott: rákattantam a heavy metalra, Metallica, Helloween... Később egy pesti srác kazettán megmutatta a Death Scream Bloody Gore-ját, ami nagyon megtalált. „Kik ezek a szörnyek? – gondoltam. – Nekem ez a világ kell!" Félretettem a heavy metalt („mit akarnak ezek?") a death metalért...

Bruce Dickinson azért a mai napig kísért...

Valóban. Mindig is nagyon tetszett a frontemberi munkája, ahogy az emberekkel bánik, ahogy kiabál, integet, mászkál a színpadon. A szobámban addig úgy énekeltem, mint ő. A mai napig elismerem a hatását.

Vajon mit szólna a Guttedhoz?

Legyintene, röhögne, bár mintha a fia, Austin is egy deathcore bandában énekelne (Rise To Remain – R. I. P.). Nagyon közvetlen figuraként képzelem el, egy barátom legutóbb részt vett a Maiden Trooper sörének bemutatóján, ahol Dickinson állt a sörcsapoknál, ő mesélte, mennyire nincs elszállva magától „metalmilliomos mivolta" ellenére.

A Guttedhoz milyen terméket kapcsolnál?

Valami kórboncnoki szerszámot, egy éles pengét, ami mindent szétvág. A Gutted-kés...

A death-dalnokok közül kik a kedvenceid?

Természetesen Chuck a Deathből, aki Jeff Becerra kegyetlen brutalitását vitte tovább. John Tardy egyedi üvöltése is zseniális, de a Chris Barnes-féle állatság, ami a The Bleedingen csúcsosodik ki, az letaglózó. Nem tartom annyira egyedi hangnak, mint például Kam Lee-ét, de nagyon mélyre lement. Ilyet szerettem volna mindig magamnak is.

Te hol képzed a hangod?

Valahol a gyomor és a torok között, mellkas tájékán, a magasakat torokban, bár az nekem annyira nem erősségem.

Kedvenc lemezeidnek, gondolom, se szeri, se száma.

Az említetteken kívül a Sepultura Morbid Visionsét, de akár a Master Of Puppetsot is meghatározónak nevezném.

Nem egy nagysággal fel is léptetek: Cannibal Corpse, Sinister, Suffocation, Cephalic Carnage, Vader, Morbid Angel, Immolation, Krisiun, Obituary... Haverkodtok ilyenkor?

Az Immolation és a Krisiun tagságával felejthetetlen esténk volt anno Hollandiában. Max, a Krisiun dobosa eleve úgy jött oda hozzánk, hogy Kovács Zsolti (dobos – R. I. P.) előtt tisztelegjen...

0903HS4

Kimaradt valaki, akivel szívesen állnál a deszkákra?

Az előzenekarosdi ma már nem nagyon érdekel. Régebben rangja volt, ha meghívtak valahová, ha felléptél. Ma neked kell fizetned, neked kell eladnod a jegyeket! Mi annak idején egyedül az e-klubos Morbid Angel-koncert előtti fellépésért fizettünk, de soha többé! Ha mondjuk az Origin vagy a Nile promotere keresne meg egy-egy tíznapos Európa-turné-tervvel, nem mondanék nemet... De tudni kell, ezek is befizetős lehetőségek! Ami által egy hazai zenekar nem tud labdába rúgni, míg egy kinti banda tagsága akár költségtérítés nélkül is turnézik. Persze mindez már nem a zenéről szól...

Híres vagy a humoros konferálásaidról. Ez egyáltalán nem jellemző a death metal zenekarokra.

Sajnos tényleg nem jellemező. Hiányoltam is mindig. Nekem nagyon nem tetszett, hogy a death metal koncerteken a konferálás brutálisabb, mint a maga a zene, emellett pedig nincs kommunikáció a közönséggel. Mint említettem, ebben Dickinson az etalon. Elkezdtem hát beszélgetni a színpadról, közbeszúrtam, megszólítottam a publikumot. És örültek neki. Horváth Bandi mesélte, sokan csak azért jönnek a Gutted koncertre, mert kíváncsiak: „Mit fog mondani a Sanyi?"

Egészen különleges kelet-európai koncertkörúton vetettek részt 2006-ban a Koroggal és a Radikális Amputációval. Milyen emlékeket őrzöl erről a fellépéssorozatról?

Vicces volt nagyon. Kicsit megzavartuk a közönséget, hiszen a Korogban Molnár Kolos énekelt (korábban Neural Booster – R. I. P.), a Guttedban én, majd a Radikálissal mindketten színpadra léptünk. Akkor és ott döntöttem el, hogy soha többé nem vállalok ehhez hasonló kettős fellépést, mert az valamelyik zenekar bulijának rovására menne. Ehhez elég intenzíven mozgok és üvöltök...

Tehát aki Gutted, Limb For A Limb és Symphony Of Symbols közös koncertre vágyik...

0903HS2...annak két évet várnia kell még a vissza nem térő alkalomra. Akkor leszek 40 éves, s talán a szülinapi bulimra összehozunk egy háromzenekaros fellépést, vendégekkel, régi tagokkal.

Bár a Gutted meg-megszakított folytonosságára rámutattál, azért te mégis egyfajta ikon lettél. Nem véletlenül találtak meg a különféle death/grind alakulatok.

A Gutted egyik hullámvölgyében Drótival kitaláltuk a „magyar Nile"-t, azaz magyar legendák ötvözését magyar népzenei motívumokkal, persze egyértelműen death metalként. Forró Istvánnal, az S. O. S. dobosával, valamint az Ahrimanból és a Masquim Xulból ismerős Sándor Csabával össze is raktunk egy nótát. Bár nem tettünk még le róla, alszik az ügy. István viszont megkeresett, mikor énekesproblémák merültek föl náluk. Kész volt a lemezük, szövegestül, föl kellett énekelni. Nagyon tetszett az átküldött hanganyag, az epikus, progresszívebb megközelítés – már csak a regényhosszúságú szövegeket kellett ráilleszteni a dalokra, ami végül megtörtént. Erről mindenki meggyőződhet a Stupefying Beliefs album hallgatásakor. Atheist (Széchenyi András, LFAL gitáros – R. I. P.) és Dulai Péter, akinek a Gutted ott van a Morbid Angel mellett (!),egy háromszámos demo kapcsán keresett meg eredetileg. Valamiért azt gondolták, könnyebb lesz énekest találniuk általam fölénekelt számokkal... Mondtam nekik, bejön a durva zene, szívesen lennék tag, ők pedig faarccal rábólintottak: legyen!

2010 sorsfordító volt az életedben: megszületett a lányod, sikeres agyműtéten estél át, év végén pedig megjelent a Gutted harmadik nagylemeze... Talán az élet értelméről alkotott nézeteid is megváltoztak?

Csilla lányom február 24-én született, bent voltam a szülésnél. Azt kell mondanom: a születés egy csoda! Láttam mindent, leírhatatlan élmény. Az élet értelmére általánosságban nincs válasz, máskülönben: Hajnali Csilla. A már említett betegség reggeli fejfájással kezdődött, aztán szinte felfoghatatlan módon az intenzíven folytatódott, majd Budapesten a koponyaműtét révén ért véget. Agyi aneurizmának hívják, mikor egy ér szétdurran az agyadban, Kaszás Attila ebbe halt bele, amúgy kilencven százalék fölött van a halálozási arány... Az intenzív osztályt a pokol kapujaként érzékeltem, ott voltam három napig két világ között, végig magamnál, becsövezve, félhullák, gépek, nyögések közepette... Na, ennek a hangulata is leírhatatlan, csak más miatt! Ijesztő volt!

Még ha leírhatatlanok is, dalszövegileg hogyan csapódtak le mindezek a tapasztalatok?

A Limb lemezén (Aberration Complete – R. I. P.) a nyitó, Butchered Fetus című dalban gyalázom azokat, akik képesek csecsemőket ölni: akik „az élet csodáját semmibe veszik". A pokol kapujának „élményei" az új Gutted-szövegekben jelennek meg: az emberi gonoszság mély, fekete bugyrait, a végesség érzetét próbálom megragadni.

2011 decemberétől duóban folytattátok a Guttedot Drótos Gáborral. Mit becsülsz leginkább az alkotótársadban?

Azon túl, hogy nagyon korrekt embernek ismertem meg, hatalmas zenésznek tartom. Klisésnek hangzik, de ő tényleg az a fajta ember, aki rossz helyen, rossz időben született, se ezzel együtt, ennek ellenére zenei zseni. Fél év alatt megtanult például hegedülni. Széles körű zenei tudását persze a death metalban is kiválóan lehet kamatoztatni. Az egyik legjobb dolog az életemben, hogy megismerkedhettem vele. Emlékszem, mikor 2004-ben bekerült a Guttedba, mennyire szerénykedett, hogy ő aztán képtelen eljátszani a témákat – ő, miközben 12-13 évesen már a várpalotai death metal bandában, a Dissectben basszusgitározott. Még hogy ő nem volt felkészülve...!

0903HS5Ő mit gondol felőled?

Szerintem kedvel. Tisztel azért, ahogy fenntartottam a Guttedot, szereti, hogy kommunikatív és nyitott vagyok. Köztünk nincs hangos szó, ugyanazon a kreatív, zenei ösvényen haladunk. Ösztönözzük egymást, ő a szövegeimet, én a zenéjét véleményezem.

Idén két fellépésetek is lesz, az első mindjárt novemberben a debreceni Full of Anger fesztiválon, a másik Mikuláskor Bécsben, a Rape The Escape fesztiválon. Kik fognak veletek színpadra állni?

Sándor Tamás dobost Dróti a Tesstimonyban ismerte meg, őt nagyon vonzza a most készülő zenénk, a koncertezéshez is óriási a kedve. A basszusgitárt Pornói Patrik (Kill With Hate) kezelné remélhetőleg, a másik gitárosi poszton pedig ismét Horváth Bandi állna.

Mit vársz a lemez megjelenésétől?

Én sokkal inkább az elkészítésére, a kreatív folyamatra koncentrálok, semmint a majdani fogadtatására. A felvétel körülményei miatt most először van igazán rálátásom a készülő, alakuló dalainkra, korábban csak a próbatermi alkalmak adtak erre lehetőséget, irányzékot. Jelenleg öt dalunk van készen. Ahogy Dulai Péter is megjegyezte, minden zenének az a lényege, hogy jó számokat kell írni – a death metalnak is. Drótival arra törekszünk, hogy jó számokat írjunk. Az év elején megjelent digitális EP-nk, a Path of a New Era számai eligazítanak a téren bárki érdeklődőt, merre haladunk. Szerintem a Cosmos of Humans a valaha írt legjobb Gutted-nóta.

 
FacebookGoogle bookmarkMyspace bookmarkIWIWSatartlapDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások 

 
0 #8 Korpusz 2013-09-07 16:43
Idézet - Zoli:
Kellett 5 perc, hogy rájöjjek, hogy nem azért van R.I.P. odaírva minden zenésztárshoz, mert meghaltak....

Azt én is benéztem először, csodálkoztam, hogy minden zenekar megszűnt, a zenészek elhunytak...
Idézet
 
 
+4 #7 Zoli 2013-09-05 21:36
Kellett 5 perc, hogy rájöjjek, hogy nem azért van R.I.P. odaírva minden zenésztárshoz, mert meghaltak....
Idézet
 
 
0 #6 Equinox 2013-09-04 07:13
Nagyon tetszett! Jó kérdések, jó válaszok. Látszik, hogy a kérdező ismeri az alanyt, nem csak a sablonokat lövöldözi, és a felszínt karcolgatja
Idézet
 
 
+4 #5 tschaby 2013-09-03 20:14
Idézet - simple:
Szuper, hogy felmerült egyáltalán, hogy egy ilyen brutál zenei stílusban ügyködő magyar emberrel készüljön interjú.
Sajnos csak egy Gutted koncerten vettem részt eddig, viszont annak idején láthattam (sőt aznap este fellépett az én bandám is) a Genocide-ot. Sokat hallgattam utána a Yuk keverősétől elkért kazettát:))

Ja-ja, bőven bele lehetne túrni a hazai undergoundba! Szerintem tuti lenne közönsége az ehhez hasonló cikkeknek is.
Idézet
 
 
+5 #4 simple 2013-09-03 14:09
Szuper, hogy felmerült egyáltalán, hogy egy ilyen brutál zenei stílusban ügyködő magyar emberrel készüljön interjú.
Sajnos csak egy Gutted koncerten vettem részt eddig, viszont annak idején láthattam (sőt aznap este fellépett az én bandám is) a Genocide-ot. Sokat hallgattam utána a Yuk keverősétől elkért kazettát:))
Idézet
 
 
+1 #3 tschaby 2013-09-03 13:26
A Limb For A Limb lemeze nagyon fasza lett, be is szereztem (több más CD társaságában) Total War-on!
Ahogy az alábbi linken hallom, a Gutted is rendben lesz!
Nagyon jó lett az interjú!
Idézet
 
 
+1 #2 emehe 2013-09-03 12:46
http://www.youtube.com/watch?v=8rsOnGc6M0k
Idézet
 
 
+3 #1 Sepumark 2013-09-03 11:44
Ez igen... kiraly kerdesek, kiraly valaszok. Igazan hangulatos interju ;)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.