Shock!

június 18.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Dragonforce: „Az új lemezen nem csak gyors és még gyorsabb dalok szerepelnek”

December 5-én ismét Magyarországon koncertezik az utóbbi évtized legsikeresebb brit tradicionális heavy metal zenekara, a Dragonforce. A kezdeti időszakban elsősorban boszorkányos, túlpörgetett, sebességmániás szólóiról és hibbant, vicces élő fellépéseiről elhíresült csapatot a közönség egy része sokáig nem tudta hová tenni, ám mára a Herman Li gitáros vezette banda a színtér egyik megkerülhetetlen szereplőjévé nőtte ki magát. Karrierjüket még ZP Theart énekes lecserélése sem törte derékba: a minden elődjénél változatosabb, a korábbiaknál kissé lassabb új album, a The Power Within a világ összes fontos zenei piacán komoly sikernek számít. A lemez és a magyar koncert kapcsán Hermannel beszélgettünk az aktualitásokról.

Herman, elég nagyot kockáztattatok ezzel a lemezzel, de pár hónap már eltelt a megjelenése óta, így talán tudsz már valami mérleget vonni arról, hogyan fogadta a tábor a The Power Withint...

Teljesen őszintén mondhatom, hogy a fogadtatás teljesen pozitív volt. Olyannyira, hogy nem is mertünk volna ennyire egyöntetűen jó reakciókban reménykedni. Nem igazán tudtuk, mire számítsunk, hiszen az énekescsere minden zenekar esetében nagy változást jelent, de a rajongók egyből elfogadták Marc Hudsont, és a lemezt is szeretik.

Egyetértesz, ha azt mondom, hogy a The Power Within a Dragonforce eddigi legváltozatosabb albuma lett?

Én kicsit másképp tekintek ezekre a dolgokra, mint a hallgatók, a rajongók, de értem, mire gondolsz. Dinamikailag tényleg ez az eddigi legváltozatosabb Dragonforce produkció. Nem csak gyors és még gyorsabb dalok szerepelnek rajta! (nevet) Igyekeztünk kicsit változatosabban bánni a tempókkal, a jobban variálni ezeket akár egy dalon belül is. Marc hangja szintén a változatosságot erősíti, mivel nagyobb a hangterjedelme, mint ZP-é volt: magasabbra, de mélyebbre is tud menni nála, és ezt is szerettük volna minél jobban kihasználni, minél többet kihozni az adottságaiból. Mondhatjuk, hogy ez mind-mind szándékos törekvés volt a részünkről. Nem gyorsítottunk mindent szándékosan a maximumig, ami másfajta energiát eredményezett a zenében.

Marc mennyire folyt bele a kreatív munkába? Ő hozta például az énekdallamokat?

Nem igazán... Tudod, a Dragonforce-ban én vagyok a fő dalszerző, én írom az énektémák vázlatait is, aztán persze az énekesen is múlik, miként kelti ezeket életre. Az viszont Marc tehetségét dicséri, hogy képes volt a lehető legtöbbet kihozni az általam megalkotott melódiákból.

Egyből minden klappolt vele eszerint? Egyáltalán mennyi időbe telt, mire kiválasztottátok őt a sok jelentkező közül?

Sokba, de nem is akartuk elkapkodni a döntést. Mint mondtam, egy énekescsere minden zenekar esetében kardinális kérdésnek számít, amit nem szabad elsietni. Rengetegen jelentkeztek, és a beküldött videók, felvételek között számtalan nagyon ígéretes volt, meg persze legalább ennyi nevetségesen rossz is. Viszont egy ilyen felvétel alapján nem állapítható meg teljes biztonsággal, alkalmas-e az adott illető arra, hogy hosszabb távon is a zenekar énekese legyen. Így aztán alaposan megdolgoztattuk Marcot, mielőtt meghoztuk volna a döntést. Elküldte a videóját, ami nagyon tetszett, mert sok szempontból Michael Kiskére emlékeztetett, amit csinált, márpedig Michael Kiske az egyik abszolút kedvencem, minden idők egyik legfantasztikusabb heavy metal énekesének tartom. Visszajeleztünk neki, hogy szívesen látnánk tőle további nótákat is, amiket aztán szintén felénekelt. Ezután elhívtuk próbálni egyet, hogy személyesen is megismerkedtünk, aztán a következő próbára be kellett tanulnia még pár dalt, és így tovább. És eközben megnéztük élőben is az akkori zenekarával, feldemóztunk vele pár friss ötletet, meg ilyenek. Szóval tényleg semmit sem bíztunk a véletlenre. Összességében majdnem egy év telt el a jelentkezésétől addig, míg eldöntöttük, hogy ő az ember, és közöltük vele ezt a tényt.

És utána koncerteztetek is vele, mielőtt nekiálltatok volna a lemeznek.

Nem kizárólag magunk, hanem a rajongók miatt is fontosnak tartottuk ezeket a bulikat. Marc egyből a mélyvízbe került, hiszen több ilyen bemelegítő bulit az Iron Maiden vendégeként, hatalmas tömegek előtt nyomtunk le, de egyből helytállt, és láttuk, hogy a táborunk is kiválóan reagál arra, amit lát és hall.

December 5-én ismét visszatértek Magyarországra. Emlékszel az eddigi magyar bulijaitokra?

Persze, nagyon jól sikerültek. Tudod, Európában még mindig vannak olyan területek, ahol simán erősíthetjük a pozícióinkat, ahol még akadnak emberek, akik nem ismerik a zenénket, pedig biztosan tetszene nekik. Bizonyos tekintetben Magyarország is ilyen. Éppen ezért tartjuk többek között kiemelten fontosnak ezt a bulit is.

Hol szerettek egyébként a legjobban játszani?

Ezt nehéz így megmondani... Nagy-Britanniában lettünk először népszerűek, és mondhatjuk, hogy ma is otthon számítunk a legkomolyabb névnek. Az Egyesült Államok és Japán szintén erős területek a Dragonforce számára. De összességében nem tudnám eldönteni, hol jobb koncertezni, mert mindenütt más az élmény. Amerikában ezek a hatalmas, fortyogó circle pitek jellemzőek a bulijainkon, még a visszafogottabb témáknál is folyamatosan megy a zúzás az első fertályban. Európában és Ázsiában meg inkább figyelgetnek az emberek. Mindkettőnek megvan a maga előnye.

Említetted, hogy először otthon futottatok be, ami azonban eléggé váratlan volt annak idején. Nyilván számodra sem újdonság, hogy az angol metal médiában a tradicionális heavy metalt hosszú éveken át csak gúnyolódás övezte, titeket azonban mégis felkaptak az otthoni lapok. Mi lehetett a titok?

Szerintem épp az, amit mondasz: otthon körberöhögték az ilyen típusú zenéket, mi azonban nem foglalkoztunk ezzel, csakis magunkat adtuk, és semmilyen trendet nem követtünk. A vezetői voltunk valaminek odahaza, nem pedig a követői. És persze fogós, erős dalokra is szükség volt az áttöréshez. Nem becsülném le az ismertségünkben a Guitar Hero 3 szerepét sem, hiszen ez a játék egy új generációt fordított a gitározás és a rockzene, a metal felé. Nálunk pedig mindig is volt mit figyelni egy gitárosnak, hiszen a szólózás az elejétől fogva kiemelt szerepet játszott a Dragonforce zenéjében. Azt kell mondjam, olyan népszerűek lettünk odahaza a játék megjelenése után, ami sok régi hívünknek már sok is volt. Pedig a siker, az elismertség egy fikarcnyit sem változtatott a stílusunkon vagy a hozzáállásunkon...

Neked annak idején kik voltak a kedvenc gitárosaid, a példaképeid, akiknek a hatására elkezdtél érdeklődni a hangszer iránt?

John Norumot és Richie Samborát nevezném az első hatásaimnak, aztán később persze alaposan beleástam magamat Steve Vai vagy Joe Satriani munkásságba is. Marty Friedmant, John Petruccit, Michael Romeót szintén a legfőbb inspirációim között tartom számon, mert amikor hallom őket, mindig az jut eszembe, hogy én is egyre jobb és jobb akarok lenni.

Sokak szerint az utóbbi pár évtizedben már mindent eljátszottak a gitáron, amit lehetett. Szerinted lehet még újat mutatni a szólógitározásban?

Új dolgokat nem feltétlenül, de új megközelítések, új utak mindig léteznek. Inkább arról van szó, hogy sokan félnek rálépni ezekre az új utakra, és inkább a bevált formuláknál maradnak. És most egyébként nem is elsősorban a szólókról beszélek, mert az csak a dolog egyik része. Azon múlik minden, honnan közelítesz. Amikor Yngwie Malmsteen vagy Steve Vai felbukkant, egyből minden más lett, de ez elsősorban a megközelítésükből fakadt: a gitártechnikai újításaik már „csak" az általuk képviselt friss zenei felfogás velejárói voltak. És mindig lesznek olyanok, akik tudnak majd újat mutatni. Ott van például Guthrie Govan, aki egészen lenyűgöző dolgokat visz véghez az albumain, de Vai, Satriani vagy Eric Johnson is mindig képes megújulni. Úgy is fogalmazhatok, hogy ezek a régi nagy arcok a mai napig tudnak újat mutatni, kicsit más szögből láttatni a zenét, a gitározást. És persze sok óriási fiatal gitáros is van, Tosin Abasitól kezdve egészen Alexi Laihóig. Ők mind-mind a saját stílusukban tálalják a régebbi trükköket, és ezáltal valamennyire meg is újítják a gitározást.

Mostanában mintha divat lenne leszólni régi nagy csapatok szólógitárosait is, Kirk Hammett vagy Kerry King például gyakran vált céltáblává az utóbbi években. Te mit gondolsz erről?

Szerintem Kirk Hammett remek gitáros. A Metallicára azonban ma már másképp tekintenek az emberek, mint annak idején, és a táborukon belül is mindenkinek más a véleménye a zenekar különböző korszakairól. A Kirk játékát övező viták nagyrészt ebből fakadnak. Csak annyit tudok mondani, hogy számomra ő is mindig hatalmas inspirációt jelentett. Lehet, hogy néha játszhatna jobban is élőben, de amit elért, abban eszméletlen sok munka és idő fekszik, hiszen gondolj bele, mennyit koncerteztek annak idején, tényleg minden este játszottak valahol. A hangzása, a stílusa azonnal felismerhető, és ez a lényeg. Kerry King és a Slayer pedig mindig is kitartottak amellett, amit csináltak: egy komplett stílus köszönheti nekik a létét, és gyakorlatilag mindenkire hatással voltak a műfajban. Ezt az elhivatottságot csakis díjazni lehet.

A turnézás és a Dragonforce mellett mennyire jut időd másik szenvedélyedre, a küzdősportokra?

Mostanában sajnos kevesebbet tudok edzeni a turnékon, meg eleve vigyáznom is kell a kezemre, az ujjaimra a gitározás miatt... Az persze jó móka volt, amikor olyanokkal turnézunk együtt, akik maguk is járatosak valamilyen harcművészetben. Zoltan Bathoryval a Five Finger Death Punchból például egy csomót gyakoroltunk, amikor közösen játszottunk.

Te elsősorban ju jitsuztál, igaz?

Igen, de alapvetően minden stílusba belekóstoltam, amibe csak lehetett, hogy mindenhonnan hasznosítani tudjam a leghatékonyabb, legjobban alkalmazható elemeket. De éppen azért, mert mindenbe belekaptam egy kicsit, és ugráltam egyik ágról a másikra, dan fokozatot például egyetlen irányzatban sem szereztem.

Mi minden idők három legjobb lemeze?

A Dream Theatertől az Images And Words, a Megadeth-től a Rust In Peace és mondjuk a Slippery When Wet a Bon Jovitól.

Mi az élet értelme?

Na, ilyeneken aztán tényleg sosem szoktam gondolkodni! (nevet) Imádok itt lenni és a lehető leghatékonyabban kihasználni minden percet. Ami ezen túl van, az viszont nem foglalkoztat.

A Dragonforce december 5-én a PeCsa Music Hallban koncertezik. További információk a Livesound honlapján.

 

Hozzászólások 

 
+1 #1 Afrikaaner 2012-12-05 22:37
Hááát srácok! Én tényleg nagyon szeretem a Dragonforce lemezeit és a Herman Li is kifejezetten szimpatikus arcnak tűnik így az interjú alapján, de a "Dragonforce-ban én vagyok a fő dalszerző, én írom az énektémák vázlatait is" kijelentés alapján mintha valamilyen alternatív valóságban élne. Az első négy CD-n van összesen 33 dal, ebből tán ötöt jegyez egyedül és kettőt társszerzőként. Van még pár dala Puzhanovnak is, de a dalok döntő többségét, úgy a 80%-át Sam Totman írta. Aligha nevezhető Li "fő dalszerzőnek". Még akkor sem lenne az, ha a legújabb album minden egyes dalát ő írta volna, amit azért nem tartok valószínúnek. A. Kirk Hammett melletti kiállásért viszont extra jó pontokat érdemel. :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.