Gary Holt szerint az Exodus zenészeinek életkorában egyszerűen nem fér bele, hogy ne érezzék jól magukat turné közben. A gitáros ezzel magyarázta Zetro Souza újonnani elbocsátását és Rob Dukes visszatérését.

Múlt héten fergeteges koncertet adott Budapesten az ismét Rob Dukesszal kiálló Exodus. Gary Holt szerint az énekescserére mindenképpen szükség volt, mert Steve „Zetro" Souza boldogtalansága mindenkit lehúzott a bandában az utóbbi időben. „Nem szeretnék belemenni a részletekbe, mert nincs harag – szögezte le a gitáros a Jadranka Janković Nešićnek adott interjúban. – Egyszerűen csak mindannyian öregszünk és boldogok szeretnénk lenni. Zetro pedig nem volt boldog, hanem rendkívül boldogtalan volt. Óriási volt a színpadon, a stúdióban, nagyszerűen bánt a rajongókkal, szóval semmi gond nem volt ezekkel. Imádtam a színpadi teljesítményét, a hangja pedig kiváló formában van. A színpadon kívül viszont nagyon lehúzta mindenki hangulatát, márpedig a mi korunkban ez bizony kemény meló. Minden egyes alkalommal szomorúan megyek ki a reptérre, mert hátrahagyom az unokáimat, a gyerekeimet, a feleségemet meg a házamat, ami nagyon nehéz. Miután viszont elkezdődött a turné, a testvéreimmel vagyunk és jól elszórakozunk, ellenben, ha ez a része nem működik, nos, akkor az egészben nincs semmi élvezetes. Talán csak a színpad. Talán... De most mindenki nagyon boldog. Itt van Rob, mind az öten együtt lógunk, sok időt töltünk közösen, és jól érezzük magunkat."
Holt szerint logikus lépés volt épp Dukest visszahozni a csapatba. „Nem szeretem a változásokat. Igazából sosem terveztem az énekescseréket, mert ragaszkodom az állandósághoz, szóval nem tűnt opciónak, hogy most keressünk valaki ismeretlent, akivel azt sem tudjuk, passzolunk-e egymáshoz emberileg. Nyilván találhattam volna egy feleannyi idős énekest, min én, tonnányi energiával, kockahassal, aki felugrik a dobemelvényre, de lehet, hogy semmi közös nem lenne bennünk. Egyszerűen bizarr lenne felvenni valami kölyköt, aki ugyanannyi idős, mint a legkisebb lányom. Akkor alighanem úgy érezném magam, mint az apuka, aki minduntalan azt szajkózza, hogy rakjon végre rendet a szobájában..."
Gary az interjúban ismét megerősítette: az Exodus majdnem két teljes albumnyi anyagot, tizennyolc dalt rögzített a stúdióban. Az első lemeznyi adag ebből 2026-ban jelenik meg.



Hozzászólások
Talán korábban nem volt (ennyire) ilyen.
Esetleg az egész cikket is elolvashatnád. Mert a folytatás:
"Miután viszont elkezdődött a turné, a testvéreimmel vagyunk és jól elszórakozunk"
Feleslegesen kötöttél bele.
"Sok tehetséges zenész van aki miattatok nem viszi semmire mert nem adjátok át a helyet a fiatal metal bandáknak"
Most komolyan, ezt röhögés nélkül sikerült leírnod?...
Papa akkor maradjál otthon senki se kényszerit rá hogy nyaralgassál! Ja hogy a lové a lényeg??, Sok tehetséges zenész van aki miattatok nem viszi semmire mert nem adjátok át a helyet a fiatal metal bandáknak... Kijön a gálám...
Sok pénzzel. Nagyjából. Araya is elismerte már évekkel ezelőtt, hogy a Slayer gyak. egy munkahely, amivel pénzt keresnek.
Gondolom Holt is tudja/tudta, hogy a Slayer nagyobb "brand", mint az Exodus, és egyszerűen jobban kereshet vele, na, mondjuk ki.
Nem mindegy viszont, hogy valaki csak úgy buligyilkos, hogy introvertált alak, aki nem száll bele a közös dolgokba, hanem inkább félrehúzódik, vagy hogy tényleg mindenkibe beleköt vagy nyomja a hülyeségeit. Gyanítom, inkább az utóbbi, az a kellemetlenebb.
(De milyen durva már azt is olvasni, hogy Gary Holt az unokáit emlegeti, akármennyire is már benne van a nagyfaterkorsza kban...)
De teljesen jogos, amit írtatok.
My Dying Bride pólóban ment a szülinapi zsúrra?
Viccet félretéve minden bizonnyal a saját keserűségét átadja a többieknek, pl. sörözgetés közben megy a vidám sztorizás, ő pedig elkezd fanyalogni, vagy negatív témákat bedobni. Egy róla szóló történetnél megsértődik stb. Extrém esetben magánéleti gondjait tolja a többiek arcába. (Saját tapasztalat: "könnyen röhögcséltek, nem nektek van ilyen meg olyan adósságotok".)
Bevallom, annyira nem érdekel, hogy alaposabban utánamenjek, de ha valaki tudja, mit takar az a "rendkívül boldogtalan", megoszthatná velem.