Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

We Know Where You Fucking Live címmel bemutatta első új dalát a Marilyn Manson

Jó ideje csúszik a Marilyn Manson új albumának megjelenése, és eddig nem is tudtunk semmi érdemi részletet a Heaven Upside Downról – most azonban megérkezett az első klipdal, és az is kiderült, hogy október 6-án érkezik az album.

0912manson

Nyáron a Budapest Parkban is teltházas koncertet adott a Marilyn Manson, ám az a szürreális helyzet állt elő, hogy hiába szolgált hivatalosan már ez a turné is a Heaven Upside Down című új album körútjaként, és hiába játszott már új dalokat is a koncerteken a csapat, magáról az eredetileg február közepére ígért lemezről még szó szerint semmit sem lehetett tudni júliusban. Most azonban bejelentették, hogy az anyag október 6-án jelenik meg. „Ha tényleg kijön az album az eredetileg tervezett időpontban, nem lenne rajta a Revelation #12 a Heaven Upside Down vagy a Saturnalia, márpedig ez a három dal a történet kulcselemei közé tartozik", mondta a Loudwire-nek Manson. „A szövegeik készen álltak, de nem találtak még otthonra. Ha egy filmről lenne szó, ezek alkotnák a nyitányt, a közepét és a befejezést. A Heaven Upside Down utáni dal pedig olyan, mint a vége főcím, ahol már tényleg megsejthető, miről is szól az album. Hangzást és szöveget tekintve egyaránt be akartam vonzani az embereket, és elégedett vagyok. Ennek a lemeznek most kellett megjelennie. Bizonyos dolgoknak végbe kellett menniük az életemben, és mindennek okkal kellett megtörténnie, hogy most jöjjön ki az album."

marilynmanson_cA lemez dallistája az alábbi:

01. Revelation #12
02. Tattooed In Reverse
03. We Know Where You Fucking Live
04. Say10
05. Kill4me
06. Saturnalia
07. Je$u$ Cri$i$
08. Blood Honey
09. Heaven Upside Down
10. Threats Of Romance

A Marilyn Manson ezúttal Észak-Amerikában kezdi a turnézást a megjelenés után. A We Know Where You Fucking Live máris meghallgatható. A zenekar legutóbbi albuma a The Pale Emperor volt két évvel ezelőtt.

 

Hozzászólások 

 
#4 cápaidomár 2017-09-18 11:57
Azóta (most) meghallgattam a Say 10-t is, és azt kell, hogy mondjam, a véleményem semmit se változott. Nagyon biztató mindkét nóta.
Idézet
 
 
+2 #3 Batwing 2017-09-12 20:42
Egyébként nekem is tetszik, jó kemény, agresszív benne a refrén, amolyan igazi Antichrist Superstar- os, simán eltudnám rajta képzelni ezt a számot. A béna Say10 után ez egy igazán bíztató dal a közelgő lemezről, ami -szerintem- Jézus második eljövetelének napján fog megjelenni.
Idézet
 
 
+4 #2 cápaidomár 2017-09-12 13:51
Baszki, ez igen! Kellemes meglepetés ezen a szar időjárásos kedden. Szerintem sokadik éve nem hallottam ennyire jó Manson dalt. Aztán lehet, hogy ezekkel is úgy járok, mint legutóbb a Pale Emperorral. Fél év, és többé nem leszek rá vevő. Úgy hogy maradnék annyiban, hogy biztató, mert érzek benne mansonos dögöt! :-))
Idézet
 
 
+3 #1 Batwing 2017-09-12 07:08
Tegnap még nem ez dátum volt megadva megjelenés gyanánt a wikipédián, és a dallista is teljesen más volt. Ez az album még a nyomdában sincs, ha nem tudnak egy hivatalos dallistát megadni. Ez most vajon az? :D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.