Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Visszavonul a zeneiparból Timo Tolkki

Több mint húsz év zenélés után Timo Tolkki, Finnország első számú gitárhőse úgy döntött, kiszáll a zeneiparból. A Stratovarius egykori gitárosa új bandáját, a Symfoniát övező totális érdektelenség miatt határozott így. Tolkki jó esélyt lát arra, hogy soha többé nem vesz fel egy hangnyi zenét sem.

„Az egész egy tortával kezdődött júniusban, amit két dél-amerikai rajongó adott nekem a Symfonia utolsó ottani bulija után", írja Tolkki. „Azután, hogy három éjszakát töltöttem egy tizenöt dolláros, fagyos santiagói motelben a szürke betonfalak között, ami úgy nézett ki, mint egy börtöncella. Mindezt azok után, hogy 28 órát repültem egy másik kontinensre, hogy 100-350 fő közötti közönségeknek játsszak. A torta bizonyos vicces formában azt mondta nekem: hé, Timo, hát nem látod, hogy vége? És akkor kezdtem el gondolkodni az egész zenei karrieremen."

Tolkki azt írja: aktuális bandája, a Symfonia alakulásakor és az In Paradisum lemez elkészítése közben eleve voltak benne kérdőjelek. „André Matos nagyon egyértelműen megmondta nekem, hogy a banda nem fog koncertezni, ha nem tudunk belőle pénzt csinálni. Alapvetően egyetértettem, bár tudtam, hogy az emberek új bandaként tekintenek majd ránk, nem pedig a metal Spartacusaként, ami előtt automatikusan megnyílnak a szupersztárság kapui. Uli Kusch a kézsérülése miatt gyorsan kikerült a bandából, és az énektémák felvételének közepén kaptam tőle egy mailt, amiben leírta: soha többé nem koncertezik majd, mert elege van a húgyszagú öltözőkből, a káoszból, az utazásból és minden másból. Nem ebben egyeztünk meg, de ő azt mondta: ha lesz kettes Symfonia lemez, tízezer euróért használhatjuk a nevét úgy, hogy Alex Landenburg dobol. Tíz perc múlva ezt tizenháromezerre módosította egy sms-ben, mert azt akarta, hogy az adókat is én fizessem be utána. Aztán Matos elvesztette a hangját négy napra, és amikor kortizoninjekciókra vadásztunk Svédország legmélyebb belsejében, elkezdtem rádöbbenni, hogy ez így nem fog működni."

A Matos ügynöke által szervezett dél-amerikai turné zavaros körülményei ismét kétségeket ébresztettek a gitárosban. „Aztán amikor az Edel kiadótól megkaptam az eladási eredményeket és a koncertügynökség kimutatásait a várható 2012 nyári fesztiválokról, úgy döntöttem, befejezzük. Semmi értelme megpróbálni meghódítani a metal világát, amikor teljesen egyértelmű, hogy a banda iránt nem mutatkozik elegendő érdeklődés. Átgondoltam a karrieremet: nagyjából háromezer koncert, húsz év, húsz CD, produkciós munkák, klinikák, rengeteg utazás. Már így is rengeteg mindent csináltam."

Tolkki hozzáteszi: „A többség tudja, hogy bipoláris személyiségzavartól szenvedek, az egyik legrosszabb mentális betegségtől, ami gyógyszerekkel és stresszmentes életmóddal ellenőrizhető, de gyógyíthatatlan. Egy turnézó zenekarban játszani igen messze áll a stresszmentességtől, és maga a rock'n'roll életmód is tele van hegyekkel és völgyekkel. A régi, hosszadalmas Stratovarius időkben, amíg nem diagnosztizálták a betegségemet, simán meg is halhattam volna, és nem viccelek. Jövő márciusban 46 éves leszek. Így aztán idén ősszel úgy döntöttem, kicsit visszavonulok a zeneipartól, és belefogok valami másba. Tudom, milyen sebeket hagytak rajtam az évek, és ezeknek be kell gyógyulniuk. A zeneipar jelenleg rettenetesen beteg, és nincs is esély a gyógyulásra. Pár év múlva már tudni fogjuk, hová fejlődhet ez az egész. Talán egy nap majd ismét részt veszek benne, talán nem. Most tényleg nem tudom. Ami a jövőt illeti, lehet, hogy soha többé nem fogok felvenni semmit. Nagyszerű karrierem volt, és remélem, tartogat még számomra zenét a jövő, de valószínűbbnek tartom, hogy nem így lesz."

Tolkki a jövőben a családjára kíván koncentrálni.

 

Hozzászólások 

 
-2 #4 mrataxi 2011-12-05 11:03
a jogdíjakból még azért csepeg neki az euró, ha jól tévedek, szóval csak nem fog éhen halni, meg hát a tescóban pénztárosként építve karriert talán a stressz is kezelhető lesz
Idézet
 
 
#3 TelekiPál 2011-12-04 14:20
Öcsém, mindjárt elsírom magam.

Attól függetlenül, hogy amit leír tényleg szörnyű, de mielőtt még összecsinálnám magam ettől a Strato-féle picsogástól megkérdezném Tolkki urat, hogy mégis mi a hernyótalpas lósz.rt szeretne kezdeni magával így 46 évesen, a gazdasági válság kellős közepén, úgy, hogy az elmúlt húsz évben semmi mást nem csinált, csak koncertezett és zenélt? Jól-rosszul, tökmindegy, ehhez ért és nagy eséllyel SEMMI MÁSHOZ.
Az általa jellemzett "beteg zeneiparban" erősen kétlem, hogy nekiállna lemezeket kiadni. Akkor mihez kezd? Semmihez, megy a picsogás. Nagyon kevés zenekar tud méltósággal visszavonulni és aki mégis az szépen, kussban teszi, nem egy érdektelen zenekar tehetséges gitárosaként a magazinok hasábjain nyalogatva a bipoláris személyiségének a sebeit.

Gusztustalan!
Idézet
 
 
+2 #2 iLane 2011-12-03 14:17
Azt a tortás bevezetőt nem értem. Mi volt ott a gond? Hacsak nem az arcába kapta ugye, mert akkor értem... :)
Idézet
 
 
+1 #1 Zoli 2011-12-03 14:08
Szomorú... Mondjuk egy karrierépítést nem Dél-amerikában kell elkezdeni, na meg amikor euro ezrek röpködnek akkor ott az alázat is hiányzik (legalábbis a dobosból)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.