Shock!

február 06.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Világszerte nagy siker a Dream Theater új albuma

Szokás szerint világszerte jó listás helyezéseket produkál a Dream Theater új nagylemeze. A Distance Over Time a csapat karrierje során első ízben felkerült a német eladási listák első helyére.

1031dt

Az Egyesült Államokban kisebb visszaeséssel indított a Billboard Top 200-on a Dream Theater új lemeze: a Distance Over Time a zenekar első albuma a 2005-ös Octavarium óta, amely nem jutott be a Top 20-ba, és „csak” a huszonnegyedik helyig verekedte magát. Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy a Top 200 már meglehetősen más képet mutat az évekkel ezelőttihez képest, hiszen a letöltéseknek és a streameknek köszönhetően némiképp a számítás rendszere is módosult. Az egységes albumok sorában egyébként ötödik a lemez a tengerentúlon, ami így is szép eredménynek számít.

Még ennél is jobbat produkált azonban a csapat Németországban, ahol karrierjük során első ízben kerültek fel az összeladási listák élére, eddigi csúcshelyezésük a harmadik hely volt a 2009-es Black Clouds & Silver Liningsszal, illetve a 2011-es A Dramatic Turn Of Eventsszel. Svájcban szintén az élre tört a lemez, de kiemelkedően jól szerepel Hollandiában (harmadik hely), Olaszországban, Svédországban és Finnországban (negyedik hely) is. Japánban a tizedik, Nagy-Britanniában pedig a tizenkettedik helyig jutottak az anyaggal. Világszerte összesen mintegy 10 millió streamet regisztráltak a lemez dalaira az első héten.

A Dream Theater július 25-én Székesfehérváron, a FEZEN-en koncertezik, részletek itt. A csapat harminc éve megjelent debütáló albumáról, a When Dream And Day Unite-ról itt írtunk bővebben.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.