Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Tizennyolc év után ismét Jeff Waters énekel az Annihilatorben

Suicide Society címmel jelenik meg szeptember 18-án az új Annihilator-lemez, amelynek turnéján a banda Budapestre is eljut októberben. Jeff Waters most egy alapos előzetest is közzétett az új dalokból, és bejelentette, amit eddig sejteni sem lehetett: Dave Padden énekes távozott a csapatból, így ismét ő maga állt a mikrofon elé.

0603annihilator

Ismét Jeff Waters énekel majd az Annihilator új albumán, a Suicide Societyn, miután Dave Padden, a csapat messze legtöbb ideig a főnök mellett lévő tagja tavaly év végén úgy döntött, felhagy az aktív zenéléssel, hogy családjára és egyéb elfoglaltságaira koncentrálhasson. Waters eddig egy szót sem szólt a bandában bekövetkezett lényeges változásról, azt azonban ismét hangsúlyozza: a szeptember 18-án, az UDR kiadó gondozásában érkező album az egyik legjobb lesz, amit a banda valaha készített. „Az Annihilator tizenötödik stúdiólemeze – igen, gondoljatok csak bele: 1989 óta tizenöt lemezt csináltunk… – elkészült, megvan, és gyilkos! A korai idők óta ez a legfogósabb albumunk, ráadásul szuper-változatos is egyben. Egy tízes skálán 8,9 pontot adnék rá, és ezt annak fényében nézzétek, hogy a Never, Neverlandre adnék 9,5-öt, az Alice In Hellre pedig 9-et, a legutóbbi Feast egy erős 7,5-ös volt, a Schizo Deluxe meg mondjuk 8,5!”, mondta Waters pár héttel ezelőtt az albumról, amelyet korábban kísérletezősebbnek ígért az előzőeknél.

Waters annak idején három nagylemezen is bevállalta az éneket a bandában, az ő hangja hallható az 1994-es King Of The Killen, az 1996-os Refresh The Demonon és a diszkográfia mostohagyerekén, az 1997-es, kísérletezős Remainsen is. Az aktuális turnén Mike Harshaw dobos, a King Of The Kill-korszak basszere, Cam Dixon, illetve Aaron Homma gitáros segíti majd a főnököt, vagyis a felállás ismét teljesen lecserélődött Waters körül. De végső soron itt úgyis ő a lényeg…

0603annihilatorcAz ismét Havancsák Gyula borítójába csomagolt Suicide Societyre az alábbi dalok kerülnek fel, lentebb bele is lehet hallgatni a lemezbe:

01. Suicide Society
02. My Revenge
03. Snap
04. Creepin' Again
05. Narcotic Avenue
06. The One You Serve
07. Break, Enter
08. Death Scent
09. Every Minute

A Magyarországot is érintő őszi Európa-turné In The Blood néven fut, Jeffék előtt az ausztrál Harlott és a kaliforniai Archer nyomul majd. A trió a Livesound szervezésében, október 19-én éri el Budapestet, az A38 Hajót.

 

Hozzászólások 

 
+1 #13 nemmondommeg 2015-06-03 18:30
Csak egy kis észrevétel: a cikk elején még Suicide Society-t írtatok, utána meg Secret Society-t.
Idézet
 
 
+1 #12 Venomádi 2015-06-03 14:08
Egy másik szám meg full Rammstein - Ich Tu dir Weh.
Idézet
 
 
+2 #11 Tulus 2015-06-03 14:00
Nagyon kedvelem Dave hangját, sajnálom, hogy elhagyja a frontot :-(
Nagyon remélem, hogy viszonthallhatj uk egy új zenekarban.

Az előzetesbe nem hallgattam bele, majd egyben az egész lemezt.
Idézet
 
 
+1 #10 Nűnű 2015-06-03 13:53
Idézet - iLane:
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Ha nem érdekel, akkor azzal nem lehet mit kezdeni, tényleg mindenki más. De ha elvi szinten nem is lehet meggyőzni, akkor mondok egy pusztán praktikus, technikai-szerkesztői szempontot is: például remekül be lehet szúrni a lemezborítót egy ilyen lista mellé, egyébként meg sokszor hülyén nézne ki, hm? :)

Gyakorló webszerkesztőké nt meghajlok érved nagysága előtt. Ez 10 pontos volt, köszi. :)))))

ezen én is sokat elmélkedtem, mert dalcímlistát közölni csak akkor láttam értelmét, ha ismert dalokról beszélünk, pl. egy koncertlemez, feldolgozásleme z, ilyesmik.
Idézet
 
 
+5 #9 iLane 2015-06-03 10:03
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Ha nem érdekel, akkor azzal nem lehet mit kezdeni, tényleg mindenki más. De ha elvi szinten nem is lehet meggyőzni, akkor mondok egy pusztán praktikus, technikai-szerkesztői szempontot is: például remekül be lehet szúrni a lemezborítót egy ilyen lista mellé, egyébként meg sokszor hülyén nézne ki, hm? :)


Gyakorló webszerkesztőké nt meghajlok érved nagysága előtt. Ez 10 pontos volt, köszi. :)))))
Idézet
 
 
+5 #8 nausea 2015-06-03 09:46
Az esetek túlnyomó többségében Chemotoxszal fújnék le mindenkit, aki egy metállemez esetében a dallamok hiányáért rinyál, de ide már rohadtul kellettek. Egy olyan dallamérzékkel megáldott faszi, mint a Waters, lehetőleg ne csak zúzzon a villanybalalajk án!
Idézet
 
 
+4 #7 Draveczki-Ury Ádám 2015-06-03 09:32
Idézet - iLane:
Azt már régóta akartam kérdezni a Shock! szerkesztőktől meg úgy általában, hogy a dalcím lista milyen hírértékkel bír? Sokszor látom, hogy annyi a hír, hogy XY új lemezen az alábbi számok lesznek... Komolyan, érdekel ez valakit?

Ha nem érdekel, akkor azzal nem lehet mit kezdeni, tényleg mindenki más. De ha elvi szinten nem is lehet meggyőzni, akkor mondok egy pusztán praktikus, technikai-szerkesztői szempontot is: például remekül be lehet szúrni a lemezborítót egy ilyen lista mellé, egyébként meg sokszor hülyén nézne ki, hm? :)
Idézet
 
 
-13 #6 iLane 2015-06-03 09:02
Azt már régóta akartam kérdezni a Shock! szerkesztőktől meg úgy általában, hogy a dalcím lista milyen hírértékkel bír? Sokszor látom, hogy annyi a hír, hogy XY új lemezen az alábbi számok lesznek... Komolyan, érdekel ez valakit? Kedvenc zenekaraim nevét alig bírom megjegyezni, aztán még ez... :) pont leszarom. Mondjuk lehet, hogy valaki szalad ilyenkor és már tetoválja a bokájára a dalszöveget is, nem tudom biztos nem vagyunk egyformák.
Idézet
 
 
-2 #5 iLane 2015-06-03 08:58
Az 1:40-nél kezdődő begyorsulás totál Death Magnetic-es Metallica, még Hetfield kiabálását is leutánozta... :)
Máshol meg simán megvenném Megadeth lemeznek. Érdekes anyagnak tűnik, kiváncsi leszek.
Idézet
 
 
+2 #4 Chris92 2015-06-03 08:15
Szerintem azért érdemes elolvasni a csapat Facebook közleményét, abban azt írják Padden önként távozott mert 11 év után belefáradt a turnékba és több időt akar otthon a családjával tölteni. Ez szerintem abszolút elfogadható érv. Eleinte nem bírtam a hangját aztán szépen lassan megszerettem, a Feast vagy a Schizo Deluxe nagyon jó albumok. A Jeff hangjával készült albumok közül nekem csak a King of the Kill jött be, ez a mostani viszont tényleg nagyon jónak hangzik, szóval várós! :)
Idézet
 
 
+3 #3 valarmorgulisz 2015-06-03 06:44
Paddennek nem örülök. Jó kiállású faszi volt és jó énekes. Ilyenek ezek a MegaDave, Wannihilatorok. Az ember elhiszi, hogy a bab is hús (össze érett, egységes zenekart kap jó pár évre), aztán csalódnia kell, hogy az bizony maradt bab. De a jó hír, hogy a zene beszaratós lesz várhatóan és Slayer után jelenik meg pont egy héttel. Aztán, ha szarrá lett hallgatva évvégén lehet nyesni a dethet, anthraxot. Fasza kis erődemonstráció lesz ez, ki hol tart most az életműben :)
Idézet
 
 
+2 #2 bogar 2015-06-03 05:35
A borító erőteljesen Jugulator. :-)

A zene remek.
Idézet
 
 
+2 #1 Venomádi 2015-06-03 05:20
Eddig eszméletlen amit hallok. Többször is lepörgettem. Nagyon remélem, hogy nem a legjobb részeket vágták össze. A borítót mondjuk még kicsit szokni kell, de már reflektáltak rá úgy, hogy ez itt a Jugulator, az Annihilatoron :D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.