Shock!

február 05.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Teljes közös albumot jelentet meg David Ellefson és Frank Bello

1212fdTavaly januárban egy rövid kis EP-t adott ki két Big Four-banda basszere, David Ellefson és Frank Bello. Az Altitudes & Attitude projekt hamarosan egy teljes nagylemezzel is jelentkezik.

„Az elmúlt hat hónap jelentős részét stúdióban töltöttük Frankkel, hogy befejezzünk egy teljes albumot, amit a következő két hét folyamán talán be is fejezünk”, mondta a White Line Fever podcastnek Ellefson. „Most rögzítjük a végleges énektémákat és mindenféle utolsó kis simításokat. Akad itt néhány óriási nóta, szóval izgatottan várom, hogy elkészüljön. Franknek és nekem van egy másik oldalunk, és ez a részünk jön elő, amikor összejövünk és elkezdünk együtt dalokat írni. A dalokat itt helyben, a stúdióban írjuk, csak úgy előjönnek a gitárjainkból, ami csodálatos. Az meg főleg, hogy közben nem hagytuk ott a saját zenekarainkat, ez tényleg csak egy mellékes, amolyan haszontalan kis dolog, ha úgy tetszik, és éppen ez adja a szépségét: hogy megtehetjük.”

Azt persze egyelőre nem tudni, mikor jelenhet meg a csapat első albuma, főleg, hogy Ellefson a Megadeth, Bello pedig az Anthrax soraiban is sorlemezt készít, David pedig ráadásul még a Metal Allegiance nevű szupergrouppal is mozog és albumot ad ki idén. Szintén nem egészen tiszta az Altitudes & Attitude pontos felállása, hiszen az első EP-n Frank és David egyaránt gitározott, illetve basszusgitározott, a dobokat az A Perfect Circle-ből ismert Jeff Friedl játszotta fel, és az egyik dalban a Firewind és Ozzy Osbourne gitárosa, Gus G is gitározott egy jót. Az énektémákat Bello vállalta be, akiről legkésőbb 1998, az Anthrax Vol. 8 albumának rejtett Pieces bónuszballadája óta köztudott, hogy tud bánni a hangjával.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.