Shock!

március 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Tavasszal új albummal jelentkezik az újjáéledt De Facto

A Sámán ének című új dalhoz készített friss klipet a De Facto, akik nyolc év szünet után tértek vissza a színre az idei Nightbreed fesztiválon. A zenekar már dolgozik az új albumon is.

1128defacto

Nihil lesz a De Facto visszatérő nagylemezének címe, és a zenekar már be is mutatott egy Sámán ének (sic!) című friss szerzeményt az albumról. Ehhez készítettek most egy alternatív klipes verziót, amely alább szintén megtekinthető, az egyik apropó pedig mindenképpen a december 5-ei koncet a Kék Yukban, amely 2007 óta a banda első önálló bulija lesz Budapesten. „Ez a kisfilm azért kapta az alternatív változat alcímet, mert ez az én egyik saját alternatívám a dalhoz”, mondja a frontember Tóth Gyula. „A szöveg számomra egyfajta híd a régi és az új világ, vagy másképpen egy emberközelibb és egy elgépiesedett, elidegenedett világ között. De létezhet más alternatíva is. Nézőpont kérdése. Ezért is hagytam a filmben direktebb és vagylagos elemeket. Számomra nem az a fontos, hogy azt értse a néző/hallgató, amit én, hanem hogy hatással legyen rá. Érezzen, ha úgy tetszik. A videóval egy időben jelenik meg a Sámán ének digitális kislemez formájában is, ami minden hálózatban elérhető és letölthető.

Az említett koncerten fellép a Cantara és a Paradise Host (Paradise Lost tribute) is. Az est folyamán főleg régi dalok csendülnek fel, felidézve a régi yukas fellépéseket, de jövő tavasztól már új koncertműsor lesz terítéken, hiszen akkortájt jelenik majd meg a Nihil is. A december 5-ei este azonban még a nosztalgia jegyében zajlik. A koncerten kedvezményesen kapható majd a vadiúj De Facto-póló is, méghozzá ajándék CD-vel.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.