Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Tankcsapda: ezer forint alatti áron jön a Rockmafia Debrecen

Három évvel a legutóbbi sorlemez után, november 8-án jelenik meg a Tankcsapda új albuma, az első a sorban, amelyen már a Cseresznye helyére érkezett Sidlovics Gábor, azaz Sidi gitározik. A Rockmafia Debrecen címre keresztelt korong dalaiból kettő már most is jól ismert a 'csapdások körében.

Az album felvezetéseként tavasszal megjelent Mi a fasz van? klipet nyár közepén a Hatalom nélküli rend és a két dalt és klipjeiket tartalmazó kislemez követte. Az új albumon a már említettekkel együtt tizenkét dal szerepel majd összesen. „Egy izmos, keménykötésű lemezt csináltunk, amin persze van néhány lazább pillanat is!", foglalta össze a lényeget a zenekar. „Az év elején, már az első közös zenélgetések során érezhető volt a közöttünk lévő zenei összhang. Élveztük az előkészületek és stúdiózás minden pillanatát még úgy is, hogy ezzel párhuzamosan egész évben turnéztunk, és néha tényleg többet láttuk egymást, mint a saját családjainkat! De hát ilyen egy rakendrol banda élete, nem?"

A kizárólag a zenekar fő támogatója, a Mol kútjain kapható album az ilyenkor szokásos sokezres ártól eltérően, digipack csomagolással együtt is mindössze 990 forintba kerül. A lemezmegjelenés után a Tankcsapda nagyszabású arénaturnéra indul. A Rock a nevem koncertsorozat keretén belül népszerű hazai rock zenekarokkal együtt lépnek fel az ország legnagyobb koncert-termeiben.

Rock a nevem Turné 2012
November 10. – Miskolc - Generali Aréna
The Grenma - Alvin és a Mókusok - Depresszió - Tankcsapda
November 16. – Szekszárd - Sportcsarnok
Prosectura - Kalapács - Ossian - Tankcsapda
November 24. – Szombathely - AGORA - Művelődési és Sportház
The Grenma - Alvin és a Mókusok - Depresszió- Tankcsapda
December 01. – Pécs - Lauber Dezső Sportcsarnok
The Grenma - Road - Ossian - Tankcsapda
December 08. – Veszprém - Veszprém Aréna
The Grenma - Alvin és a Mókusok - Depresszió - Tankcsapda
December 15. – Szeged - Városi Sportcsarnok
The Grenma - Road - Ossian - Tankcsapda
December 22. – Papp László Budapest Sportaréna
Junkies - Ossian - Tankcsapda
December 29. – Debrecen - Főnix Csarnok
Benzin - Omen - Tankcsapda

Sidivel készített tavaszi interjúnkat itt olvashatod.

 

Hozzászólások 

 
#2 mynameismud 2012-10-16 14:20
Hülye lemezcím? Még ugyan találó. Ezt csak azért írod, mert nem tudod, mi folyik a paraván mögött...
Idézet
 
 
+2 #1 Dead again 2012-10-15 14:29
De hülye lemezcím . . . de azért várós. Én biztos, hogy megveszem.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.