Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy ezek a dalok képesek felvillanyozni a hallgatót”

Június 12-én jelenik meg a BPMD első nagylemeze, az American Made. A zenekarban Phil Demmel, Mike Portnoy, Bobby „Blitz" Ellsworth és Mark Menghi egyesítette erőit, és kizárólag feldolgozásokat játszanak.

0326bpmd

Tavaly nyáron új csapatot hozott össze Phil Demmel gitáros (Vio-lence), Mike Portnoy dobos (Sons Of Apollo), Bobby „Blitz" Ellsworth énekes (Overkill) és Mark Menghi basszer (Metal Allegiance). A négyes minden tagja részt vesz valamilyen formában az utóbbi évek egyik nagy all-star metal szupergroupjában, a Metal Allegiance-ben, így az ötletet bizonyára innen merítették. A zenekar Demmel egy korábbi posztja szerint tíz dalt már tavaly nyáron rögzített Juan Urteaga producerrel (Testament, Machine Head, Cattle Decapitation), nemrég pedig a tagokra utaló BPMD márkanév alatt a Napalm kiadóhoz szerződtek. „Nagyon lelkesek vagyunk a lemez miatt", mondja Menghi. „Tavaly nyáron elég ihletett hangulatban voltam, akkor pattant ki a fejemből ez az őrült ötlet, most pedig, nem egészen egy évvel később napvilágot lát a lemez ezekben az embert próbáló időkben. A bolygónak most szüksége van valamire, ami jó érzéseket kelt, én pedig száz százalékig biztos vagyok benne, hogy ezek a dalok képesek felvillanyozni a hallgatót."

bpmd_cAz első lemez júniusban érkezik, ám aki saját szerzeményekre számított, csalódni fog, az American Made-re ugyanis kizárólag feldolgozások kerülnek fel, konkrétan az alábbiak:

01. Wang Dang Sweet Poontang (Ted Nugent)
02. Toys In The Attic (Aerosmith)
03. Evil (Cactus)
04. Beer Drinkers & Hell Raisers (ZZ Top)
05. Saturday Night Special (Lynyrd Skynyrd)
06. Tattoo Vampire (Blue Öyster Cult)
07. D.O.A. (Bloodrock)
08. Walk Away (The James Gang)
09. Never In My Life (Mountain)
10. We're An American Band (Grand Funk Railroad)

Az Aerosmith Toys In The Attic alapművének átértelmezése már ismert, most a blues-standard Evil Cactus által is játszott verziójának feldolgozása is meghallgatható.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.