Shock!

október 09.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Súlyos belső válság miatt összes idei fellépését lemondta a My Dying Bride

Még az elvártnál is több viharfelhő gyűlt össze a My Dying Bride körül: a brit doom/death-intézmény személyi feszültségek miatt a pénteken megjelent új nagylemez megjelenését követő összes koncertet lemondta.

0210mdb

Április 19-én jelent meg a My Dying Bride tizenötödik stúdióalbuma, az A Mortal Binding, ám a csapat nem sokkal ezt megelőzően minden 2024-es fellépését törölte. A döntés természetesen komoly kérdőjeleket vetett fel, így utóbb hivatalos közleményben indokolták. „A legutóbbi album elkészítése olyan mértékben kimerítő és nehéz volt, hogy felfedte a zenekaron belüli törésvonalakat – áll a nyilatkozatban. – Ezek a feszültségek már az előző két lemezünk munkálatai során is felütötték a fejüket, a covid-időszakban csak tovább súlyosodtak, az elmúlt néhány hónap folyamán pedig oly mértékig felerősödtek, hogy mély elégedetlenséget okoztak a zenekar tagjainak sorában. Az ebből fakadó stressz és általános kiégettség érzése, illetve az ezekkel együtt járó fizikai és mentális rossz közérzet szükségessé tett némi pihenőt, ez pedig sajnos az élő koncertekre is kihat. Eddig azért nem adtunk ki hivatalos közleményt, mert a csapat őszintén remélte, hogy sikerül rendeznie e belső problémákat, és színpadra tud állni idén, miközben minden érintett számára kielégítő megoldást talál. Sajnos ez még várat magára.”

mydyingbride_cA közlemény szerint a helyzet rendezését külső tényezők is nehezítik. „Sajnos amegértés hiánya és a szegényes kommunikáció az üzleti partnereink részéről már hamar káoszt eredményezett, és ebből nehéz felépülni. Ugyanakkor mostanra hivatalosan is felvettük a kapcsolatot a szervezőkkel, és reméljük, hogy a helyzet rátok gyakorolt hatása mérsékelhető lesz. Mindenkitől bocsánatot kérünk, amiért eddig homályban tartottunk benneteket, de ezek most tényleg nagyon nehéz idők.”

A 2020-as The Ghost Of Orion folytatásán az alábbi dalok kaptak helyet:

01. Her Dominion
02. Thornwyck Hymn
03. The 2nd Of Three Bells
04. Unthroned Creed
05. The Apocalyptist
06. A Starving Heart
07. Crushed Embers

A megjelenés alkalmából a zenekar a Her Dominion című dalhoz tett közzé szöveges videót.

Hozzászólások 

#7 2Gábor2 2024-04-25 21:37
Idézet - Equinox:
Idézet - hároméves férfi:
Idézet - Equinox:
Idézet - Fear Collins:
Pedig azt hinné az ember, hogy akkor írnak jó albumokat, amikor szarul érzik magukat. :)
Viccet félretéve remélem túl tudnak jutni ezen. 19 éves korom óta hallgatom őket, a doom műfaj abszolút pápái ők számomra.

Vicc vicc de én is gondoltam erre (első mondat).

Amúgy meg kis fáradás látszik rajtuk az utolsó pár albumon. Azért az aranykor már itt is elmúlt (90-es évek elejétől/ közepétől számított egy évtized nagyjából)

Az aranykor a Light at the End of The Worlddel zárult le náluk.

Azért a legjobb lemez benne szokott lenni az aranykorban (The Dreadful Hours)

Meg a Songs of Darkness is.
Idézet
 
#6 hároméves férfi 2024-04-25 18:23

Futottak még kategória.
Idézet
 
#5 Equinox 2024-04-25 18:10

#4 vova666 2024-04-23 11:45
A lemez felvétele alkalmával az egyik tag véletlenül elmosolyogta magát, és ez kitörölhetetlen tüskéket ejtett a többiek lelkében egy életre...
Idézet
 
#3 hároméves férfi 2024-04-22 20:27
Idézet - Equinox:
Idézet - Fear Collins:
Pedig azt hinné az ember, hogy akkor írnak jó albumokat, amikor szarul érzik magukat. :)
Viccet félretéve remélem túl tudnak jutni ezen. 19 éves korom óta hallgatom őket, a doom műfaj abszolút pápái ők számomra.

Vicc vicc de én is gondoltam erre (első mondat).

Amúgy meg kis fáradás látszik rajtuk az utolsó pár albumon. Azért az aranykor már itt is elmúlt (90-es évek elejétől/ közepétől számított egy évtized nagyjából)

Az aranykor a Light at the End of The Worlddel zárult le náluk.
Idézet
 
#2 Equinox 2024-04-22 19:33
Idézet - Fear Collins:
Pedig azt hinné az ember, hogy akkor írnak jó albumokat, amikor szarul érzik magukat. :)
Viccet félretéve remélem túl tudnak jutni ezen. 19 éves korom óta hallgatom őket, a doom műfaj abszolút pápái ők számomra.

Vicc vicc de én is gondoltam erre (első mondat).

Amúgy meg kis fáradás látszik rajtuk az utolsó pár albumon. Azért az aranykor már itt is elmúlt (90-es évek elejétől/ közepétől számított egy évtized nagyjából)
Idézet
 
#1 Fear Collins 2024-04-22 17:08
Pedig azt hinné az ember, hogy akkor írnak jó albumokat, amikor szarul érzik magukat. :)
Viccet félretéve remélem túl tudnak jutni ezen. 19 éves korom óta hallgatom őket, a doom műfaj abszolút pápái ők számomra.
Idézet
 
Szóljon hozzá!

Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.