Shock!

szeptember 22.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Ősszel érkezik a C.A.F.B. visszatérő albuma, nézd meg az Öntörvényű rock and roll klipjét!

Öntörvényű rock and roll címmel új videót mutatott be a C.A.F.B., akik hamarosan egy teljes nagylemezzel is jelentkeznek. A csapat ráadásul eredeti felállásában dolgozik.

0131cafb

Vadiúj klippel jelentkezett a jó ideje készülő új nagylemez előzeteseként a C.A.F.B. zenekar. A klip egyik érdekessége, hogy hozzá képest pontosan húsz esztendeje látott napvilágot az Engedj be című videó, amely egykor ismertté tette a zenekart. A két helyszínen, Budapesten és Seattle-ben rögzített Öntörvényű rock and roll emellett újra együtt mutatja be a C.A.F.B. három, a Zanza lemez korszakából ismert tagját, akik ismét együtt dolgoznak. Mint tudott, a C.A.F.B. a ’90-es években a modern punk egyik hazai úttörője volt Magyarországon, majd Szakácsi „Greg” Gábor énekes/gitáros Amerikába távozása után a egy ideig átszervezett felállással dolgoztak. 2015 tavaszán Sütő Lajos, Urbán Laca és Szakácsi Gábor ismét összeállt, majd elkezdtek dolgozni egy új nagylemezen, amelyet két teltházas budapesti koncerttel is megerősítettek. Az új album valamikor ősszel várható.

A C.A.F.B. legközelebb élőben a Dürer kert nagyszínpadán lesz látható december 16-án, a Punkkarácsony egyik vendégeként.

Címkék:

 
FacebookGoogle bookmarkMyspace bookmarkIWIWSatartlapDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások 

 
-1 #6 shmonsta 2017-09-14 00:20
Idézet - Rosta Imre:
Kedves shmonsta, nagyon bántó, ahogy fogalmaz. Sok tehetséges zenekar igyekszik felhívni magára a figyelmet, de sajnos itthon nem a tehetség alapján kapnak megjelenési felületet az előadók. A menedzsmenten, a kapcsolatokon és a pénzen múlik minden. Több kitörési lehetőség kellene nekik, akinek van füle hozzá, tudni fogja, kit érdemes hallgatni. Ez a dal egy közepesen amatőr zenekar szintjének felel meg. Ráadásul a videónak és a szövegnek is tök negatív az üzenete: züllés és piálás hányásig... Ön szerint tényleg ez kell?


Mi a bántó? Nagyjából sejtem, hogy miképp működik a biznisz, közel 20 évet eltöltöttem eddig benne. Itt arról van szó, hogy egy egykoron népszerű punk zenekar készít egy lemezt a régi felállással sok sok év után. Mekkora pénz van ebben ön szerint? Elárulom, semekkora. Nincs hype, gépezet és gyanítom, hogy a végén a kasszában sem lesz semmi. Miből is lenne? Itt sem kaptak extra publicitást, kitették a klipet meg írtak hozzá pár sort. Ez így megy más zenekaroknál is. A zenekarok nem behelyettesíthe tők olyan módon, hogy ha erről most nem írnak, akkor helyette valami ismeretlen tehetség kerül terítékre :D Ez nem így működik. Ez egy egyszerű punk rock dal egy régi zenekartól. A videó egy történetet mesél el, nem agitál másokat. Greg életútja mellett érthető, ha ilyesmiről mesél. Ráadásul hibáit beismerve teszi: "rossz dolgokban lettem jó" + " meg lett mondva jó párszor, változz meg mert ráfázol. Én pl. egyáltalán nem iszom sosem, de ettől még tudom, hogy más igen és megértem, ha valaki az életéről ír. Ettől még nem kell azonosulni vele. A történetmesélés egy forma zenében, könyvben, filmben. Én pl. szeretem a horrorfilmeket, de nem azonosulok a trancsírozós gyilkosokkal. Szerintem a rock, metal, punk közegben nem csak csicsergő madarakról lehet írni, hanem akár negatív dolgokról is. Ha bántónak találta a kommentemet, az a szándékommal ellentétes volt. Üdv. :)
Idézet
 
 
+7 #5 Rosta Imre 2017-09-13 22:47
Kedves shmonsta, nagyon bántó, ahogy fogalmaz. Sok tehetséges zenekar igyekszik felhívni magára a figyelmet, de sajnos itthon nem a tehetség alapján kapnak megjelenési felületet az előadók. A menedzsmenten, a kapcsolatokon és a pénzen múlik minden. Több kitörési lehetőség kellene nekik, akinek van füle hozzá, tudni fogja, kit érdemes hallgatni. Ez a dal egy közepesen amatőr zenekar szintjének felel meg. Ráadásul a videónak és a szövegnek is tök negatív az üzenete: züllés és piálás hányásig... Ön szerint tényleg ez kell?
Idézet
 
 
+9 #4 cápaidomár 2017-09-13 11:18
Én még a refrénig se bírtam. Hiába fogós, és tényleg rögtön fejbe mászós a téma. Amúgy szimpatikus a bagázs, meg Seattle, meg mittudomén, de ahogy hallgattam ezt a számot, olyan benyomásom támadt, mintha ez direkt lenne ennyire lebutítva meg eligénytelenítv e. Hogy mindenképp punk legyen, nehogy valami más, esetleg színvonalasabb, szóval igen, ez így szerintem se jó.
Idézet
 
 
-7 #3 shmonsta 2017-09-13 10:43
Nekem pl. bejön és örülök, hogy lesz új lemez. Azt meg nem nagyon értem, hogyha ők nem adnák ki ezt a lemez vagy nem szerepelne itt ez az öt mondatos hír, az miben segítene azoknak a zenekaroknak, akik képtelenek felhívni magukra a figyelmet. Írj blogot az általad kedvel ismeretlen zenekarokról, nem kerül semmibe.
Idézet
 
 
+19 #2 Codename333 2017-09-10 16:38
tényleg mindenféle rosszindualt és kötekedés nélkül kérdezem: Szükségünk van erre?Tucat kocsma punk....egy csomó jó zenekar nem kap itthon kellő figyelmet.Tehetségesek.Erreföl kapunk egy új CAFB-t....*vastaps*
Idézet
 
 
+20 #1 Anon Ymus 2017-09-10 12:43
Azta, milyen akcentusa lett, rossz hallgatni. Az mennyire kreatív amúgy, amikor háromszor is el kell ismételni egy sort egymás után? A refrénig bírtam, köszönöm, de inkább nem.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.