Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Sosem bocsátottuk volna meg magunknak, ha lejátsszuk a koncertet, és mégis történik valami”

Randy Blythe már egy terjedelmes blogposztban védelmébe vette a Lamb Of God döntését, amikor a zenekar a tavalyi terrorlégkörben félbeszakította európai turnéját. Chris Adler dobos most konkrétan is elmondta, milyen indokok vezettek a koncertek lemondásához.

„Na, akkor elárulom, miért döntöttünk a koncertek lemondása mellett”, mondta Adler az Elliot In The Morningban. „Nem vagyunk immunisak azokra a dumákra meg szidalmakra, amelyek emiatt értek bennünket, és nem akartuk mindezt mi sem. A koncertek remekül futottak, a jegyek baromi jól fogytak, szóval nagyon komoly csalódást jelentett, hogy mégis így kellett tennünk. De megtörténtek a párizsi támadások, mi pedig éppen Nagy-Britanniából érkeztünk meg a kontinensre, ahol a Megadeth társaságában játszottunk. Lenyomtunk egy bulit Németországban, és éppen megérkeztünk Tilburgba, amikor a tudomásunkra jutott, hogy a német bulink napján, körülbelül kétszáz mérföldre tőlünk szintén akciót terveztek egy stadion ellen, ott volt egy mentőkocsi tele robbanószerekkel. A tilburgi helyszínen pedig egy konkrét biztonsági aggály merült fel a helyszínen. A klub két biztonsági embere észrevett két felnőtt férfit, akik hosszasan fotózták az épületet, meg azt, hol parkoltak a buszok, a teherautók, és amikor megkérdezték tőlük, mit csinálnak, olyan gyorsan rohantak el, amennyire csak tudtak, aztán felpattantak a bringáikra, és elhúztak. Vagyis elég komoly felelőtlenség lett volna belemenni ebbe az egészbe, miközben tudjuk, hogy valami nincs rendben.”

Chris szerint a zenekar elsősorban nem saját magát féltette. „Nekünk megmondták, hogy valami nem kerek, szóval ha valaki betör a helyszínre, és valami borzalmasat csinál, több mint valószínű, hogy a csapat el tudott volna futni, aztán kimenekülünk a hátsó ajtón, és minden rendben. De közben veszélyeztettük volna a stábunkat, meg persze azokat is, akik megvették a jegyeket, és fogalmuk sem volt róla, hogy megsérülhetnek, hogy valami történhet a koncerten. Vagyis nagy felelőtlenségnek tűnt volna belemenni a dologba. Mindez persze nem jelenti azt, hogy mindenképpen terveztek valamit aznap estére, ezt mi sem tudjuk. Viszont ha lejátsszuk a koncertet, és mégis történik valami, azt sosem bocsátottuk volna meg magunknak. És onnantól fogva továbbgondoltuk: ott volt Párizs és az Eagles Of Death Metal esete, itt vagyunk mi, eleve Lamb Of God a nevünk, ami önmagában is célpont lehet, és népszerűbb zenekar is vagyunk, mint akkor az Eagles Of Death Metal volt. Mentünk tovább Európában, egyenesen Brüsszel felé, ahol utána körülbelül két napra lezárták az egész várost. Szóval úgy tűnt, minden egyre csak rosszabbra és rosszabbra fordul. Lehet, hogy mondjuk a svájci koncertet lejátszhattuk volna nyugodtan, hiszen ott valószínűleg senki sem akar robbantgatni, de ez akkor már nem számított. Anyagilag is iszonyatos pénzeket veszítettünk volna.”

A Lamb Of God nemsokára az Anthrax társaságában mutatja be Észak-Amerikában a tavalyi VII: Sturm Und Drang lemezt.

 

Hozzászólások 

 
+3 #10 ubul 2016-01-15 13:03
Idézet - LG Petroc:
Meglep barkit is hogy csak addig tart a batorsag amig artatlan embereket kell halalba lokni a szinpadrol?

meglep bárkit is, hogy semmit nem értesz az egészből?
Idézet
 
 
+19 #9 Lars Ulrich 2016-01-14 21:04
Who said, that I can't play the drums?
Idézet
 
 
-8 #8 Robidog1984? 2016-01-14 17:58
Idézet - Chris Adler:
Idézet - Robidog1984?:
Tipikus beszari amerikai senkiháziak vagytok!
Dumálni az megy de tök az nincs!


Yes motherfucker I'm surely reading this. Especially in Hungarian. Smartass.

Oh my God!
Sorry sorry sorry!
:-D :-D :-D
Idézet
 
 
+10 #7 Chris Adler 2016-01-14 17:22
Idézet - Robidog1984?:
Tipikus beszari amerikai senkiháziak vagytok!
Dumálni az megy de tök az nincs!


Yes motherfucker I'm surely reading this. Especially in Hungarian. Smartass.
Idézet
 
 
+11 #6 bogar 2016-01-14 16:02
Ha lejátszották volna a bulit és történt volna valami, akkor most azt hallgatnánk, hogy tipikus amerikai nagyképű barmok!

1. Végtelenül elszomorít, hogy terrorveszély miatt fontolóra kell venni egy koncert megtartását.
2. Végtelenül elszomorít, hogy van, akinek gondot jelent ésszel felérni ezt a helyzetet.
Idézet
 
 
-20 #5 LG Petroc 2016-01-14 15:16
Meglep barkit is hogy csak addig tart a batorsag amig artatlan embereket kell halalba lokni a szinpadrol?
Idézet
 
 
-23 #4 Robidog1984? 2016-01-14 13:49
Idézet - revdav11:
Idézet - Robidog1984?:
Tipikus beszari amerikai senkiháziak vagytok!
Dumálni az megy de tök az nincs!

Tipikus idóta barom vagy!
Dumálni az megy, de el is olvasni a cikket, mielőtt baromságokat írkálsz, az már nem...

Mire gondolsz a biciklivel menekülő terroristákra?
Hagyjuk már.
Idézet
 
 
+18 #3 revdav11 2016-01-14 13:18
Idézet - Robidog1984?:
Tipikus beszari amerikai senkiháziak vagytok!
Dumálni az megy de tök az nincs!

Tipikus idóta barom vagy!
Dumálni az megy, de el is olvasni a cikket, mielőtt baromságokat írkálsz, az már nem...
Idézet
 
 
+19 #2 Bede Fallosz 2016-01-14 12:28
Idézet - Robidog1984?:
Tipikus beszari amerikai senkiháziak vagytok!
Dumálni az megy de tök az nincs!

Te korlátolt, ostoba, idióta pöcs, te. :D
Idézet
 
 
-37 #1 Robidog1984? 2016-01-14 12:16
Tipikus beszari amerikai senkiháziak vagytok!
Dumálni az megy de tök az nincs!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.