Shock!

február 05.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Saxon: januártól stúdió

0928biffValamikor a jövő év második felében jelenhet meg a brit Saxon új lemeze. Biff Byford énekes szerint súlyos, de hagyományőrző albumon dolgoznak.

„Januárban, februárban és márciusban készítjük el az új albumot”, mondta Biff a Rock Bottomnak. „Utána májusban egy amerikai turné következik, a lemez pedig talán augusztusban vagy szeptemberben jelenhet meg. Most még egyelőre nem tudok túl sokat mondani a zenéről, de súlyos az anyag. És van rajta néhány nagyszerű klasszikus, melodikus cucc is. A dalokat a szabadidőnkben írtuk, és idén nem csináltunk túl sok mindent igazság szerint. Elég sok európai fesztiválon játszottunk, de turnézni nem igazán turnéztunk… Eredetileg a Motörheaddel indultunk volna útnak 2013-ban, aztán idén megint akartunk turnézni, de végül elmaradt a dolog.”

A Saxon legutóbbi stúdiólemeze Sacrifice címmel jött ki tavaly.

 

Hozzászólások 

 
#1 nekem8 2014-11-28 20:53
A sacrifice elsőre nagyon bejött de így utólag visszagondolva azért nem akkora lemez az. Remélem az új sokkal jobb lesz, az újkori saxon lemezei közül nálam még mindig a lionheart az etalon, de andy sneap producerrel össze lehet hozni ha nem is olyan lemezt, de egy vérbeli saxon heavy metal lemezt, ami modern is, és klasszikus vonásokat is tartalmaz.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.