Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Portnoy, Sheehan, Kotzen: minden megvan, már csak nevet kell találniuk

Teljesen elkészült Mike Portnoy, Richie Kotzen és Billy Sheehan közös nagylemeze. A triónak még mindig nincs neve, de sokáig ennek kiválasztását sem hanyagolhatják, mivel az album mindenképpen megjelenik valamikor 2013 első felében.

„Nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel”, mondta a felvételek befejeztével Sheehan. „Richie széténekelte a seggét és fantasztikus, csak rá jellemző dolgokat játszott, és persze Mike is pusztított a dobokon. Egy nagyon erős, egyedi album született.”

Mint tudott, a formációban eredetileg John Sykes énekelt és gitározott volna, ám Portnoy és Sheehan végül megelégelte a gitáros állandó halogatását, és inkább Kotzen mellett döntöttek. A felvételek egy korábbi rövid sessiont követően augusztusban kezdődtek meg, és Mike (a képen) hangsúlyozta: a munkához amolyan bonhames alapkonfigurációra egyszerűsítette le a dobfelszerelését, hogy ezen a téren is a zene megkívánta old school szellemiséget kövesse. „Zeneileg klasszikus rockról van szó. Gondoljatok a Led Zeppelinre, a Creamre, Jimi Hendrixre, a Grand Funk Railroadra, a Deep Purple-re olyan modernebb ízekkel, mint amik a Soundgardenre, az Alice In Chainsre, Lenny Kravitzre vagy a Black Crowesra jellemzőek”, írta akkor a Facebookon a dobos Mike.

A dalok közül egyelőre csak a Move On címe ismert.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.