Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Pályafutása során első ízben koncertezik Magyarországon a Skid Row

0110skidrowAugusztusban, pályafutása során első ízben Magyarországon koncertezik a Skid Row. A helyszín Székesfehérvár és a FEZEN lesz, ahol rajtuk kívül már biztosan ott lesz Tarja Turunen és az Exodus is.

A Twitteren jelentette be a Skid Row a nyári európai turnéállomásokat, amelyek közé végre, a legendás New Jersey-i hard rockerek karrierje során első ízben Magyarország is bekerült. A helyszín a július 30. és augusztus 2. között megrendezendő FEZEN fesztivál lesz, ahol a csapat előreláthatólag a szombati napon játszik. Igaz, hogy a Skid Row élén ma már nem az eredeti frontember, Sebastian Bach, hanem Johnny Solinger áll, de mint arról november végén, Bécsben a Shock! munkatársai is meggyőződhettek, a banda élő intenzitása ugyanolyan, mint a klasszikus időkben.

A csapat egyébként vasárnaptól stúdióban dolgozik a második United World Rebellion EP-n. A kiadvány egy négyrészes, együttesen egy teljes albumot kiadó minialbum-sorozat második darabja lesz, amelyeket – elvileg – nagyjából 2014 végéig, 2015 közepéig akarnak kihozni, az első rész tavaly május végén jött ki. Az ötlet a banda gitárosától, Dave „The Snake” Sabótól érkezett, aki egyébként a Down menedzsereként Phil Anselmóéknál is ötletgazdaként szolgált az EP-sorozatos megoldásra.

A Skid Row klasszikus debütáló albumáról, amely a napokban volt huszonöt éves, itt olvashatsz. A FEZEN színpadán rajtuk kívül már biztosan ott lesz az Exodus és Tarja Turunen is.

 

Hozzászólások 

 
+5 #3 bogar 2014-01-30 14:43
Nagyon jó, nagyon jó! :-)

Mondjuk a Fezen nem a kedvenc fesztiválom (finoman fogalmazva), de majd valahogy elviselem.
Idézet
 
 
+4 #2 Draveczki-Ury Ádám 2014-01-30 13:33
Igazad van, amit viszont te írsz, az rettenetesen hangzik, szóval kijavítottam egy kompromisszumos megoldásra. :)
Idézet
 
 
-3 #1 kamikaze 2014-01-30 10:30
A hír örömteli, viszont a cím ezzel a mondatszerkezet tel tartalmilag helytelen. Már a RDC koncertbeharang ozónál is bántotta a fülemet ez a megfogalmazás, mert így azt jelenti, hogy a pályafutásuk során első ízben nálunk lépnek fel, ami nem igaz. Persze tudjuk miről van szó, de mégis. Szóval helyesen így kéne: Pályafutása során Magyarországon első ízben koncertezik a Skid Row. Bocsi.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.