Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Novemberben Budapesten lép fel az Adam Lamberttel kiegészült Queen

A Queen+Adam Lambert nyilvánosságra hozta 2017-es európai turnéállomásait, amelynek keretében most először Magyarországon is fellépnek. A legendás Queen zenekar rajongói november 4-én, a Papp László Budapest Sportarénában láthatják a produkciót, a Broadway Event és a Multimedia Organisation szervezésében.

0531queen4

A formáció november elején érkezik Európába, és december közepéig huszonnégy arénában mutatja be új, látványos és számos meglepetést is tartogató produkcióját. A különös gonddal összeállított vadonatúj műsor keretében megemlékeznek majd a Queen legnagyobb példányszámban eladott, a News Of The World című lemezének megjelenésének 40. évfordulójáról is. Az 1977-ben megjelent albumon szerepeltek a We Will Rock You és a We Are The Champions című örökzöld himnuszok is.

Roger Taylor, a Queen dobosa és alapító tagja így mesélt a 2017-es turnéról: „Ez merőben más lesz, mint a korábban bemutatott show. Napjainkat új trendek és lehetőségek jellemzik, széles a paletta, így az új technológiák segítségével sokkal több mindent tudunk megvalósítani. A száz százalékig élő koncert mellett olyan dolgokat is tervezünk, amit még soha vagy már régóta nem csináltunk. Anno csak írtuk a dalokat és sorra adtuk ki az albumokat. Az, hogy ekkora slágerek születtek, amik ma is ennyire „élnek", azt mi sem gondoltuk volna." Brian May gitáros elmondása szerint a Queen idei fellépésein merészebb zenei programmal találkozhat majd a közönség. „A rajongók ismerik a slágereket, úgyhogy eleget kell tenni az elvárásaiknak, ám néhány olyan dolgot is belecsempészünk a műsorba, amire nem számítanak. Adamnek számtalan arca van, ami remekül illik a zenénkhez. Igazán odateszi magát, egy dögös rockzenész, de sok más oldala van, amit még meg kell mutatnunk."

Adam Lambert és a Queen immár öt éve dolgozik együtt. Az énekes szerényen és nagy lelkesedéssel várja az új turnét: „Természetesen most is játsszuk majd a közkedvelt nagy slágereket, ám a látványt megváltoztatjuk, új technikai megoldásokat is használunk. Igazán izgalmas számomra is, hogy eddig még soha nem játszott dalokat is előveszünk a Queen-repertoárjából."

A turnékon a Queen+Adam Lambert olyan neves zenészekkel egészül ki, mint Spike Edney (billentyűk), Neil Fairclough (basszusgitár) és Tyler Warren (ütőhangszerek). A tökéletes hangzás mellett kivétélesen egyedi látványra is törekszenek, a világ legkiválóbb kreatív szakembereivel dolgoznak együtt. A designért és a produkcióért az Entertainment Architects Stufish Productions céget képviselő Ric Lipson felel. Munkájával világszerte hírnevet szerzett, olyan művészekkel dolgozott együtt, mint a Pink Floyd, a Rolling Stones, a U2, de a cég tervezte a 2008-as pekingi olimpia nyitó- és záróünnepségeit is. A show világítástervezője Rob Sinclair, aki Adele, Peter Gabriel és Kylie Minogue turnéján is dolgozott, és több mint háromszáz mozgó lámpát használ majd a koncerten. A produkció káprázatos lézer elemeit az ER Productions készíti, munkájukat a 2012-es londoni olimpia nyitó- és záróünnepségén világszerte több mint 900 millió ember láthatta.

A Queen+Adam Lambert európai turnéjuk harmadik állomásaként, 2017. november 4-én érkezik a Papp László Budapest Sportarénába. A jegyek 2017. április 21-én, pénteken 10.00 órától kaphatók a www.broadway.hu oldalon. A formáció tavalyi linzi koncertjéről itt írtunk.

 

Hozzászólások 

 
#3 Tuonela 2017-04-19 15:17
Bár semmiképp nem hagyom ki, a jegyárakat azért jó lenne tudni. Meg hogy most is úgy meg kell-e majd küzdeni a jegyekért pénteken, mint pár hete a Metallicáért. (Gyanítom, hogy nem...)
Idézet
 
 
-1 #2 Horgh 2017-04-18 18:49
Idézet - Amadeo:
Queen + Adam Lambert = mintha Puskás Peti énekelne a P. Mobilban!
Ettől függetlenül valószínű, ott leszek és elnézem majd gyerekkori bálványaimnak, hogy idős korukra mennyire meglágyult az ízlésük (vagy az eszük?), hogy ezt az "operett énekes" Lambert gyereket választották maguk mellé.
Freddie Nelson, Jeff Scott Soto, Marc Martel... bármelyiket azonnal a helyére!!!
Na mind1, majd az Adam Lambert-es részeknél befogom a fülemet.


Gratulálok!
Idézet
 
 
+6 #1 Amadeo 2017-04-18 14:09
Queen + Adam Lambert = mintha Puskás Peti énekelne a P. Mobilban!
Ettől függetlenül valószínű, ott leszek és elnézem majd gyerekkori bálványaimnak, hogy idős korukra mennyire meglágyult az ízlésük (vagy az eszük?), hogy ezt az "operett énekes" Lambert gyereket választották maguk mellé.
Freddie Nelson, Jeff Scott Soto, Marc Martel... bármelyiket azonnal a helyére!!!
Na mind1, majd az Adam Lambert-es részeknél befogom a fülemet.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.