Shock!

március 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Nightwish: 2013 nagy része biztosan Floor Jansené lesz

A következő hónapokban biztosan Floor Jansen énekel majd a Nightwishben – derült ki az énekesnő egyik weboldalas bejegyzéséből. Floor az aktuális világ körüli turné egész hátralévő részét lenyomja majd a finnekkel, beleértve ebbe a 2013-as fesztiválokat is.

„Még a két utolsó koncert van hátra”, írta egy részletes és több mint lelkes élménybeszámoló végén Floor. „Nagyon hiányzik majd nekem ez az egész, de a hazatérést is nagyon várom. Otthon visszatérek a Revamp dalszerzési dolgaihoz, mert van egy ütemezésünk, amit tartanunk kell, és márciusban, áprilisban megjelenik az új albumunk is. November 4-étől azonban folytatódnak a Nightwish koncertek Nagy-Britanniában. Állati izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok hozzájuk a világ körüli turné hátralévő részén és a 2013-as nyári fesztiválokon!”

Floor október 1-jén, Seattle-ben debütált a Nightwish mikrofonjánál, miután a zenekar – a külvilág számára gyakorlatilag totálisan a semmiből – kirúgta Anette Olzont. A csere ugyanakkor nem lehetett túl váratlan, mert Jansen nem sokkal csatasorba állása után már jelezte, hogy eredetileg is ő énekelt volna novembertől a bandában. „Most már tíz éve annak, hogy az After Foreverrel előzenekarként becsatlakoztunk a Nightwish turnéjára, és azóta is kapcsolatban voltunk. Ez jóval könnyebbé és barátságosabbá tette az egész szituációt", írta akkor weboldalán az énekesnő.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.