Shock!

február 05.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Meghalt Joey Alves

0313joey63 éves korában elhunyt Joey Alves, az amerikai Y&T eredeti felállásának ritmusgitárosa. A csapat klasszikus négyeséből most már csak Dave Meniketti énekes/gitáros van életben.

Phil Kennemore basszer/szövegíró 2011-es és Leonard Haze dobos tavalyi halála után elment a Y&T klasszikus leosztásának harmadik tagja is: Joey Alves halálhírét maga Dave Meniketti, a zenekar főnöke jelentette be. A 63 éves zenész colitis ulcerosában, azaz fekélyes vastagbélgyulladásban szenvedett, és az ezzel összefüggő komplikációkba halt bele. „Joey a rockzene egyik legjobb ritmusgitárosa volt, és örökké emlékezni fogok rá, amikor ott játszom mellette, ő pedig nyomja azokat a hatalmas akkordokat az '59-es, piros Les Pauljával. Ahogy egyszer Ronnie Montrose mondta róla, vannak a ritmusgitárosok, és van Joey, akihez senki sem fogható. Nagyon vidám srác volt, aki mindig mindent beleadva, teljes meggyőződéssel játszott, és számos emlékezetes Y&T-riff származott tőle az évek során", írta Meniketti.

Alves a Y&T 1974-es alapításától 1989-ig megszakítás nélkül a zenekar tagja volt, utána Stef Burns került a helyére, és a '90-es évek közepének újjáalakulásából is kimaradt. Azóta csak 2004-ben, illetve 2016-ban tűnt fel a zenekar környékén hosszabb-rövidebb időre, legutób már csupán vendégként.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.