Shock!

február 05.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Megemlékezett Brent Hindsről a Mastodon: „Igazából nem nagyon jutunk szóhoz”

A halálhírt követő hivatalos közlemény után bővebben is megemlékezett a héten elhunyt Brent Hindsről a Mastodon. Brann Dailor ismét hangsúlyozta: rettentően megviselte őket volt zenésztársuk tragédiája.

0823mastodon

A héten, motorbalesetben, mindössze 51 éves korában életét vesztette Brent Hinds, a Mastodon volt gitárosa. A zenekar augusztus 22-én, az alaszkai Palmerben, az Alaska State Fair keretében adta első koncertjét a tragédia óta, és a fellépés végén Brann Dailor a színpadról szólt a közönséghez, méltatva egykori zenésztársukat. „Nagyon különleges embert veszítettünk el tegnap – mondta a dobos. – Tragikus körülmények között itthagyott bennünket Brent Hinds, aki huszonöt évet töltött velünk gitárosként, és az egyik legkreatívabb, legcsodálatosabb ember volt, akivel csak valaha találkoztunk. Nagyon, nagyon szerencsétlen eset… Nagyon szerettük őt, és persze megvoltak ennek a huszonöt éves kapcsolatnak a maga hullámvölgyei, értitek, ugye? Nem megy minden tökéletesen, nem megy minden csodálatosan, de testvérek voltunk egészen a végsőkig. Nagyon szerettük egymást és rengeteg csodás zenét írtunk együtt, ami szerintem kiállja majd az idő próbáját. Ezt már csak az is bizonyítja, hogy itt vagytok velünk ma este. Úgyhogy továbbra is játsszuk majd Brent csodálatos zenéjét, amit vele alkottunk, hiszen együtt alapítottuk meg ezt a zenekart, együtt utaztuk be a világot, együtt aludtunk a kisbuszokban, együtt aludtunk a macskaalmos zsákokból összerakott ágyakon, ezerszer, milliószor rúgtunk be úgy, hogy másnap semmire se emlékezzünk belőle... Együtt osztoztunk a szereteten is minden közönség előtt, minden színpadon.”

Dailor megismételte: noha néhány hónappal ezelőtt elváltak útjaik, a Mastodont nagyon megviselte Hinds halála. „Igazából nem nagyon jutunk szóhoz. Teljesen összetörtünk, amiért elveszítettük és sosem lehet már többé velünk. De nektek köszönhetően ki tudtunk most állni a színpadra erre a koncertre. Úgyhogy ez az egész most Brentnek szólt, oké? Nagyon köszönjük mindannyiótoknak!”

A Brent helyén Nick Johnstonnal koncertező Mastodon július végén ott volt a FEZEN-en, de a Rockstadt Extreme Festen is megnéztük őket.

 

Hozzászólások 

 
#1 Codename333 2025-08-24 11:43
Hát ez még mindig felfoghatatlan....
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.