Shock!

február 06.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Máris stúdiózik a Crowbar

1001crowbarStúdióba vonult a Crowbar megújult felállása, hogy rögzítsék a lemezt, amelynek kedvéért Kirk Windstein nemrég kilépett a Downból. Az album megjelenése valamikor 2014 első felében várható.

Chriss „Zeuss” Harris keveri majd a Crowbar új albumát, amelyen máris gőzerővel dolgozik New Orleans legsúlyosabb formációja a helyi OCD stúdióban. Az új basszusgitárossal, Jeff Goldennel dolgozó banda társa a munka során Duane Simoneaux hangmérnök, a kiadó pedig az eOne lesz. A tervezett megjelenés 2014 első felére esik.

A legutóbbi album, a 2011-es Sever The Wicked Hand csak hosszas szünet után jött ki, így bizonyára mindenki örül a gyors tempónak, bár az nagy felzúdulást keltett, hogy Kirk otthagyta a Down sorait a Crowbar kedvéért. „Amikor hónapokkal ezelőtt meghoztam a döntést, hogy száz százalékban a Crowbarra koncentrálok, Pat kiszállt, és el is fogadtam ezt, hiszen nem lehet mindkét helyen maximumot nyújtani. Én mindent a Crowbarba fektetek, ő pedig mindent a Downba. Nincs ellenségeskedés, nincs dráma, csak nagyszerű zene mindkét helyről, ami remekül hangzik számomra!", írta akkor Windstein hivatalos nyilatkozatában. Kirk utóbb elismerte: ha szíve még mindig ott van a Downban, megoldható lett volna a két banda párhuzamos működtetése.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.