Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Máris otthagyta a Testamentet Dave Lombardo

Úgy fest, mindössze egy év után ismét véget ért Dave Lombardo és a Testament együttműködése: a dobos nem tudta összeegyeztetni bokros teendőit a zenekar naptárával.

0302testament

A tavalyi év igen jól fogadott közös bulijai után 2023-ban már nem Dave Lombardóval áll majd színpadra a Testament. „2022-ről előre tudtuk, hogy viszonylag egyszerű lesz összehangolni az időbeosztásainkat, de 2023-ra ez sajnos nem áll – áll a dobos nyilatkozatában. – Hónapokon át próbáltunk összefésülni bizonyos turnédátumokat, de a naptárunk egyszerűen túlságosan is ütközik ahhoz, hogy idén is értelme legyen a dolognak. Így tehát a 2023-as koncerteken nem leszek ott a Testamenttel. Mindannyian nagyon élveztük, hogy ismét együtt állhattunk színpadra tavaly, és egyaránt hosszú távra terveztünk. Remekül éreztem magam a zenekarral, és csakis a legjobbakat kívánom nekik a jövőre nézve. A Testament-rajongóknak hatalmas köszönet, amiért szeretettel fogadtak, és minden egyes koncertet gyilkos élménnyé varázsoltak. Köszönöm azt is, hogy megértitek: mindannyian továbblépünk.”

Lombardo az 1999-es The Gathering lemez idején már játszott egy rövid ideig a Testamentben. Jelenleg a Suicidal Tendencies, a The Misfits és a Mr. Bungle dobosa, emellett érdekelt az Empire State Bastard nevű projektben a Biffy Clyro zenészeivel, és hamarosan első szólóalbuma is napvilágot lát.

A Testament legközelebb Dél-Amerikában koncertezik, és a napvilágot látott próbatermi felvételek szerint Chris Dovasszal (Seven Spires) készülnek a fellépésekre. Utóbbi tavaly is beugrott pár buli erejéig Lombardo helyére, amikor a dobos a Misfits fellépései miatt nem tudta vállalni a The Bay Strikes Back turné néhány dátumát.

 

Hozzászólások 

 
#2 Tuonela 2023-04-14 14:40
Chris Dovas kiváló választás, a februári Seven Spires koncerten élmény volt látni a játékát.
Idézet
 
 
#1 Gyuszi 2023-04-14 09:08
Nyugi, Dave-et nem kell félteni, bármikor kap "munkát". Önmagában az a tény, hogy ő játszik egy adott zenekarban, alaposan megugrasztja a nézettséget.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.