Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Loomis a Nevermore új énekeséről: „Képes majdnem úgy énekelni, mint Warrel, de van egy death metalos hangja is”

Még várnia kell a Nevermore rajongóinak, hogy megtudják, kikkel indította újra a zenekart Jeff Loomis és Van Williams. A gitáros ugyanakkor máris dolgozik a súlyosnak ígért visszatérő albumon.

arch_enemy_k2022_06

A Nevermore visszatéréséről beszélt a VegaTremnek adott interjújában Jeff Loomis. A gitáros elárulta: Van Williams dobossal csak nem sokkal az első koncert előtt, előreláthatólag március környékén kívánják bemutatni az új felállást, vagyis a 2017-ben elhunyt Warrel Dane énekes utódját, az új basszusgitárost, illetve a másodgitárost. „Egyszerűen az áll a háttérben, mert manapság az online világban mindenki mindent kritizál meg megy a vádaskodás, mondván, hogy inkább ezt meg azt kellett volna bevenni – fejtegette a gitáros. – De elképesztően tehetségesek az új tagok. Nagyon alaposan ismerik a Nevermore anyagát, és óriási rajongók. Kiváló zenészeket választottunk, tényleg rászántuk az időt. Nagyjából hétszáz jelentkezést néztünk át, szóval sok időbe telt a dolog.”

Loomis elárulta: a már lekötött koncertek mellett jelenleg is írja a Nevermore visszatérő lemezét. „Súlyos album lesz, a Nevermore minden jellemzőjével, amire számítanak az emberek a zenekartól, kemény megközelítéssel. Az új zenészek tökéletesen el tudják játszani az összes dalt, az énekes pedig képes majdnem teljesen ugyanúgy énekelni, mint Warrel. Viszont van egy death metalos hangja is, tehát másképp is tudja használni a torkát, és ezt ki is szeretnénk használni.”

Jeff szeptemberben a Jackson gitárcég egyik bemutató videójában a The Black Dahlia Murderből néhány hónapja távozott, ősszel a Cannibal Corpse-ba is beugrott Brandon Ellisszel bukkant fel, amiből többen is arra következtettek: talán ő lehet a Nevermore új másodgitárosa. Ezt illetően azonban se pro, se kontra nem hangzott el idáig semmi a felektől.

A Nevermore első bejelentett koncertjei áprilisban esedékesek Latin-Amerikában, nyáron pedig Európában játszanak majd. Időrendben itt a július 24-26-án esedékes, plovdivi Hills Of Rock jelenti az első dátumot, de ott lesznek a Rockstadt Extreme-en, Wackenben, a Brutal Assaulton, a Bloodstockon, az Alcatrazon és a Motocultoron is. Emellett több koncertet is adnak a Savatage vendégeként, így augusztus 3-án Prattelnben, augusztus 12-én Lipcsében, illetve augusztus 13-án Bonnban. Az augusztus 11-ei varsói koncerten pedig az Armored Saint is ott lesz a párossal.

 

Hozzászólások 

 
#15 Moonshield 2025-11-30 21:33
Idézet - mindtower:
Andy B. Franck valóban kiváló lenne! Tökéletesen passzolna a hangja Loomis riffjeihez és bizonyára nem okoznának neki gondot a régi dalok sem. Ráadásul, kiváló frontember és nem egy Warrel Dane klón!


Sajnos európai és van egy-két aktív bandája is, ami nem túl praktikus a koncertszervezé s tekintetében.

Idézet - Moonshield:
Andy B. Franck a tippem. A Loomis által említett death metalos hangot úgy képzelem el, ahogy Andy a Darkness Fills the Sky című Symphorce dalban énekel. És pont március végéig turnézik a Brainstorm..


Egyik sem tűnik kritikusnak. Loomisèk a világ minden tájáról várták a jelentkezőket, dehát maga Loomis is lehúzott 9 évet egy európai bandában. 2018 előtt Andynak több zenekara is volt egyszerre, de azóta csak a Brainstorm, ami már jócskán túl van a csúcson.
Idézet
 
 
#14 freestater 2025-11-30 13:47
Idézet - mindtower:
Andy B. Franck valóban kiváló lenne! Tökéletesen passzolna a hangja Loomis riffjeihez és bizonyára nem okoznának neki gondot a régi dalok sem. Ráadásul, kiváló frontember és nem egy Warrel Dane klón!


Sajnos európai és van egy-két aktív bandája is, ami nem túl praktikus a koncertszervezé s tekintetében.

Idézet - Moonshield:
Andy B. Franck a tippem. A Loomis által említett death metalos hangot úgy képzelem el, ahogy Andy a Darkness Fills the Sky című Symphorce dalban énekel. És pont március végéig turnézik a Brainstorm..

Joakim Brodent a Nevermoreba! Kalapács Jóskát!
Idézet
 
 
#13 mindtower 2025-11-30 13:38
Andy B. Franck valóban kiváló lenne! Tökéletesen passzolna a hangja Loomis riffjeihez és bizonyára nem okoznának neki gondot a régi dalok sem. Ráadásul, kiváló frontember és nem egy Warrel Dane klón!


Sajnos európai és van egy-két aktív bandája is, ami nem túl praktikus a koncertszervezé s tekintetében.

Idézet - Moonshield:
Andy B. Franck a tippem. A Loomis által említett death metalos hangot úgy képzelem el, ahogy Andy a Darkness Fills the Sky című Symphorce dalban énekel. És pont március végéig turnézik a Brainstorm..
Idézet
 
 
#12 Praying Mantis 2025-11-29 22:43
Idézet - Xanadu:
Nem értem, miért vár/akar mindenki WD-klónt? Belőle csak egy volt, ráadásul a szövegeket is ő írta, az új énekesnek abban sem szabad alulteljesíteni e. A Queensryche-nál is ment a fanyalgás annak idején, hogy LaTorre simán másolja Tate-et, ahogy a Kamelot énekesváltásáná l is voltak ilyen kritikák. Amúgy a YouTube-on van néhány tehetséges arc, nem lenne ördögtől való, ha ott találtak volna rá az új tagra - végül is a Lorna Shore-nak is eléggé bejött a húzás.

Ez a kölök például bitang:

https://www.youtube.com/watch?v=_KH70Ot4kWQ


Tehetség ide vagy oda, nem hiszem, hogy komolyan tudnám venni a bandát egy ilyen fiatal énekessel.
Idézet
 
 
#11 Xanadu 2025-11-29 20:43
Nem értem, miért vár/akar mindenki WD-klónt? Belőle csak egy volt, ráadásul a szövegeket is ő írta, az új énekesnek abban sem szabad alulteljesíteni e. A Queensryche-nál is ment a fanyalgás annak idején, hogy LaTorre simán másolja Tate-et, ahogy a Kamelot énekesváltásáná l is voltak ilyen kritikák. Amúgy a YouTube-on van néhány tehetséges arc, nem lenne ördögtől való, ha ott találtak volna rá az új tagra - végül is a Lorna Shore-nak is eléggé bejött a húzás.

Ez a kölök például bitang:

https://www.youtube.com/watch?v=_KH70Ot4kWQ
Idézet
 
 
#10 ördöngös 2025-11-29 20:17
A kékhajú hörgöasszonyt vitte át magához az Arch enemyböl.
Idézet
 
 
#9 Moonshield 2025-11-29 14:19
Andy B. Franck a tippem. A Loomis által említett death metalos hangot úgy képzelem el, ahogy Andy a Darkness Fills the Sky című Symphorce dalban énekel. És pont március végéig turnézik a Brainstorm..
Idézet
 
 
#8 Tulus 2025-11-29 12:56
„Képes majdnem úgy énekelni, mint Warrel, de van egy death metalos hangja is”

A kapott információk alapján feltételezem, hogy nem Fekete Pákó lesz a Nevermore új énekese :)
Idézet
 
 
#7 BB85 2025-11-29 12:37
Chuck Billy lessz az !
Idézet
 
 
#6 Scarecrow 2025-11-29 11:44
A Taunted nevű amcsi power/thrash banda énekese Jacques Serrano egy az egyben képes hozni Dane jellegzetes hangját. (érdemes belefülelni az új The Harrow kislemezükbe) Csak kár hogy őt a kutya sem ismeri kb.
Idézet
 
 
#5 Praying Mantis 2025-11-29 10:56
Idézet - Hullarabló:
A hörgést sem várom


Sehol nem mondta Jeff, hogy hörgés is lesz.
Az új énekesnek van egy death metalos hangja IS, de nem biztos, hogy ez rögtön gyomorból gurgulázást jelent majd.
A Nevermore mindig is egy prog power/thrash zenekar volt, valószínűleg nem lesz éles váltás.
Bízom nagyon bennük.
Idézet
 
 
#4 Hullarabló 2025-11-29 10:37
A hörgést sem várom
Idézet
 
 
#3 miso 2025-11-29 10:09
Idézet - Vitya112:
Szerintem Vörös Attis - Köteles Leánder lesz... Van egy ilyen érzésem... De jó is lenne!!!

A nyálzenét toló Leander?
Inkább ne.
Idézet
 
 
#2 Pióca Lajos 2025-11-29 09:55
Idézet - Vitya112:
Szerintem Vörös Attis - Köteles Leánder lesz... Van egy ilyen érzésem... De jó is lenne!!!


Az de jo lenne, mulatosokat meg porkoltszagu Zambo Jimmyt allgatni a Nevermore-tol!
Idézet
 
 
#1 Vitya112 2025-11-29 09:48
Szerintem Vörös Attis - Köteles Leánder lesz... Van egy ilyen érzésem... De jó is lenne!!!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.