Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Lamb Of God: technikás, groove-os, energikus új album készül

Múlt héten jelent meg a Lamb Of God gitárosa, Mark Morton első szólóalbuma. Az anyazenekar egyelőre még nem áll túl előrehaladott állapotban az új lemezzel, de ötletek már ehhez is akadnak.

0521log

Javarészt az idei évet is koncertezéssel tölti majd a Lamb Of God, akik hamarosan a Slayerrel indulnak újabb körre Észak-Amerikában, a nyári fesztiválszezonban pedig Európában is felbukkannak majd. Mivel a zenekar legutóbbi lemeze, a VII: Sturm Und Drang 2015-ben jött ki, lassan ideje lenne a folytatásnak is, de Mark Morton gitáros szerint a dolog kicsit még odébb van. „Egyelőre nem tudok túl sokat mondani, csupán ötleteink vannak, de abból azért elég sok”, mondta Mark a Metal Waninak. „Sok zene, amit már összeraktunk, de daloknak még nem nevezném őket – inkább csak zenerészletek. Én az ilyesmit inkább nyersanyagnak, forrásanyagnak szoktam hívni. Viszont úgy érzem, tök jók, lenyűgöző energia feszül bennük. Az elkészült részletek között vannak nagyon technikás dolgok, de groove-osak is, pont olyasmi, amit várnak tőlünk az emberek, viszont ezzel együtt is izgalmas a zene. Úgy szól, ahogy a Lamb Of Godnak szólnia kell, de friss.”

Noha mi is reménykedtünk benne, hogy a Slayer június 11-ei budapesti koncertjén a Lamb Of God is felbukkanhat, mint a turné egyik állandó vendégzenekara, információink szerint erre elég kevés az esély, bár reménykedni persze mindig lehet.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.