Shock!

március 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Hiba
  • JFolder::delete: Az elérési út nem mappa:

L.A. Guns: Lewiséknál lemez, Tracii-éknél szünet

Stúdióban van a Phil Lewis-féle L.A. Guns, vagyis idén végre tényleg megjelenhet a csapat új nagylemeze – hét teljes év óta az első… A klasszikus Sunset Strip rock’n’rollerek ismét az utolsó három albumon melózó Andy Johns producerrel dolgoznak a dalokon. A csapat Tracii Guns gitáros vezette mutációja viszont idén nem lesz túl aktív.

A Phil Lewis énekes és Steve Riley dobos, valamint Stacey Blades gitáros és Scotty Griffin basszer fémjelezte L.A. Guns (a képen) utoljára 2005-ben adott ki stúdióanyagot Tales From The Strip címmel, vagyis az anyag megjelenésének épp itt van már az ideje. A zenekar már teljesen elkészült a felvételekkel, február 27-én már a keverésnek állnak neki, és a végeredmény valamikor az év második felében jelenhet meg a Cleopatra Records gondozásában, összesen tizenöt dallal, amelyek közül az egyiket spanyol nyelven rögzítették.

Mindeközben a másik, Tracii Guns gitáros vezette L.A. Guns március első felében Európában koncertezik az új frontemberrel, Scott Foster Harrisszel, akit a Dilana Robichaux énekesnővel lefolytatott rövid és érthetetlen flört után állítottak a mikrofonhoz. Aki meg akarja nézni Traciit, Scottot, illetve Eric Grossman basszert és Doni Gray dobost, lehetőség szerint utazzon ki március 15-én Bécsbe, az Escape Metalcorner nevű helyre, a banda ugyanis utána jó időre pihenőre vonul. Tracii az év hátralévő részében új projektje, a The Tracii Guns League Of Gentlemen ügyeivel kíván foglalkozni, és már a mostani bulikon is előkerül majd egy-egy dal e formációtól.

 

Hozzászólások 

 
+2 #1 Dani 2012-02-27 14:17
épp itt az ideje az új phil lewis-féle lemeznek, és ezek szerint tracii sem gyalázza tovább a zenekar nevét. király!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.