Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Kirúghatja-e Rob Halford a telefont a vakuzó néző kezéből?

Ismét fellángolt a vita a mobiltelefonok koncert közbeni használatáról, illetve arról, mihez van és mihez nincs joguk ezzel kapcsolatban a színpadon álló zenészeknek. A középpontban ezúttal Rob Halford áll, aki simán kirúgott egy telefont egy néző kezéből a minap Rosemontban…

judas_priest_k2018_06

Rob Halford nem az a botrányhős típus, május 25-én, az illinois-i Rosemondban azonban sikerült olyat tennie, ami körül fellángoltak az indulatok pro és kontra. Az épp a Uriah Heep társaságában turnézó Judas Priest frontembere ugyanis simán kirúgta egy rajongó kezéből a telefonját, mivel a szóban forgó néző az első sorok egyikéből világított bele a szemébe a készülék vakujával. Az esetről alább több videó is megtekinthető. Halford a közösségi médiában elharapózott vita kapcsán végül nyilatkozatot adott ki. „Az a helyzet, hogy imádjuk a rajongóinkat, úgy filmeztek bennünket, ahogy akartok, és akár a telefonon keresztül is nézhetitek a koncertünket ahelyett, hogy élőben élveznétek. Viszont most már tudjátok, mi fog történni, amennyiben fizikailag is gátoljátok a Metal God előadását”, áll a közleményben.

Az utóbbi években számos zenész kelt ki más-más vérmérséklettel a koncertek alatti telefonhasználat ellen Geoff Tate-től Corey Tayloron át egészen David Draimanig. Bizonyos előadók – így például a Guns N’ Roses, az A Perfect Circle vagy a Misfits – egyes koncertekről simán ki is tiltották a készülékeket.

Hozzászólások 

#37 Gazdag Illés 2019-06-03 14:20
Idegesítő ha a közel 2 méteremmel mások készülékén keresztül nézem a koncertet. Legjobb példa erre a tavalyi bécsi Slayer ahol a koncert közepéig lábujjhegyen álltam. A nálam alacsonyabbakró l meg nem is beszélve.

Bár szerintem sokkal rosszabbak a nyakba ülő lányok, akik ezt a tevékenységüket valamiért a küzdőtér 1/3-ban szeretik művelni.
Idézet
 
#36 Xanadu 2019-06-03 13:46
Ha soha, semmilyen körülmények között nem lehetne EGYETLEN bulin sem fotózni, most ez a felvétel sem bukkant volna fel.

:)
Idézet
 
#35 III. Rambó János 2019-06-03 05:31
Idézet - The_Sentinel:
Sok olyan eset történik, amikor a vita tárgyát képező cselekmény ugyan jogszerű, de nem etikus.
Ez itt most pont a fordítottja.

Sok eszed van neked is.
Idézet
 
#34 Anomander 2019-06-03 00:07
Idézet - RobertThorn:
...

++, teljesen igazad van, örülök hogy ilyen vélemény is elhangzott itt!
Idézet
 
#33 19EmpEroR75 2019-06-02 18:56
Azért abban látok némi ellentmondást, hogy sokan büszkélkednek arra (nem speciel itt, de itt is láttam már ilyen kommentet), hogy x évvel ezelőtti koncertet nézett a napokban a kedvenc együtteséről. Igen, a bootleg felvételekre gondolok. Azokat is az ilyen "videózó majmok" készítették. Max. a felvétel módja, és a technika változott. Mert a koncertek rögzítése (hang és/vagy kép) gyakorlatilag egyidős a koncertekkel.

Amúgy több komment elolvasása után azon gondolkodom, kirúghatom-e az engem mobilozással zavaró emberke kezéből a készüléket. Mert ha Halfordnak (vagy akárki másnak) szabad, akkor nekem is.

Nem, nem rúghatom ki. Egyrészt szándékos rongálás, másrészt balesetveszélye s (nemcsak rá, a körülötte állókra is). És joggal vezetnének ki a teremből (aztán kérdés, kapok-e egy pert a nyakamba - megjegyzem, joggal)

A faszi nyilvánvalóan megszegte a jegyvásárlással járó kvázi szerződéskötést a koncert rögzítését tekintve. Erre ott van a biztonsági szolgálat - akik szintén nem alkalmazhatnak erőszakot, a legtöbb esetben elég ha rászólnak az illetőre. Ha ez eredménytelen, ki lehet kísérni a koncertről - normál esetben ennyi és nem több.
Idézet
 
#32 Gál József kutyája 2019-06-02 14:52
Idézet - RobertThorn:
A közönség szempontjából a mobilok tengere valóban aggasztó és zavaró tud lenni, mert tényleg nehéz tőlük a színpadi történéseket nyomon követni.

VISZONT

Jogosnak semmiképp nem nevezhető Rob rugdosása, egyrészt nem az ő feladata a rendezvényen a rendfenntartás, másrészt rongálásért igenis perelhető. Nincs az a rocksztár fokozat, ami ez alól kivételt jelent.

Etikusnak meg igazából azért sem nevezném, mert:

- ébresztő emberek, nem tudom, mennyire néztetek már szét, 2019et írunk, nem a 80as évek végét. Konkrétan felnőtt már egy generáció, akik nem hogy a telefonkártyát vagy a táviratot nem ismerik, de fényképező nélküli telefont is max csak a wikipedián/múzeumban látott. És őhozzájuk alaposan idomult már a világ is. Régen is, és ma is az a természetes, hogy ha van valami, ami az embernek örömet okoz vagy fontos, azt próbálja megörökíteni, hogy könnyebben tudjon visszaemlékezni rá később. Barlangrajz, szobrok, festmények, dagerrotípia, fotó, mobilos videó. Tessék már ezt tudomásul venni, és inkább együtt élni vele illetve meglátni a jó oldalait semmint értelmetlenül játszani a ludditát. Aki színpadon van, - ha hiszi, ha nem - annak valójában ÉRDEKE, hogy bármi felvétel készüljön róla. És valóban, rá lehet írni a jegyre hogy tilos fényképezni - sok sikert a betartatásához.

- ha zavarja egy sehanyadrangú vaku a zenészt, akkor tiltsa ki a fénytechnikát is a koncertteremből , mert hogy azt kb. százszorosan zavaróbb mértékben kapja, fényerősségben is, helyenként hőmérsékletben is. Vagy ha ennyire hisztis a körülményekre, akkor talán már nem is muszáj koncertezni. És amúgy egyébként is kőkemény showbusiness van - ebben a szakmában tetszik/nem tetszik a fizetővendég érdeke/elégedettsége van előrébb, s nem az előadóé. A kuplerájban sem a luxuskurva fog diktálni, hanem az, aki a pénztárnál otthagyja az X havi fizetésre való pénzt. Ennyi.

- ne tanítóbácsiskod jon senki se a színpadon, ne szabja meg senkinek, hogy ki hogyan és milyen módon fogadjon be egy koncertet. Én sem értem azokat, akik képesek végigvideózni egy teljes bulit, de ez attól még az ő döntésük, senki ne akarja helyettük jobban tudni, mert ezzel az energiával a headbangre meg az együtténeklésre is beszólhatna az túlbuzgó önérzetes frontember, mondván: ne rázzad már ilyen ostobán a fejed, mert nem tudsz odafigyelni ránk rendesen, meg tisztelj már meg légyszi azzal, hogy ne versenyezz itt velem a saját koncertemen, nem téged hallgatni jöttek el az emberek.

- lehet csúfolódni és lenézni a biokamerák munkásságát egy koncerten, de nagy valószínűséggel egy ilyen buta, paraszt, majom mobilosnak és a csilivili telefonjának köszönheted, hogy pl. a Soundgarden két évvel ezelőtti detroiti koncertjét magad is megnézted... mert hogy ugye megnézted te is, a fenenagy gránitkemény elvrendszered ellenére is.. :P

Tökre igazad van mindenben, aztán meg Robi bácsi mégiscsak kirúgja a faszba a hiperszuper mobilodat a kezedből 2019-ben, ha belevakuzol a szemébe, te meg mehetsz feljelenteni a rendőrségre, kiposztolni instára vagy tanítóbácsiskod ni fórumokon.
Idézet
 
#31 RobertThorn 2019-06-02 09:05

#30 breaking the mobil 2019-06-01 20:57
Aki itt perelni akar vagy egyáltalán jogszabályokkal dobálózik, az elmehet a 3.14-be... az első sor(ok) nem arravaló(k), hogy a színpadon lévők legkisebb mozdulatát is vakuval, egyáltalán mobillal kövesse egyfolytában. Az majom mobilos azt kapta ami járt neki, az öreg Robnál egy eksztázissal teli pillanatában elszakadt a cérna ! A kutyát sem érdekli, hogy milyen drága volt az a szar, többet nem fog másnak az arcába kamerát dugni... igaz van már olyan is, hogy családtag halálát is mobilra veszik, beteg világban élünk !
Idézet
 
#29 Pedrito 2019-06-01 18:09
Gyönyörű mozdulat volt, rákoncentrált, lendített, erőt is tett bele, ahogy tanítják:)
Blackie Lawless lehet, hogy nem a telót, hanem a csávó fejét célozza meg, szóval lehet, hogy még jól is járt az emberünk.
Idézet
 
#28 Meszlényi Bálint 2019-06-01 15:47
Szerintem az már rég rossz, ha külön kasztokat hozunk létre, amelyek képviselői kirúghatják a telefont a csóka kezéből, míg másoké nem... Emellett pedig az a személyes véleményem, hogy ha valakinek megadatott ennyi év nagyszínpadon töltött idő, és még a mai napig minden lehetősége megvan rá, az próbálja meg moderálni magát egy ilyen helyzetben is, hiszen ő pontosan azáltal nyert "felhatalmazást" a tevékenységére, hogy képes helytállni egy nyilvános performance keretében. Megjegyzem, én a telefonos figurákat verbális eszközökkel rendreutasító előadóktól is a falnak megyek. Uraim, szórakoztassák a népet, és tessenek inkább örülni annak, hogy van érdeklődő közönség...
Idézet
 
#27 The_Sentinel 2019-06-01 12:05
Sok olyan eset történik, amikor a vita tárgyát képező cselekmény ugyan jogszerű, de nem etikus.
Ez itt most pont a fordítottja.
Idézet
 
#26 Kiss Gábor (Shock!) 2019-06-01 07:47
A kérdésre teljesen egyértelmű a válasz:

Btk. 371. § (1) Aki idegen vagyontárgy megsemmisítésév el vagy megrongálásával kárt okoz, rongálást követ el.
Idézet
 
#25 Goodbye 2019-06-01 06:01
Teljesen igaza volt Robnak, és maga a mozdulat is gyönyörűen kivitelezett.
Idézet
 
#24 rockart 2019-05-31 22:51
Szerintem intelligencia kérdése, hogy ki hogy bánik közönségével és fordítva. (azaz a koncertlátogató sem dobál fel pl. sört a színpadra vagy hasonlók) Lehetett volna figyelmeztetni is a tagot előbb, aztán utána cselekedni, de akkor sem így. Akár az ujja is eltörhet valakinek, ha úgy rúgják ki a kezéből a telefont, hogy pont eltalálja azt. Az meg már fizikai bántalmazás. Ezt nagyon nem gondolta át Rob Halford. Én elítélem cselekedetét.
Idézet
 
#23 Igor Igorovics 2019-05-31 18:59
Nyilván alkalmi koncertre járónak ez a kirügás lehet, hogy egy túlságosan radikális tett, de csak bele kéne gondolni a zenészek helyzetébe. Minden nap próbálod a maximumot adni, de a folyamatosan szemedbe világító arcok lerontják a teljesítményede t, hibázol, majd másnap olvasod, hogy már nem vagy az igazi, dekoncentrált voltál stb... Egyszer-egyszer meg tudsz ezzel békélni, de mikor folyamatosan/ sokadszorra ez az eredmény, besokalsz.
Idézet
 
Szóljon hozzá!

Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.