Shock!

április 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Kigolyózták a Rattből Blotzert, jövőre visszatér az igazi csapat

Minden akadály elhárult az igazi Ratt visszatérésének útjából. Az illetékes bíróság Stephen Pearcy, Juan Croucier és Warren DeMartini javára döntött Bobby Blotzerrel szemben a névhez fűződő jogok kérdésében, így utóbbi a jövőben nem koncertezhet Rattként saját haknicsapatával.

1130ratt

Stephen Pearcy, Warren DeMartini és Juan Croucier javára döntött az illetékes bíróság abban az eljárásban, amelyet a Ratt három említett alapembere indított a negyedik élő alapító taggal, Bobby Blotzerrel szemben. Az énekes, a gitáros és a basszer egy 1985-ben kötött megállapodásra hivatkoztak, amelynek értelmében eddig mind a négyüknek jogai fűződtek a zenekar nevéhez, és kizárólag egyhangú döntés alapján használhatta volna fel bármelyikük is a Ratt márkanevet. Vagyis már eleve jogszerűtlen volt az az 1997-es ügylet, amelynek értelmében Blotzer, DeMartini és Pearcy a Blotzer és DeMartini tulajdonában álló WBS cégre ruházta az ehhez fűződő jogokat, erről ugyanis annak idején Crouciert nem kérdezték meg. Mivel ennek alapján továbbra is az 1985-ös megállapodás az irányadó, innentől fogva nem igaz Blotzer azon állítása, miszerint a részben az ő tulajdonában álló WBS rendelkezik a zenekar nevével. A ’85-ös dokumentumokra pedig innentől fogva azért nem hivatkozhat, mert a többiek most kizárták az akkori társulásból. A dobosnak innentől kezdve nincs köze a Ratthez, és kizárólag a Ratt egykori tagjaként hivatkozhat magára.

Ugyan egyelőre nem tudjuk, mit lép majd minderre Blotzer, de a három másik alapember már biztosan aktivizálni akarja magát Rattként 2017-ben. Az énekes, DeMartini, Croucier és a bandát szintén évek óta erősítő Carlos Cavazo gitáros nemrég egyébként már színpadra is lépett egy hajófeszten, ahol Blotzer helyén Jimmy DeGrasso ült, így a csapat vélhetően ebben a felállásban működik majd tovább a jövőben.

 

Hozzászólások 

 
+2 #1 queensryche999 2016-12-02 13:47
off: Rendkívül gusztustalan ez az egész, maradjuk ennyiben. Többen is sárosak ebben a sztoriban, nemcsak Blotzer, de kár most már erre szót vesztegetni.

on: Gyerekek, húzzatok dalokat írni, aztán kérjétek meg Michael Baskette-t (Infestation), vagy Beau Hill-t (1-4 lemez, ami persze rég volt, de Stephen kvázi új I can't take it nótája is jól szól), hogy producerelje. Személyes vélemény, de nem örülnék neki, ha ezen a két emberen kívül más venné kezébe a felvételeket.

Szégyen, hogy a 2010-es világbajnok lemez óta kuss van. Ja és felőlem csináljátok csak Stephennel, a koncertfelvétel eken meg majd Juan vokáljára fogok figyelni. :P
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.