Shock!

február 05.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Keringő az Ørdøggel

Új videóval jelentkezett az Ørdøg. Vörös Andrásék ezúttal a tavalyi Sötétanyag lemez Keringő című daláhzo forgattak klipet.

0408ordog1

Új videót mutatott be az Ørdøg. „Tánccal kezdtük, tánccal zárjuk le: a Sötétanyag című második Ørdøg-lemez első nyilvánosságra hozott dala tavaly januárban a Sátántangó volt... Most pedig, hogy keretbe foglaljuk a dolgot, itt a másik tánc, a Keringő klipje. A rendező Galler András Indián, a maszkokat Kocsis Eszter készítette, a szereplő gyerekek a MU Színház Termini műhelyének tagjai, illetve a basszusgitárosunk, Salim kisfia, aki végre bosszút állhat apán mindenért...”, írja az új klipről a zenekar.

A banda emellett a tavalyi évet is összegezte. „2017-ben történt egy csomó minden, életünkben először lett bakelitlemezünk, életünkben először volt olyan lemezbemutatónk, ahova minden jegy elkelt, koncerteztünk, fesztiváloztunk, felléptünk a Mastodonnal, és a Sötétanyagot a 2017-es év legjobb lemezei közé válaszotta évértékelőjében a Shockmagazin, a Rockstation, a Grungery, a Rozsdagyár és a Fémforgács is. Szóval, büszkék vagyunk, és örülünk, hogy tetszik, tényleg.”

 

Hozzászólások 

 
+8 #1 LiliMiciPanniSári 2018-01-15 18:12
mesteri....a legjobb szövegekkel bíro magyarrock...gratulálok
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.