Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Júniusban ismét Budapesten koncertezik a Body Count

Június 17-én, huszonegy évvel utolsó magyarországi fellépése után ismét Budapesten játszik Ice-T rapmetalos formációja, a Body Count. A zenekar a Budapest Parkban koncertezik majd.

0617bc

Hosszú karrierje során mindössze kétszer játszott Budapesten a Body Count: először 1993-ban, a Rocklandben, majd 1997-ben, a Rockvárban, vagyis komplett generációk nem láthatták itthon élőben Ice-T-t és ikonikus rap metalos formációját. A helyzet most szerencsére változik: a zenekar a New Beat szervezésében most elfoglalhatja méltó helyét a Budapest Park színpadán. Az alapító tagok közül persze már csak Ice-T és Ernie C gitáros vannak a bandában, hiszen D-Rock és Beatmaster V dobos rákban, míg Mooseman basszusgitáros egy utcai lövöldözésben hunyt el, ami majdnem a banda végét is jelentette. Végül aztán túlléptek a gyászon és a nehézségeken, és a 2014-es Manslaughter albummal végre teljes gázzal is visszatértek a színtérre a csendesebb időszak után. Ez a lemez, illetve az idei Bloodlust egy új rajongói réteggel ismertette meg a csapatot.

A jegyek elővételben december 8-tól kaphatók, részletek a koncertről itt.

 

Hozzászólások 

 
#3 SUBI 2017-12-07 19:20
Ott a hehyem, baszod! \o/
Idézet
 
 
+9 #2 Tulus 2017-12-05 14:49
Ice-T, az állat \m/
Idézet
 
 
+14 #1 Doktorúr 2017-12-05 11:47
Yess! Sokunk imája meghallgatásra talált :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.