Szeptember 5-én új albummal jelentkezik az Ossian. A csapat friss albumának címe Célpont a szívemen lesz.

A tavaly februárban megjelent – és idővel platinalemezzé nemesedett – Angyalok és Emberek után szeptember elején új, tizenkét tételt felsorakoztató albummal jelentkezik az Ossian. A Célpont a szívemen címet kapott nagylemez tematikus H-Music magazinnal érkezik majd, de kétféle LP-n, és pendrive-on is előrendelhető – pólóval, többféle rajongói csomag részeként, akár további Ossian relikviákkal.
„A minket körülvevő világ gyakran elveszi a kedvet és a hitet, de szerencsére megmaradt néhány örök jó dolog, ezek között ott van a zene és annak minden formája – mondja a lemezről Paksi Endre. – A zene hallgatása, játszása és alkotása újra és újra feltölt, erőt ad és átlendít a nehéz napokon. Szívből remélem, hogy ennek az albumnak a dalai legalább annyi örömet és szép pillanatot adnak majd nektek, mint amennyit mi kaptunk az elkészítése közben!"
Az albumra az alábbi szerzemények kerülnek fel:
01. Célpont a szívemen
02. Ami a szememben
03, Abban a percben
04. Ugyanúgy más
05. Érkezés
06. Csend a vonalban
07. Számok csak az évek
08. Vádalku az ördöggel
09. Szívedben hegedül
10. Fényes évek
11. Lélektánc
12. Mesél a Tél
Az albumról eddig két dallal ismerkedhettünk meg, nőnapra érkezett a lírai Abban a percben, a nyarat indítva pedig az Ami a szememben – hamarosan egy újabbat is bemutatnak. A lemezbemutató szeptember 13-án esedékes a Barba Negrában, részletek itt.



Hozzászólások
Miért ne elégítené ki zeneileg? Ennél jobb utoljára még a csatlakozása előtt volt a zenekar. Az Ossian továbbra is a magyar heavy metal egyik csúcsragadozója .
Zeneileg valószínuleg nem elégíti ki teljesen (ezért is adott ki nemrégiben szólólemezt), de ameddig pénzügyileg szépen hoz a konyhára, addig csinálja.
Ne kenjük az életkorra. Smici vagy Kukó semmivel nem fiatalabbak mint Paksi és mégsem csaptak át metálból Ákosba.
Ha te azt írod, hogy magas színvonalat képviselnek az számomra elfogultságként jön le, igen. Akkor elmondom neked, hogy én is szeretem őket, de jelenkorunkban ennyire túlzóan nem fogalmaznék. Nem gondolnám, hogy divat őket kritizálni, szerintem bőven adnak rá okot. A Maróthyt visszasírós jelenséggel én is találkoztam többször, ami számomra teljesen érthetetlen és irreveláns a jelenlegi Ossian szempontjából. Wéber Attila távozását viszont a mai napig sajnálom. A dalszövegek valóban zseniálisak, ehhez nem fér kétség. Az Ossian zenekart zenészek alkotják, eddig gondolom egyetértünk. Mégis a házi studióikban létrehozott albumaikat annak ellenére, hogy undorítóan szóltak piacra dobták. Ez nem magas színvonal! És ha a hallgató hallja, nekik zenészként muszáj, söt kötelező lett volna hallaniuk. Az sem túl gyakori, hogy egy metál banda egyszer csak elkezdjen lassú pop zenéket játszani. Ahogy írtad is, ha közel 40+ év alatt metált kedvelő embereket gyűjtött maga köré a zenekar, aztán ne csodálkozzon, ha kritika éri őket a rossz hangminőségért és a popért.
Elfogult vagy, vagy pedig megelégszel a minimummal. Ugye nem az számodra a magas színvonal, hogy 4 éven keresztül úgy szólaltak meg a lemezek, ahogy egy rosszabb demónak sem illik? Attól, hogy szereted őket igenis tessék észre venni, ha valamivel probléma van és merj neki hangot adni! Mondjuk nem igazán szeretik a kritikát, mert a klipek alatt folyamatosan törölgetve vannak a kritikusabb vélemények, ahogy facebookon is. Egyszer egy kritikus kommentre válaszoltam szintén kritikus, de kedves hangnemben és letiltottak. Ez kifejezetten antipatikus. Teljesen egyetértek a korábbi hozzászólásokka l, hogy jó ez, csak nem az Ossian neve alatt. Az Ossian valóban magas színvonalat követelne, de az 2021 óta már nem lelhető fel a produkcióikban.
Aki még mindig a lázadó Paksit akarja hallani annak meg ott a Live in debrecen. (Ami még mai füllel hallgatva is simán megállja a helyét.) El kell fogadni hogy Endre már beéri Éjféli lányokkal és Gyönyörű Bolondokkal a Szerelem országútján és többé már nincs szüksége Metal-Kezelésekre, sem pedig a Rock katonáira. Örül ha néha betér hozzá egy Magányos angyal vagy a Tél hercegnője a Végállomás Motelbe, de már nincs szüksége arra hogy Mire Megvirrad visszaváltozzon Sörivóvá a Vérfarkasból. És ugyan olykor-olykor még a Pokolnál hangosabban dübörög Acélszíve ott Ahol a szürkeség véget ér, de jellemzőbb hogy a Tüszkeresztsége n már duplán átesvén nincs Haragban a világgal és nem akarja Fémvirágokkal, Motor Őrületben ünnepelni az Ítéletnapot. És azt is megmondta már rég hogy Nem kell, hogy szeressék csak értsék meg az emberek hogy már nem lesz többé a Szerelem gyilkosa. Teljesen érthető tehát hogy Endrének már a Szenvedély sem az Ok nélkül lázadásban rejlő Pokoli hajszákban leledzik és nem is Gyújtópontban, lőtázolban.
A szabadság fantomjának vállán már beéri Fortuna csókjával is a Szerelem könyvében. És ez egy olyan embertől aki Megjárta a Mennyet és poklot, ott volt a Heavy Metal születésénél és aztán megtalálta a Hangzavarban a harmóniát nem kis teljesítmény valljuk be.
Akinek pedig Negyedszáz hosszú év sem volt elég ahhoz hogy megeméssze ezt és továbbra is Fémzenét követel tőle a Sátán képében annak egy Szembesítés során A Szerencse Angyala intéz majd egy jegyet a Vágóhídra történő menetelésre. Én örülök neki hogy Endre még itt van, alkot és annak ellenére hogy évek óta folyamatosan Célszemély a magyar zenei oldalakon, ahol kommentelők rendszeresen megvádolják azzal hogy Divatember, még mindig élvezi az Igazi szabadságot és A régi lánggal alkot Bilincsek és ékszerek nélkül Csendesen a Tűz jegyében.
Nagyon jól látod,/pedig én utálok nosztalgiázni/igen,Gazsó dobverője,vagy Zoli gitárhúrja önmagában látványosabb,mi nt ez a mai Paksi bácsi band!