Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Itt a Deceivers: „Teljes sebességgel és erővel pörgő Arch Enemyt mutat a lemez”

Augusztus 12-én jelenik meg az Arch Enemy új albuma. A Deceivers most hivatalosan, teljes egészében végighallgatható.

1021ae

Deceivers címmel jelent meg a mai napon az Arch Enemy új lemeze, a 2017-es Will To Power folytatása. „Mindig kihívást jelent még magasabbra emelni a lécet úgy dalszerzés, mint produkció terén, és ez néha kissé ijesztő is, mielőtt belefognánk a munkába – mondja Mike Amott gitáros. – De miután nekikezdtünk, és teljesen belevetettük magunkat a kreatív folyamatba, már tényleg mintha nem is létezne más a világon, és roppant céltudatosak vagyunk. Akár hiszitek, akár nem, többnyire baromira élvezzük a zenélést, és a Deceivers is így született. Kizártuk a külvilágot, és mélyen belemerültünk az alkotásba. Őszintén úgy vélem, hogy ezúttal sikerült előállnunk néhány igazán érdekes zenei és szövegi témával, olyanokkal is, amelyek hallatán páran talán meglepődnek majd. Eközben azonban megmaradt a zenekar összes jellegzetessége is. Végső soron egy teljes sebességgel és erővel pörgő Arch Enemyt mutat a lemez.”

archenemy_cA dallista az alábbi lesz:

01. Handshake With Hell
02. Deceiver, Deceiver
03. In The Eye Of The Storm
04. The Watcher
05. Poisoned Arrow
06. Sunset Over The Empire
07. House Of Mirrors
08. Spreading Black Wings
09. Mourning Star
10. One Last Time
11. Exiled From Earth

A lemez most elejétől végéig, hivatalosan meghallgatható. Az Arch Enemy 2022. október 16-án Budapesten játszik a European Siege turné keretében a Behemoth, a Carcass és az Unto Others társaságában. Részletek itt.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.