Shock!

február 05.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Megint Ed Kowalczyk a Live énekese

1214liveMegtörtént, amit pár hete már mi is valószínűsítettünk: visszatért a Live-ba Ed Kowalczyk énekes. A zenekar jövőre nagyszabású turnéra indul, és egy új lemez is várható tőlük előbb-utóbb.

Bejelentette Ed Kowalczyk énekes visszatérését a Live. A '90-es évek közepének egyik legsikeresebb amerikai rockzenekara utoljára 2006-ban, Songs From The Black Mountain címmel adott ki a frontemberrel albumot, majd Kowalczyk 2009-ben kilépett a bandából. Ez először a Live rövid feloszlását eredményezte, majd a felek még egy csúnya pereskedésbe is belebonyolódtak. A banda ezután 2011-ben aktivizálta magát újra, immáron Chris Shinn-nel a mikrofonnál, de a vele kiadott, 2014-es The Turn elég csúnyán megbukott. Az amerikai színtéren egy ideje már terjengett a pletyka, hogy a bandába hamarosan visszatér Kowalczyk, és miután októberben az énekes és Chad Taylor gitáros közösen vendégeskedett egy rádióműsorban, már nagyjából biztosra is lehetett venni a dolgot.

Az újjáéledt Live első lépése egy nagyszabású turné lesz 2017-ben, elsősorban Észak-Amerikában, de várható tőlük egy EP is jövőre, amit 2018-ban teljes nagylemez követhet.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.