Shock!

április 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Imperfection címmel új dalt mutatott be az Evanescence

Synthesis címmel hamarosan friss kiadvánnyal jelentkezik az Evanescence. A korábbi szerzemények radikálisan áthangszerelt verzióit rejtő albumra két új dal is felkerül, és ezek közül az egyik máris meghallgatható.

0915evanescence

Synthesis címmel új albumot ad ki november 10-én az Evanescence. „Azért választottuk ezt a címet, mert a lemezen tényleg egyfajta szintézis valósul meg: az organikus és a szintetikus kombinációja, kontrasztja, szinergiája, és egyszersmind a múlté és a jelené”, fogalmazott Amy Lee énekesnő a kiadványról. „Az album a nagyzenekari és az elektronikus hangszerelésről szól. Alapul vettük a zenénket, leszedtük róla a nagy, torzított gitárokat és a rockdobokat, hogy aztán teljes nagyzenekari hangszereléssel helyettesítsük ezeket, de közben teljesen mesterséges ütemekkel és hangeffektusokkal. A teljes repertoárunkat átnéztük, és azokat a dalokat választottuk ki, amelyek arra születtek, hogy így szólaljanak meg.”

Mindez ugyanakkor Amy szerint nem pusztán a létező számok kisebb átalakítását eredményezte, hanem a dalok tulajdonképpeni teljes újraépítését más tempókkal, új témákkal, intrókkal, outrókkal, tehát friss elemekkel – és az egész lemez úgy szól, mintha egyetlen nagy zenemű vagy filmzenealbum lenne. A régi szerzemények mellé két új téma is kerül, ezek közül az Imperfection máris meghallgatható. Mindezt a grandiózus vállalkozást a zenekar David Campbell-lel közösen hozta tető alá, aki az eddigi lemezeiken is sokat segített nekik a vonós hangszereléseknél. Ősszel pedig meg is turnéztatják az anyagot Észak-Amerikában, méghozzá egy teljes nagyzenekarral.

evanescence_cA várható dallista az alábbi:

01. Overture
02. Never Go Back
03. Hi-Lo
04. My Heart Is Broken
05. Lacrymosa
06. The End Of The Dream
07. Bring Me To Life
08. Unraveling
09. Imaginary
10. Secret Door
11. Lithium
12. Lost In Paradise
13. Your Star
14. My Immortal
15. The In-Between
16. Imperfection

A csapat a 2011-es self/titled album óta nem készített friss lemezt.

 

Hozzászólások 

 
#1 Tulus 2017-09-15 17:38
Popzene, de a jobb fajtából.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.