Shock!

május 10.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Hivatalosan is Guinness-rekorder a Metallica

0905metBekerült a 2015-ös Guinness Rekordok Könyvébe a Metallica, miután tavaly decemberben adott antarktiszi koncertjükkel ők lettek az első zenekar a világon, akik a Föld mind a hét kontinensén felléptek már. Mindezt ráadásul úgy sikerült megoldaniuk, hogy a tavalyi évben mindenütt megfordultak a bolygón.

A Metallica lett a világ egyetlen zenekara, akik minden földrészen játszottak már, ráadásul mindezt egyetlen év leforgása alatt, 2013-ban abszolválták. Ebből a szempontból természetesen csak a tavaly decemberi antarktiszi fellépés számít igazán különlegesnek, hiszen James Hetfieldék előtte is számtalanszor bejárták már a világot, de a rekord akkor is rekord: ennek megfelelően a szeptember 10-én megjelenő, 2015-ös Guinness Rekordok Könyvében már a zenekar is szerepel majd.

Azt szerencsére nem nekünk kell eldöntenünk, hogy ez a bizonyos rekord értelmes teljesítmény-e, vagy inkább azon akciók közé tartozik, amikor valaki megeszik együltő helyében ötszáz kakaós palacsintát, és szintén külön cikkelyt kap a Rekordok Könyvében, hiszen hasonlót korábban csak lekváros palacsintával csináltak. Mindenesetre a Metallica ismét elmondhatja magáról, hogy valamiben elég sokáig nem fogja tudni követni őket senki más...

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
+2 #14 bogar 2014-09-06 00:23
Most tényleg arra kell, hogy hazajöjjek a nyaralásból, hogy egy halom ember azon vitatkozik, hogy hány kontinens van!? Ne máááá....! :-)
Idézet
 
 
+1 #13 Chaoslady 2014-09-05 23:10
Idézet - grandmagus:
És a Mars?

Nyugi, előbb-utóbb ott is fellépnek majd :D
Idézet
 
 
-4 #12 Korpusz 2014-09-05 22:12
Még az Antarktisszal együtt is csak hat kontinens van.
Idézet
 
 
-4 #11 nekem8 2014-09-05 21:31
Ezt, hogy minden kontinensen játszottak, ezt a rekordot kb minden nagyobb banda megdönthetné, legalábbis elérhetné.
Stones, Acdc, Kiss, és még sorolhatnám. Csak egyedül a metallicások ilyen agyalágyultak, hogy minden kontinensen akarnak játszani, ennyit erről.
Idézet
 
 
+3 #10 Sárvári Gábor 2014-09-05 16:26
Lars mosolya nem tűnik őszintének. Olyan erőltetett. Nem úgy néz ki mint aki annyira örül . . . . Pedig klassz dolog ez.
Idézet
 
 
-2 #9 a.75 2014-09-05 12:16
Ha még akkor lesznek, akkor tuti a Holdon is ők lesznek az elsők.

Olyan sapi meg nekem is kell, amilyen Jamesnek van. Cuki az a gitáros rajta, bár ez a stílusú fullcap sapi annyira nem tetszik.
Idézet
 
 
-1 #8 Wendiii 2014-09-05 10:43
Idézet - Wendiii:
Idézet - adam301:
Idézet - Árpi:
Idézet - Árpi:
És a Déli-sark?

Bocs északi?


Az Északi-sark nem kontinens.

Miért, a jégen nem lehet kocnertet adni?

Koncertet, na!
Idézet
 
 
-1 #7 Wendiii 2014-09-05 10:43
Idézet - adam301:
Idézet - Árpi:
Idézet - Árpi:
És a Déli-sark?

Bocs északi?


Az Északi-sark nem kontinens.

Miért, a jégen nem lehet kocnertet adni?
Idézet
 
 
+3 #6 adam301 2014-09-05 09:33
Idézet - Árpi:
Idézet - Árpi:
És a Déli-sark?

Bocs északi?


Az Északi-sark nem kontinens.
Idézet
 
 
-2 #5 Lilimicibayarea 2014-09-05 09:21
...kérem a jó humorral megáldottakat, sziporkázzanak...köszönöm
Idézet
 
 
-1 #4 Lilimicibayarea 2014-09-05 09:18
...van rá egy szakajtónyi egyforintosom, hogy sorban érkeznek majd a hozzászólások ...régi és új rajongóktól...fanyalgóktól..imádóktól..oszt hajszálhíííjjjá n anyáznak is, majd egy kanyarral később elcsitul az amúgy lufihír...viszonlátás...jó zenehallgatást és továbbra is jó munkát tisztelt zenehallgatóság nak...
Idézet
 
 
+7 #3 grandmagus 2014-09-05 09:16
És a Mars?
Idézet
 
 
+3 #2 Árpi 2014-09-05 08:18
Idézet - Árpi:
És a Déli-sark?

Bocs északi?
Idézet
 
 
+2 #1 Árpi 2014-09-05 08:17
És a Déli-sark?
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.