Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Havancsák Gyula borítójában jön ki az új Accept

Augusztus 4-én, a Nuclear Blast gondozásában jelenik meg az Accept új albuma, méghozzá Havancsák Gyula most bemutatott borítójával. A The Rise Of Chaos már a negyedik lesz a sorban Mark Tornillo énekessel, és az első Christopher Williams dobossal, illetve Uwe Lulis másodgitárossal.

0417accept

accept_c2014 nyarán adott ki legutóbb új stúdióalbumot az Accept, és pontosan három évvel a Blind Rage után most megérkezik a folytatás is The Rise Of Chaos címmel. Wolf Hoffmannék egy különleges wackeni bulit is adnak előző este a lemezmegjelenés tiszteletére, amely három részből áll majd. Az első ezek közül egy klasszikus dalokkal teli program, amit egy Wolf Hoffmann-szólóblokk követ majd a Cseh Nemzeti Szimfonikusokkal, a gitáros tavalyi Headbangers Symphony lemezének komolyzenei átdolgozásaival, a harmadik részben pedig maga az Accept játszik majd a nagyzenekarral, igen komoly látványosságokkal.

Ami magát a The Rise Of Chaost illeti, a zenekar ismét Andy Sneappel dolgozott, és természetesen nem várhatók tőle komoly változások. „Garantálhatom, hogy acceptesen szól majd a lemez”, mondta pár hónapja az anyagról Wolf. „Zeneileg nem is szabad másképp szólnia, csakis erősebbnek, súlyosabbnak kell lennie, jobb dalokkal, mint valaha. Pontosan erre is törekszünk, és szerintem gyilkos lesz az anyag.”

Az album borítóját Havancsák Gyula készítette, ezt most tette közszemlére a zenekar.

 

Hozzászólások 

 
+3 #1 atika 2017-05-13 15:04
Tudom ,hogy egy hatalmas album lesz.mar epp ideje.Es a borito 10/10 Havancsak mester keze alol.Nagyon varom!!Es a turnen persze az elso sorban leszek!!!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.