Shock!

december 22.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Gyakorlatilag biztos az Anthrax új szólógitárosának személye

0814jdValószínűleg tényleg Jonathan Donais lesz az Anthrax új szólógitárosa – erősítette meg Scott Ian a TeamRock Radiónak adott interjújában. A Shadows Fall gitárosa február óta játszik folyamatosan a New York-i thrasherekkel, ő zenélt a csapattal a július végi budapesti bulin is.

„Jon február óta velünk van, így biztonsággal mondhatom, hogy megfelelt a meghallgatáson", mondta Scott a rádióinterjúban, hangsúlyozva, hogy ez még egyelőre nem a hivatalos bejelentés. „A fejemben viszont mindenképpen ő az ember. Tudom, hogy az embereknek a mai világban szükségük van az effajta információkra, hogy nyugodtan aludjanak, így annyit mondok: ami engem illet, számomra ő az Anthrax gitárosa."

A hír semmiképpen sem meglepő, hiszen korábban már Frank Bello basszer is célozgatott rá, hogy Jonathan lehet a végleges megoldás a zenekarba. „Remekül érezzük magunkat. A jelenlegi állás szerint minden tökéletesen működik, az egész zenekar élvezi a helyzetet, és ez a színpadon is látszik rajtunk. Egyszerűen nyilvánvaló, hogy jól érezzük magunkat. Jon nagyszerű gitáros és nagyszerű srác. Mi másra lenne még szükségünk?" Joey Belladonna énekes mindehhez hozzátette: a zenekar nem feltétlenül szeretne meghallgatásokat tartani, amennyiben nem szorulnak rá, ami szintén egyértelműen Donais esetleges véglegesítésére utalt.

Az persze kérdés, összeegyeztethető-e mindez a Shadows Fall-lal, hiszen az Anthrax rengeteget turnézik, de a massachusettsi metalcore csapat egyelőre éppen pihen, Brian Fair énekes is Death Ray Vision nevű projektjével ad ki albumot szeptemberben.

 

Hozzászólások 

 
+6 #1 Edward_Richtofen 2013-08-14 14:04
Remélem jobban feloldódik majd ezek után a színpadon.:)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.