Gary Holt szerint az Exodus mindegyik Big Four-bandánál jobban játssza a thrasht, ugyanakkor természetesen elismeri a pályatársakat is. A gitáros elmondta: zenekara csakis a saját feje után megy, ami remélhetőleg a rajongóknak is tetszik.

Június végén fergeteges koncertet adott Budapesten az ismét Rob Dukesszal kiálló Exodus. A csapat gitárosát most a ’80-as évek négy legnépszerűbb thrashbandája, a csak Big Four néven emlegetett Metallica, Slayer, Megadeth és Anthrax vonatkozásában kérdezték. „Őszintén szólva sosem foglalkoztam különösebben ezzel: Big Four, Big Five, Big Ten… Az Exodus 2025-ben a legnagyszerűbb thrashbanda a világon, és ez már sok-sok éve így van, szóval mindenki bekaphatja! – mondta Jadranka Jovanović Nešićnek adott interjújában nevetve Gary Holt, amikor arról faggatták, nem zavarja-e, hogy zenekarát sosem sorolták a Big Fourhoz. – Mindegyiküknél jobbak vagyunk! Bocs, tudom, hogy ez most nagyon beképzelten hangzik, de hallgasd meg nyugodtan bármelyik lemezünket: szétzúzzuk őket!”
Gary ettől függetlenül természetesen nagyon szereti a velük együtt startolt thrashzenekarok lemezeit is. „A fekete album az egyik örök kedvenc lemezem. És ugye a Metallica már azelőtt is tízszer akkora volt, mint bármelyikünk… Már a Master Of Puppets idején is arénákat töltöttek meg, ami számomra a valaha készített legfantasztikusabb metállemez. Az …And Justice For All idején pedig még ennél is sokkal nagyobbra nőttek. Akkoriban váltak minden idők legnagyobb metálbandájává. Mindannyiunknak akadtak pillanatai, amikor kicsit nyitottunk a mainstream felé. A Testament például egy időben sokkal kommerszebb zenét játszott. Nálunk talán egyetlen kommerszebb album született az évek során, a Force Of Habit. De a Tempo Of The Damned óta csak Exodus-zenét játszunk, olyat, amilyet mi magunk is hallani szeretnénk. Nem foglalkozunk vele, hogy másnak tetszik-e: ha szerencsénk van, akkor igen, de alapvetően minden albumot magunknak írunk. Nem gondolunk közben senki másra, csak öt ember véleménye számít, akár Zetro, akár Rob énekel. Elsősorban magunknak akarunk örömöt okozni. Leszarjuk, mit gondolnak mások, és ha így állsz hozzá a dolgokhoz, az remélhetőleg a rajongók ízlésével is találkozik.”
Az Exodus a közelmúltban csaknem két teljes albumnyi anyagot, tizennyolc dalt rögzített a stúdióban. Az első lemeznyi adag ebből 2026-ban jelenik meg.



Hozzászólások
Ahhoz kellett volna egy jó énekes is! Mert bár a Dukes-korszakot nem ismerem, de mind Baloff, mind Zetro inkább hadar, mintsem énekelne. Nagyon kevés Exodus dalnál érzem azt, hogy patent lenne az ének - pl. Thorn in my Side, Within the Walls of Chaos, Verbal Razors -, ebből a szempontból a komplett Bonded számomra felejtős, mert hiába vadállat a zene, ha a vokális részekhez érve esetlegességet, véletlenszerűsé get hallok. Nincs szerkezete, struktúrája, kvázi dallama a témáknak. Ahogy-esik-úgy-puffan jellege van nekem a legtöbb Exo dalnak - ha az éneket hallgatom.
És abszolút nem a hangszínnel van problémám, mert pl. Blitz az egyik kedvenc metalénekesem valaha. Csakhogy ő az elemi gonoszságon túl mindig is emlékezetes énektémákban gondolkodott, dallammal, visszatérő részekkel, rímekkel, szótagszámra stimmelő sorokkal stb. - amellett, hogy egy teljesen más dimenzióban mozgó szövegíró mindemellett.
Részemről Destruction lesz az, de a Big 4-t is abszolút elismerem, illetve a Testament/Exodus párost is.
Amiért totál megértem, Gary Holt nyilatkozatait, az az elmaradt siker, mert ők is simán lehetettek volna annyira ismertek, mint pl. az Anthrax, csak éppen pechesek voltak, már az első lemez megjelenése kapcsán is.
Minden esetre ez csak történelem. Ami fix, hogy a modern érában az Exodus messze túlszárnyalta a Big 4-t, bár szerintem teljesen meglepő, hogy a négyes fogatból az Anthrax van a legjobb formában, akinek már nagyon régóta várjuk az új albumát...
a Metálcsicska egy csicska pózer szar... a nevében is benne van XD ....Gary Holt meg az isten...a thrash Lemmyje :D
Moby Dick
Akela
Atomic
Exit
Nekem meg ez. A sok kommersz szaron (Metalica Slayer stb) csak röhögtünk már régen is a haverokkal.
Ma? Lassan tíz éve lemezt se adtak ki...
Az Exodus nem a múltjából él?
kb. 40 éve nem az. De lényeges ez?
A Metallica minden idők legjobb Thrash Metal zenekara, ennyi a lényeg, a többi csak rizsa.
Mert akkor pízt is lehet keresni vele :)
De akkor miért remélhetőleg? :D
Nagyon nagy jóindulattal talán az Among The Living nevezhető thrashnek.