Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Fonogram: íme az idei jelöltek!

Április 29–én, szombaton a Fonogram–nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a Fonogram – Magyar Zenei Díjat. Megvannak a jelöltek is.

0404fonogram

A Magyar Hangfelvétel–kiadók Szövetsége (MAHASZ) három évtizede minden évben odaítéli a különböző zenei stílusok hazai és nemzetközi legjobbjainak az őket megillető szakmai elismeréseket. 2023 sem lehet kivétel, ráadásul Fonogram – Magyar Zenei Díj néven idén huszadik alkalommal hirdetnek majd győzteseket.

A zenei szakemberekből, újságírókból és zenészekből álló, összesen huszonöt tagú szakmai zsűri – amelynek a Shockmagazinon is publikáló Danev György is tagja – az első körös szavazás során a beérkezett, idén ismét rekordmennyiségű, mintegy 1500 egyedi nevezés közül választotta ki a tizennyolc kategória öt-öt (holtverseny esetén több) jelöltjét. Közülük kerülnek ki a második forduló voksainak összesítését követően a nyertesek.

Az év hazai hard rock vagy metál albuma vagy hangfelvétele kategória jelöltjei:

Dalriada – Őszelő (H–Music)
Depresszió – Vissza a Földre (H–Music)
Down For Whatever – Mondd el (Prime Event Management)
iamyank / All Machines Will Fail – And We (NOW Books & Music)
Leander Kills – Vérkeringő (Keytracks Hungary)
VODKA FOR KIDS – DiSMiSFiT (szerzői kiadás)

Az év külföldi hard rock vagy metál albuma vagy hangfelvétele kategória jelöltjei:

Def Leppard – Diamond Star Halos (Universal Music)
Ghost – Impera (Universal Music)
Megadeth – The Sick, The Dying... And The Dead! (Universal Music)
Ozzy Osbourne – Patient Number 9 (Sony Music)
Rammstein – Zeit (Universal Music)
Volbeat – Servant Of The Mind (Universal Music)

További részletek és jelöltek itt.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
#2 faktor69 2023-04-04 17:17
Nekem sincs meg egyik se, pedig nem kevés magyar zenét hallgatok és veszek meg CD-n.

Azokat díjazzák (6-ból 4) akik elég népszerűek anélkül is, viszont egy-két underground bandának meg pont jól jönne egy ilyen díj. Csapatneveket nem írok, kinek ki.
Idézet
 
 
#1 bogar 2023-04-04 10:20
Engem ezen az oldalon már neveztek a magyar zenekarok védelmezőjének.
Nos!
Azt hiszem, hogy mindent elmond a tavalyi év hazai felhozataláról az, hogy egy lemez sincs meg a jelöltek közül.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.