Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Februártól elvileg stúdiózik a Deftones

Még idén megjelenhet a Deftones új lemeze. Stephen Carpenter gitáros szerint ha minden jól megy, a zenekar már a következő hetekben megkezdi a Koi No Yokan folytatásának munkálatait.

„Most is folyamatosan írjuk az új lemezt, és a jövő héten a tervek szerint megkezdjük a felvételeket”, mondta a MusicStoreLive-nak Stephen. „De majd minden úgy halad, ahogy jön… Most még nem vagyunk teljesen készen, de van időnk, és dolgozunk a lemezen.”

A banda következő kiadványa tehát egy teljesen új anyag lesz, nem pedig a Deftones-diszkográfia elveszett fejezete, az Eros. Utóbbin éppen az utolsó simításokat végezték 2008 novemberében, amikor Chi Cheng basszusgitáros autóbalesetet szenvedett és kómába esett. A zenekar sosem fejezte be a lemezt, és csak Chi halálának első évfordulóján, tavaly tavasszal tettek ki róla a netre egy Smile című szerzeményt. Mint az évek során többször is elmondták, az anyag emellett nem is reprezentálja megfelelően a banda mostani állapotát sem emberileg, sem zeneileg. Chino Moreno énekes az utóbbi években ugyanakkor már nem zárta ki, hogy előbb-utóbb amolyan különleges kiadványként napvilágot lásson az Eros.

 

Hozzászólások 

 
#4 chino the hero 2015-01-28 18:07
Nagyon várós!!!
Idézet
 
 
+1 #3 cápaidomár 2015-01-28 11:26
Na, most meg is próbálom ragadni az alkalmat.

A súlyos függőséget okozó Around the Fur-ről mikor lesz cikk a klasszikushockb an?
Idézet
 
 
#2 cápaidomár 2015-01-27 23:44
Az az, óriási lemez lett a Koi no Yokan, az egyik legjobb amit valaha is kiadtak.
Idézet
 
 
+6 #1 senkise 2015-01-26 23:42
Helyes, helyes, a Koi No Yokan albumot hallottam először tőlük, egy zseniális mesterművet, alig várom a folytatást :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.