Shock!

február 05.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Ezúttal lehetőségünk volt sokkal jobban alászállni a zenénk által határolt szakadékokba”

0301svoidÁprilis 18-án jelenik meg a Svoid második albuma. A Storming Voices of Inner Devotiont a Sun & Moon Records gondozza, és alább két dalt is meg lehet hallgatni róla.

„A felvételek több helyszínen zajlottak, végül az albumot Somogyvári Dániel segítségével producereltük az 1G Stúdióban”, mondja a zenekar. „Az artwork felelőse ezúttal is Sallai Péter (Mortpaintgraphics) volt, munkája igen mélyen mutatja meg képekben azt, amit a zenével kifejezni kívántunk. Hosszú és benőtt ösvények vezettek a forrásainktól eddig a percig, ami most tisztább, mint valaha. Az új album az elkészült tizenegy dalt és az üresség számtalan arcát mutatja meg, ami sodrásával tükröz mindent a jelenünkből. Ezúttal lehetőségünk volt sokkal jobban alászállnunk a zenénk által határolt szakadékokba, az eltelt idővel tolva el annak szegélyeit. A Storming Voices Of Inner Devotion az eddigi mindenségünket átívelő lenyomat, hódolatunk a végtelen űr iránt. Legyetek ott tehát, várva a váratlan perceket!”

A csapattól alább két friss dal is meghallgatható egy tavalyi Watain-feldolgozás mellett.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.