Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Ezúttal a színpadon lépett ki a Five Finger Death Punchból Ivan Moody

Úgy fest, most már egyetlen turnét sem tud megúszni színpadi dráma nélkül a Five Finger Death Punch: a jelenleg Európában koncertező zenekar ezúttal Tilburgban koncertet, ahol bizonyos történéseket nem lehetett értelmezni, Ivan Moody énekes pedig kilépését is bejelentette.

0519ffdpb

Noha legutóbbi furcsa nyilatkozata után a Five Finger Death Punch frontembere határozottan cáfolta, hogy távozna a banda soraiból, minden azért biztosan nincs rendben náluk. A június 12-ei tilburgi koncerten például a csapat eleve nem Ivannel, hanem Tommy Vexttel (Divine Heresy) állt ki a színpadra, és Moody csak a harmadik számra jött fel társaihoz. Innentől sem ment azonban minden rendben: a zenekar rövidebb műsort adott a szokásosnál, a beszámolók szerint ez sem volt túl jó, és az énekes közben is vitatkozott társaival, illetve a számok között folyamatosan ki-be járkáltak a színpadról. Az este megkoronázását pedig az jelentette, amikor Ivan közölte, hogy ez az utolsó fellépése a csapattal. Utóbbira természetesen nem vennénk mérget, hiszen a Death Punch jelenleg egy európai turné kellős közepén jár, és a következő bulijuk pont holnap esedékes az osztrák NovaRockon. Ugyanakkor a „meddig mehet még ez így?” kérdés mindenképpen indokoltnak tűnik…

A frontember legutóbb tavaly év végén produkált látványos színpadi nagyjelenetet, amikor egy – nem első – színpadi összeomlás után ott kellett hagynia a Five Finger Death Punch, a Shinedown, a Sixx: A.M. és az As Lions közös turnéját, majd rehabilitáción vett részt közelebbről meg nem határozott problémái miatt. Moody helyét akkor az All That Remains énekese, közeli barátja, Phil Labonte foglalta el. Ivanről köztudott, hogy eleve balhés, hányattatott múlttal rendelkezik, és mentális nehézségei mellett komoly küzdelmeket folytatott a drogokkal és az alkohollal is az elmúlt években. A Five Finger Death Punch ugyanakkor az utóbbi bő tíz év legsikeresebb metalbandája az Egyesült Államokban, és Ivan személyiségének, szövegeinek igen komoly szerepe volt a felfutásukban, így az énekes távozása mindenképpen komoly érvágást jelentene nekik.

FRISSÍTÉS: A zenekar a tilburgi botrány másnapján jelentett be egy teljes őszi európai turnét az In Flames társaságában. A két csapat december 8-án Bécsben, a Stadthallében játszik.

 

Hozzászólások 

 
#10 Sanctus 2017-06-13 22:28
Idézet - Sanctus:
Idézet - sehol:
Idézet - Sanctus:
Zoli szerint az egész igazából mocskos nagy rákenról, nincs semmi látnivaló vagy probléma, Ivan nem klinikai eset csak morci volt, mert úgy kezdődött el a koncert hogy ő még a színpad közelében sem volt. Aztán amikor nagy nehezen odaért, sikerült egy olyan stage dive-ot nyomnia, hogy lesérült közben, aztán tönkrement a mikrofonja is. Ők megtettek minden tőlük telhetőt, de hát ki ne lett volna ideges a helyükben...


Jó indok, mondjuk felveti a kérdést hogy ugyan mit keresett akkor a Divine Heresy-s tag a színpadon.
1., - Egy korábbi koncertről véletlenül fennmaradt?
2., - Mivel nem került elő az énekes, az első szembejövő embert akit találtak megkértek hogy helyettesítsen?í
3., - Divine Heresy koncertnek indult csak a többiek nem találták a színpadot?

Rejtély, örök rejtély...


Egyébként a teljes koncertfelvétel t megnézve közel sem olyan drámai a helyzet... egyrészt az első számnál már belépett Moody a szólónál, másrészt Tommy sem a csapattal sétált fel, hanem az első pár sor után berohant, gondolom amikor szóltak hogy gebasz van. Ivan egyébként tényleg megsértődött ezen (most vagy hogy a csapat sétált fel nélküle, vagy hogy a rendezők elbaszták a dolgot és hamarabb indult a dolog), szóvá is tette, ez a primadonna része a dolognak. A "kilépek a zenekarból" után egyből belekezdtek a Jekyll and Hydeba, közben meg a zenésztársak rendesen tapsoltatták Ivant...


A nem drámait persze olyan szempontból értem, hogy láthatóan feszültek voltak mind, beszólogattak egymásnak, főleg Jason és Ivan akik köztudottan nehezen viselik el egymást, és koncert közben is sok volt a szünet, de akkora drámázás azért nem történt, ráadásul Ivant ápolták közben a színpad szélén. Kívülről nézve így még tényleg az is simán belefér hogy egyszerűen túl sok szar történt aznap. Nem profi hozzáállás, de profiktól is láttunk már csúnyábbat :)
Idézet
 
 
#9 Sanctus 2017-06-13 22:24
Idézet - sehol:
Idézet - Sanctus:
Zoli szerint az egész igazából mocskos nagy rákenról, nincs semmi látnivaló vagy probléma, Ivan nem klinikai eset csak morci volt, mert úgy kezdődött el a koncert hogy ő még a színpad közelében sem volt. Aztán amikor nagy nehezen odaért, sikerült egy olyan stage dive-ot nyomnia, hogy lesérült közben, aztán tönkrement a mikrofonja is. Ők megtettek minden tőlük telhetőt, de hát ki ne lett volna ideges a helyükben...


Jó indok, mondjuk felveti a kérdést hogy ugyan mit keresett akkor a Divine Heresy-s tag a színpadon.
1., - Egy korábbi koncertről véletlenül fennmaradt?
2., - Mivel nem került elő az énekes, az első szembejövő embert akit találtak megkértek hogy helyettesítsen?í
3., - Divine Heresy koncertnek indult csak a többiek nem találták a színpadot?

Rejtély, örök rejtély...


Egyébként a teljes koncertfelvétel t megnézve közel sem olyan drámai a helyzet... egyrészt az első számnál már belépett Moody a szólónál, másrészt Tommy sem a csapattal sétált fel, hanem az első pár sor után berohant, gondolom amikor szóltak hogy gebasz van. Ivan egyébként tényleg megsértődött ezen (most vagy hogy a csapat sétált fel nélküle, vagy hogy a rendezők elbaszták a dolgot és hamarabb indult a dolog), szóvá is tette, ez a primadonna része a dolognak. A "kilépek a zenekarból" után egyből belekezdtek a Jekyll and Hydeba, közben meg a zenésztársak rendesen tapsoltatták Ivant...
Idézet
 
 
+5 #8 sehol 2017-06-13 21:23
Idézet - Sanctus:
Zoli szerint az egész igazából mocskos nagy rákenról, nincs semmi látnivaló vagy probléma, Ivan nem klinikai eset csak morci volt, mert úgy kezdődött el a koncert hogy ő még a színpad közelében sem volt. Aztán amikor nagy nehezen odaért, sikerült egy olyan stage dive-ot nyomnia, hogy lesérült közben, aztán tönkrement a mikrofonja is. Ők megtettek minden tőlük telhetőt, de hát ki ne lett volna ideges a helyükben...


Jó indok, mondjuk felveti a kérdést hogy ugyan mit keresett akkor a Divine Heresy-s tag a színpadon.
1., - Egy korábbi koncertről véletlenül fennmaradt?
2., - Mivel nem került elő az énekes, az első szembejövő embert akit találtak megkértek hogy helyettesítsen?í
3., - Divine Heresy koncertnek indult csak a többiek nem találták a színpadot?

Rejtély, örök rejtély...
Idézet
 
 
+7 #7 maradonnna 2017-06-13 15:58
Ivánkához hasonló trottyos bohócot szerintem gond nélkül találnak..ha meg nem,hát akkor sem történik semmi!ilyen zenekarokkal teli a padlás :)
Idézet
 
 
+8 #6 Sanctus 2017-06-13 13:23
Zoli szerint az egész igazából mocskos nagy rákenról, nincs semmi látnivaló vagy probléma, Ivan nem klinikai eset csak morci volt, mert úgy kezdődött el a koncert hogy ő még a színpad közelében sem volt. Aztán amikor nagy nehezen odaért, sikerült egy olyan stage dive-ot nyomnia, hogy lesérült közben, aztán tönkrement a mikrofonja is. Ők megtettek minden tőlük telhetőt, de hát ki ne lett volna ideges a helyükben...

Úgyhogy mostantól ha én is morci leszek mert reggel leáll a BKV és nem jutok be időben, egyből felmondok.
Idézet
 
 
+3 #5 cápaidomár 2017-06-13 12:07
Így ment gallyra a Coal chamber is, csak ott még verekedések is voltak.
Idézet
 
 
+10 #4 Codename333 2017-06-13 08:48
"Zseniális szövegek" ide baseball ütöővel meg zászlóval hadonászás oda én biztos kibasztam volna...pláne hogy Ivánka úgy vonult le mint egy sértődött kamasz aki nem kapta meg a zsebpénzét.Én azt mondanám zoliék helyében hogy: IGEN?akkor viszlát öreg TE AKARTAD!.....kurva gáz...Azt meg ne mondja már senki hogy leállt a drogokkal....vagy ha igen vissza kéne szokni.....addig nem csinált ilyeneket nagyon.Nem látok a dolgok mögé én sem de nekem nagyon úgy fest mintha ezzel valami el akarna érni.Valamit ami a zenekaron belüli fezsültségekhez is vezet....franc tudja mi a baj itt....
Idézet
 
 
+10 #3 LiliMiciPanniSári 2017-06-13 08:17
tisztamerika
Idézet
 
 
+10 #2 Tulus 2017-06-13 06:49
Pöcsfejek.
Idézet
 
 
+31 #1 Slipperywhenwet 2017-06-13 04:46
Figyeld meg, majd ha moody nélküli hakni körök jönnek, akkor majd jó lesz Magyarhon is egy koncertre...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.