Szeptember 5-én új albummal jelentkezett az Ossian. A csapat friss albumának címe Célpont a szívemen, és most az Érkezem című dalhoz forgattak róla videót.

A tavaly februárban megjelent – és idővel platinalemezzé nemesedett – Angyalok és Emberek után szeptember elején új, tizenkét tételt felsorakoztató albummal jelentkezett pénteken az Ossian. A Célpont a szívemen címet kapott nagylemez tematikus H-Music magazinnal érkezett meg, de kétféle LP-n, és pendrive-on is rendelhető – pólóval, többféle rajongói csomag részeként, akár további Ossian-relikviákkal.
„A minket körülvevő világ gyakran elveszi a kedvet és a hitet, de szerencsére megmaradt néhány örök jó dolog, ezek között ott van a zene és annak minden formája – mondja a lemezről Paksi Endre. – A zene hallgatása, játszása és alkotása újra és újra feltölt, erőt ad és átlendít a nehéz napokon. Szívből remélem, hogy ennek az albumnak a dalai legalább annyi örömet és szép pillanatot adnak majd nektek, mint amennyit mi kaptunk az elkészítése közben! Szerintem Ricsi is egyetért majd azzal, ha azt mondom, hogy a színpadon töltött idő mellett mi az alkotást tartjuk a leginkább szerethetőnek. Ezt soha nem fogom megunni! Nem tudom, hogy a mostani fiatalok miképpen alkotnak, de én még mindig füzetbe körmölöm az első ötleteket, a demókat is nagyon egyszerű módon rögzítem és valami elképesztő varázslat, amikor a gyűrött füzetlapokból egyszer csak lesz egy lemez!”
Az albumra az alábbi szerzemények kerülnek fel:
01. Célpont a szívemen
02. Ami a szememben
03, Abban a percben
04. Ugyanúgy más
05. Érkezés
06. Csend a vonalban
07. Számok csak az évek
08. Vádalku az ördöggel
09. Szívedben hegedül
10. Fényes évek
11. Lélektánc
12. Mesél a Tél
Az albumról most az Érkezés című dalhoz készült videó. A lemezbemutató szeptember 13-án esedékes a Barba Negrában, részletek itt. Emellett szeptember 7-én dedikálást és közönségtalálkozót tart a zenekar a Corvin moziban, ahová mindenkit szeretettel várnak.



Hozzászólások
Tévedsz, Gyuribá metál.
Túl sok metal életérzés már nincs ebben a mai Ossian-ban, az biztos.
Szóval ez nekem kurvára a legalja. A zenéről nem akarok beszélni, mert teljesen szubjektív, de a képi megjelenítés egyszerűen olyan olcsó, ötlettel és igénytelen, mint anno a Szomszédok sorozat volt. Szinte vártam, hgoy a végén veltűnik Etus, vagy hogy a f@szomba hívták és mond valami magvasat!
de mi ez a fos zene?
Ez a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy olyan lagymatag és monoton, mintha direkt babaaltató-zenének szánnák.