Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Együtt jön Budapestre a Hatebreed és a Napalm Death!

Február 25-én sokak álma válik majd valóra, hiszen még alig heverhettük ki a december 9-i Madball-koncertet, máris fel kell készülni arra, hogy két olyan, mindmáig megújuló zenekar látogat majd az A38 szervezésében a Barba Negrába, amik több évtizedes munkájukkal rengeteget tettek a modern keményzene jelenéért. Márpedig a Hatebreed és a Napalm Death külön-külön is megérdemlik a figyelmet, együtt pedig biztosan nem kímélnek majd senkit sem.

121hbnd

Jamey Jastáék hatodik nagylemeze, a 2013 januárjában megjelent The Divinity Of Purpose valóban új időszámítást indított el a Hatebreed életében, hiszen a connecticuti metalos hardcore banda visszafoglalta saját trónját abban a hangzásvilágban, aminek alapjait tizenöt évvel korábban ők maguk rakták le. Erről a nyári, Budapest Parkban adott koncerten is megbizonyosodhatott az a másfélezer rajongó, akik egyként ordították a friss dalok sorait is, hiszen a thrash metalból, a hardcore/punkból és a súlyos groove-okból építkező dalok nagymesterei élőben is bizonyították, hogy kiemelkedő formában vannak. Mindezt az is bizonyítja, hogy az idei év világkörüli turnéi tavaly sem hagynak alább, így az emblematikussá vált zenekar – amely 2007-ben az A38 Hajón is fellépett a Kultiplex, valamint a méltán legendás Sportsziget után – a következő évet a Napalm Death oldalán indítja el, közös, megosztott headliner-turnéjuk pedig Budapestre is eljut majd egy linzi fesztivál és egy umeai fellépés között. Ha pedig a legközösebb nevezőt keressük Barney-ék zenekara és a Hatebreed között, az biztosan az, hogy mindkét zenekar sokkal inkább vezető, semmint követő természetű.

Az extrém hangzások szerelmeseinek aligha kell ecsetelni, hogy a Hatebreed és a Napalm Death mindmáig hogyan befolyásolja alapjaiban a keményzene jelenét, és ez egyes egyedül annak tudható be, hogy egyik formáció sem elégszik meg saját komfortzónájával, és folyamatosan törekszik arra, hogy frissen tartsa üzenetét és zenéjét egyaránt. A brit grind-legenda 2012-ben jelentette meg legutóbbi nagylemezét, az itthon is bemutatott Utilitariant, ám a banda azóta splitelt a Converge-dzsel és az Insect Warfare-rel is, miközben a zenekart immáron 33 éve (!) ugyanaz a tenni akarás és a hardcore-ból merített üzenetközpontúság jellemzi. 2014 első igazán kiemelt keményzenei eseménye így valódi örömünnep lesz mindazoknak, akik a metalközeli hardcore, a grindcore, a death metal és a punk négyszögében érzik otthonosan magukat, a koncert pedig nemcsak amiatt kihagyhatatlan, mert ritka dolog két ekkora óriást egy színpadon látni, hanem azért is, mert még bőven van mit mondania mindkét zenekarnak – és emiatt továbbra is érdemes figyelni rájuk.

További részletek folyamatosan itt.

 

Hozzászólások 

 
+3 #2 Zoli 2013-12-11 19:43
Nemrég hallgattam meg egy 90-es évekbeli válogatást (hardcore holocaust 2.) rajta a napalm death-el. Az tényleg extrém amit ott hallunk és később az utopia még előremutatóbb volt. Csináltak még egy-két jó lemezt, de véleményem szerint a műfaj keretei miatt nem nagyon van továbblépési lehetőségük. Mindenesetre örülök hogy megint jönnek, legendákat mindig szívesen néz és hallgat az ember!
Idézet
 
 
+2 #1 kéjsóvár bohóc 2013-12-11 12:57
Előrukkolhatna már a Napalm Death valami jóféle terrorcsapással ! Élő legendák!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.