Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Doomed User: hallgasd meg a második új Deftones-számot!

0311deftonesGore címmel érkezik tavasszal a kaliforniai Deftones új nagylemeze, amely körül máris érdekes az extra hírverés, hiszen mint kiderült, Stephen Carpenter gitáros nem igazán érezte magáénak a friss dalokat. Most mindenesetre közzétették a második számot is.

Április 8-án hozza ki a Warner a Deftones új albumát, amely a Gore címet kapta. Chino Moreno énekes egy korábbi nyilatkozata szerint szerint a lemez nem igazán hasonlít a Deftones utolsó két anyagához, a 2010-es Diamond Eyeshoz és a 2012-es Koi No Yokanhoz. „Azt a két albumot nagyon hasonló módszerekkel készítettük: egy rövid időre bezárkóztunk a próbaterembe, megírtuk a dalokat, és felvettük őket. Emiatt eléggé az akkori állapotunkat örökítettük meg, és eléggé egységesen is szólt a végeredmény. Ezt a mostanit viszont egy jó év alatt raktuk össze részletekben, több dalszerzési periódus során, vagyis kissé széttöredezettebb az anyag, de jó értelemben. Beteszel egy dalt, ami teljesen más, mint az utána következő, vagy az azt megelőző. Tehát nem olyan, hogy volt egy központi ötlet, ami aztán az egész anyagot áthatja és meghatározza hangulatilag. De mint minden Deftones-lemez, ez is dinamikus anyag, amiben egyszerre rejlik ott a hangos agresszivitás meg a lágyság, viszont van egyfajta hullámzó deftones_cjellege, lüktetése. Nehéz szavakkal érzékeltetnem, hogyan is szól… Mindenképpen deftonesos. Én úgy tekintek rá, hogy eljutottunk vele a következő lépcsőfokra ahhoz képest, ahol legutóbb álltunk.”

A dallista az alábbi:

01. Prayers/Triangles
02. Acid Hologram
03. Doomed User
04. Geometric Headdress
05. Hearts/Wires
06. Pittura Infamante
07. Xenon
08. (L)MIRL
09. Gore
10. Phantom Bride
11. Rubicon

Az anyagon Jerry Cantrell is vendégeskedik majd egy számban.

 

Hozzászólások 

 
+3 #2 matheus 2016-03-19 10:51
Nem tudom miért, de ez a dal valahogy nem talált. Az tök jó, hogy a Diamond Eyes-t idézi, de az eleje kb egy az egyben a Royal a baglyos lemezről. Meg a vokál sem ül. Nem tudom, furcsa. A dobhangzásról nem is beszélve, nagyon tompán szól pl az előző kettőhöz képest. A 0:22-től kezdődő riff viszont telitalálat, nagyon 90-es évek. Szóval vegyesek az érzések, a Prayers/Triangles viszont zseniális. Mindenesetre azért nagyon várom!
Idézet
 
 
+3 #1 cápaidomár 2016-03-18 15:16
Tetszik. Szerintem jó lesz az új lemez. Van egy ilyen megérzésem. Ez a szám is változatos. Szerintem jól áll nekik az ilyesmi. De én továbbra is érzem mindkettőben a gyöngybagoly szellemét :-)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.