Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Danzig szerint lehet folytatása a két őszi Misfits-koncertnek

0517misfits5Szeptemberben, több mint három évtizednyi kihagyás után Denverben, majd Chicagóban is együtt lép színpadra a Misfits három legendás régi tagja, Glenn Danzig énekes, Jerry Only basszusgitáros és Doyle Wolfgang Von Frankenstein gitáros. A frontember szerint a buliknak akár folytatása is lehet.

Jerry Only után végre megszólalt a Misfits ősfelállásának részleges újjáalakulásáról Glenn Danzig is. „Tényleg úgy volt, hogy soha nem fog összejönni, de legalább két koncert erejéig mégis megvalósul", mondta a frontember a Rolling Stone-nak. „Meglátjuk, hogy megy ez a két buli, és akár még további közös munka is kisülhet belőlük, de hát ki tudja, hová vezet ez az egész? Nem hinném, hogy katasztrófa lesz a dolog, sokkal inkább úgy gondolom, kiválóan sikerül."

Danzig is megerősítette, amit Only már elmondott, vagyis hogy a páros vitás jogi kérdések tisztázása céljából ült le tárgyalni januárban, és végül ebből lett fullos reunion. „Anélkül, hogy belemennék olyan részletekbe, amikről nem beszélhetek, valóban közvetítő egyeztetések jelentették a kiindulópontot, és onnan léptünk aztán tovább. Sok mindent hagytunk a hátunk mögött, és bizonyos régóta fennálló vitás kérdéseket is rendeztünk. Vagyis nem valami hirtelen ügyről van szó. Nem mondanám, hogy Jerryvel ezelőtt jóbarátok lettünk volna. Az elején nyilván azok voltunk, de aztán történt egy s más, amitől ez a barátság elromlott. De pontot tettünk ezek végére."

Egyelőre persze senki sem tudja, mire lehet számítani a két bejelentett Misfits-koncerttől. „Én csak azt teszem majd, amit általában: kimegyek a színpadra, jól szórakozom, és biztos vagyok benne, hogy mindenki más is kurva jól érzi majd magát. Annyira le akarok nyűgözni mindenkit, hogy az emberek lehetőleg ne is tudják, mi baszta őket így fejbe!"

A Misfits klasszikus Static Age-éről itt olvashatsz.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.