Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Dalokat demózgat a Sanctuary

0224jmTovábbra is aktívan dolgozik a háttérben a Sanctuary, méghozzá azzal a Joseph Michaellel, aki a banda elvileg utolsóként hirdetett turnéján is szerepelt. A jelek szerint tehát a zenekar mégis folytatja Warrel Dane nélkül is…

Úgy tűnik, mégsem feltétlenül ért véget a Sanctuary pályafutása azzal az amerikai turnéval, amelyen Joseph Michaellel, a Witherfall énekesével állítottak emléket a tavaly decemberben elhunyt Warrel Dane-nek. A frontember a Metal Insidernek adott interjújában most azt mondta: demózgat a zenekarral. „Az utóbbi időben havi néhány alkalommal elrepülök Seattle-be, hogy Lennyvel, Dave Budbill-lal és George Hernandezzel zenéljek. Épp most vettünk részt egy fotózáson is. Fel is kell majd demóznom néhány dalt”, nyilatkozta Michael.

Egyelőre nem tudni biztosan, hogy a szóban forgó dalok befejezetlen korábbi témák vagy teljesen újak, mint ahogy azt sem, mikor és milyen formában láthatják majd meg a napvilágot. Lenny Rutledge gitáros, a zenekar főnöke ugyanakkor már tavasszal sem zárta ki annak lehetőségét, hogy a Sanctuary esetleg továbbmehet. „Sok zenénk van”, mondta a Metal Waninak akkor. „Josephfel már beszéltünk a dologról, és megkapott pár nótát azok közül, amiken dolgoztunk, szóval meglátjuk, hová jutunk ezekkel. Nem titok: élőben játszani más, mint stúdiózni. Élőben nagyszerűen éreztük magunkat, ezt elárulhatom. Jól kijövünk egymással, minden este élveztük a koncerteket. Joseph nagyon odatette magát, és utálom ezt mondani, mert mindenkinél többre becsültem Warrelt, de újat is hozott ebbe az egészbe. Warrel nagyon hosszú időn át volt a zenei társam, és igazából sosem gondoltam rá, hogy bárki mással zenét írjak, de ebben a helyzetben Joseph most új életet lehelt a zenekarba. Tudtunk játszani olyan dalokat is, amiket normális esetben Warrellel nem nyomtunk. Az utolsó években már akadtak bizonyos problémák a hangjával és az egészségével. Továbbra is elképesztő énekes és dalszerző volt, de bizonyos dolgokat már tartottunk volna elnyomni a koncerteken. Így viszont, hogy Joseph itt van velünk, mással is megpróbálkozhattunk. Mindez új energiát hozott a zenekarba, ami nagyszerű. Haladunk tovább.”

A Witherfall új albuma, az A Prelude To Sorrow ugyanúgy a napokban jelent meg, mint Warrel Dane posztumusz Shadow Work szólólemeze.

Hozzászólások 

#8 Igor Igorovics 2018-11-06 04:23
Nem értem azokat akik a pénzről beszélnek. Persze a gázsi jól hangzik elsőre, de ha végigveszzük azt, hogy mennyi felé megy el a lóvé, már messze nem olyan szuper a dolog. Nyilván adózni kell belőle, szemléyzetet fizetni kell (roadok, tecnikusok, sofőr, merchpultos, menedzser, ügynöki jutalék stb), elosztani a zenekartagok arányában, turnébusz bérlés+ egyéb költségek (pl. tönkremegy valami), már nem is olyan szuper a dolog. Nem tudom mennyiért lépnek fel, és ha elég aktívak, szerintem meg lehet élni belőle, de nem hiszem, hogy fényesen. A Sanctuary nem Warrel szólózenekara volt, csak ő volt belőle a legismertebb a Nevermore miatt. Ha folytaják, hát folytaják, az ő dolguk.
Idézet
 
#7 JR 2018-11-05 20:44
Ennyike. 100%-ig egyetértek.

Idézet - White Sunday:
Mi a bánatot csináljanak? Ehhez értenek és nem ők kérték, hogy a zenésztársuk igya halálra magát. Bocs, ha ez most durvának tűnik, de nem gondolom, hogy ők bármi rosszat tettek, tesznek azzal, hogy zenélnek a zenekarukban. Warrel Dane nyugodjon békében, zseniális énekes és szeretni való figura volt, a többiek meg használják ki a lehetőségeiket, amíg tudják. Ha meg valakinek az a téves kép lebeg a szeme előtt, hogy most aztán nagyokat kaszálnak, az kicsit nézzen utána a nézőszámoknak :)
Idézet
 
#6 White Sunday 2018-11-05 19:11

#5 Takács Attila 2018-11-05 18:12
Idézet - Gál József kutyája:
Idézet - hunterkiller:
Idézet - Zombee:
Én nem gondolnám, hogy a Sanctuary anyagilag akkora biznisz. Kultbanda, de a Nevermore szerintem túltett rajtuk népszerűségben. Még az is lehet, hogy szeretnek együtt zenélni, és akkor kézen fekvő, hogy van egy ismert név már. A régi lemezeknek nincs is listás helyezése, az utolsó friss anyagból meg elment a Wikipedia szerint az USA-ban 3000+ példány. Fesztiválokat leszámítva meg odaát is kb annyi ember előtt lépnek fel, mint itthon volt a pecsás buli.

Turnézás = pénz. Ne lemezekben gondolkodj.

És akkor mi van, ha turnézás=pénz? Mi abban annyira szomorú neked, hogy búslakodj? Gondolom te fizetés helyett metálvillát kérsz hónap végén a munkahelyeden.

Az a szomorú hogy, el árulták a régi barát emlékét s továb zenélnek nélkűle is.Ez már nem a testvériségről a metálról szól hanem, a Dollárról.A pénz az mocskos mindíg.
Idézet
 
#4 Gál József kutyája 2018-11-05 18:10
Idézet - hunterkiller:
Idézet - Zombee:
Én nem gondolnám, hogy a Sanctuary anyagilag akkora biznisz. Kultbanda, de a Nevermore szerintem túltett rajtuk népszerűségben. Még az is lehet, hogy szeretnek együtt zenélni, és akkor kézen fekvő, hogy van egy ismert név már. A régi lemezeknek nincs is listás helyezése, az utolsó friss anyagból meg elment a Wikipedia szerint az USA-ban 3000+ példány. Fesztiválokat leszámítva meg odaát is kb annyi ember előtt lépnek fel, mint itthon volt a pecsás buli.

Turnézás = pénz. Ne lemezekben gondolkodj.

És akkor mi van, ha turnézás=pénz? Mi abban annyira szomorú neked, hogy búslakodj? Gondolom te fizetés helyett metálvillát kérsz hónap végén a munkahelyeden.
Idézet
 
#3 hunterkiller 2018-11-05 16:10
Idézet - Zombee:
Én nem gondolnám, hogy a Sanctuary anyagilag akkora biznisz. Kultbanda, de a Nevermore szerintem túltett rajtuk népszerűségben. Még az is lehet, hogy szeretnek együtt zenélni, és akkor kézen fekvő, hogy van egy ismert név már. A régi lemezeknek nincs is listás helyezése, az utolsó friss anyagból meg elment a Wikipedia szerint az USA-ban 3000+ példány. Fesztiválokat leszámítva meg odaát is kb annyi ember előtt lépnek fel, mint itthon volt a pecsás buli.

Turnézás = pénz. Ne lemezekben gondolkodj.
Idézet
 
#2 Zombee 2018-11-05 14:49
Én nem gondolnám, hogy a Sanctuary anyagilag akkora biznisz. Kultbanda, de a Nevermore szerintem túltett rajtuk népszerűségben. Még az is lehet, hogy szeretnek együtt zenélni, és akkor kézen fekvő, hogy van egy ismert név már. A régi lemezeknek nincs is listás helyezése, az utolsó friss anyagból meg elment a Wikipedia szerint az USA-ban 3000+ példány. Fesztiválokat leszámítva meg odaát is kb annyi ember előtt lépnek fel, mint itthon volt a pecsás buli.

Idézet - hunterkiller:
$zomorú...
Idézet
 
#1 hunterkiller 2018-11-05 12:52
$zomorú...
Idézet
 
Szóljon hozzá!

Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.