Tizenhetedik albumát jelenteti meg szeptember 19-én a Paradise Lost. Az Ascension most hivatalosan végighallgatható, a turnén pedig ismét eljut Budapestre is a zenekar.
Se szeri, se szám a Tomas Lindberget búcsúztató üzeneteknek, bejegyzéseknek. Mikael Stanne, a Dark Tranquillity és a The Halo Effect frontembere szerint az At The Gates kedden elhunyt énekese a göteborgi színtér legfontosabb alakja volt.
Októberben jelenik meg a Biohazard klasszikus felállásának visszatérő albuma. A ’90-es évek elejének hangulataihoz közelítőnek ígért Divided We Fallról most újabb dalt lehet meghallgatni.
Több mint három évtized után, október 17-én végre tényleg megjelenik a svájci Coroner régóta várt új nagylemeze. Az album a Dissonance Theory címet viseli majd, és a Century Media gondozásában jelenik meg.
Matt Cameron szerint jól halad a Soundgarden a nyolc évvel ezelőtt, Chris Cornell öngyilkossága miatt tragikusan félbeszakadt nagylemezkészítési munkálatokkal. Arról ugyanakkor nincs még információ, mikor jelenhet meg az album.
Október 24-én új szólóalbummal jelentkezik Ronnie Romero. A Frontiersnél megjelenő lemez címe Backbone lesz, és most Eternally címmel új dal hallgatható meg róla.
52 éves korában elhunyt Tomas „Tompa” Lindberg, az At The Gates énekese. A frontember súlyos rákbetegségének híre néhány héttel ezelőtt vált ismertté, élete utolsó hónapjaiban már folyamatos kórházi ápolásra szorult.
Nem tervez leállni a Judas Priest. Rob Halford azt mondta egy friss interjúban: ameddig hanggal és fizikailag bírja a koncertezést, a zenekar is menni fog tovább.
Új albummal jelentkezik a brit Urne. A Setting Fire To The Sky januárban jelenik meg a Spinefarm gondozásában, és most új előzetes dalt mutattak be róla.
Október 3-án jelenik meg a Hooded Menace új lemeze. A finn death/doomsterek friss művének címe Lachrymose Monuments Of Obscuration lesz, és most egy Duran Duran-feldolgozást mutattak be róla.
Jövőre ismét turnézni tervez a Deep Purple. Ian Gillan énekes egy friss interjúban most elárulta: a csapatban remek a hangulat, de ha épp nem dolgoznak, gyakorlatilag sosem beszélnek egymással.
Tizenkilenc év után újból Messiah Marcolinnal a mikrofonnál lépett színpadra egy hétvégi görög fesztiválon a Candlemass. A koncertről több felvétel is megtekinthető.
Már három dal is meghallgatható a Beyond The Black új albumáról. Jennifer Habenék friss munkája január 9-én jelenik meg Break The Silence címmel, és nem sokkal utána Budapesten is fellépnek.
Szeptember 26-án, az SPV/Steamhammer gondozásában jelenik meg a Rage új nagylemeze. Peavy Wagnerék friss művének címe A New World Rising lesz, és most az Innovation című dal hallgatható meg róla.
Psychedelic Enigma címmel jelenik meg október 24-én a Them új nagylemeze. A horrorisztikus metálban utazó csapat most a Remember To Die című dalt mutatta be az anyagról.